BESZÁMOLÓ A MÉDIA BIZOTTSÁG TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Tagok: Ugrósdy Márton, Kiss Adrienn, Kolos Ferenc

Az MVSZ Média Bizottsága az idei évben is folytatta tevékenységét, ami elsősorban a hazai vitorlázórepülő közösség munkájának bemutatására, valamint a versenyeink promotálására koncentrált. Az év során Kolos Ferenc igyekezett minél több versenyen profi fotókat készíteni, ott volt szinte mindegyik rendezvényünkön illetve az EB-n is. Kiss Adrienn a nyár elejétől segít be az MVSZ Facebook-oldalának kezelésébe, munkájának sikerét egyértelműen jelzi, hogy az általa kitett posztok elérése rendkívül magas, és jó érzékkel találja meg azokat a témákat, amelyek közérdeklődésre is számot tartanak.

Az idei évben beszámoltunk a pipishegyi hullámtáborról, a tavaszi versenyekről, valamint az év elején indítottunk egy sorozatot, amiben a 2015-ös szezon versenyrendezőivel készítettünk interjút, ezzel is reklámozva a hazai repülős rendezvényeket. Az interjúk elkészítéséhez nagy segítséget kaptunk a főszervezőktől, akik örömmel álltak rendelkezésünkre.

Fotó (Osgyáni B.): Látogatás Őcsényben, az Európa Bajnokságon

A nyári versenyekről is közöltünk beszámolókat, Adrienn pedig ott volt a szoboszlói Nemzetin és a miskolci Avas Kupán is, így friss tartalommal tudott szolgálni a facebookos követőink számára is. Az Európa-bajnokság szervezésének segítéséből is igyekeztünk kivenni a részünket: a magyar sajtó részére sajtóközleményeket készítettünk és tettünk közzé, Adrienn pedig a külföldi szaksajtónál meglévő tapasztalatait felhasználva reklámozta a nyári eseményt a külföldi olvasók számára. Facebookon igyekeztünk minél több tartalmat átvenni az egyébként kiváló online jelenlétű versenytől, majd az esemény utógondozásában is igyekeztünk részt venni. Reméljük, hogy tudtunk segíteni az EB-szervezőknek munkájuk megkönnyítésében.

Az idei évre kitűzött célt, miszerint szeretnénk a print sajtóban is gyakrabban megjelenni, sikerült megvalósítani, jó munkakapcsolat alakult ki az Aero Magazin szerkesztőivel, eddig a legtöbb idei számban volt vitorlázórepülős anyag. Az idei évben még egy szám lesz, ebbe megpróbálunk egy, az idei rekordokról szóló cikket beletenni. A következő évben érdemes lenne megőrizni ezt a jó kapcsolatot, és élni a nyomtatott sajtó adta lehetőségekkel.

A Média Bizottság vezetőjeként szeretném megköszönni a Bizottság tagjainak segítő munkájukat és azt az időt, amit a vitorlázórepülés ügyének áldoznak. Nélkülük nem tudtuk volna elérni ezeket az eredményeket a 2015-ös évben. Szeretném jelezni, hogy a tavaszi küldöttgyűlésen sajnos nem lesz lehetőségem ismét jelöltetni magam a Bizottság vezetésére, a munkahelyeimen megszaporodott feladataim miatt nem tudok elég időt fordítani a Szövetség munkájának segítésére.
Célom, hogy a tavaszi küldöttgyűlésig megtaláljam azt az utódot, aki tovább tudja vinni majd a most megkezdett munkát.

Tisztelettel kérem beszámolóm elfogadását.

Budapest, 2015. november 6.

Ugrósdy Márton

Már augusztus közepén elhatároztam, hogy még idén nyáron, az egyetem kezdete előtt felkészülök az elméleti vitorlázórepülő szakszó vizsgára.

Az első próbálkozás a felkészülést illetően a két hetes Nemzeti Bajnokság alatt történt, és elég hatékonyan haladtam: amíg a pilóták repültek, kisegítőként volt 1-1,5 órám naponta az olvasgatásra, ismétlésre. Mivel sajnos csak a kezdő tankönyv volt nálam készleten, így gyorsan beszereztem a középfokosat, és annak is nekiültem a forró napokon az árnyékban. (Meg kell állapítanom, hogy az irodalom nem egészen naprakész, csak hogy egy példát említsek: a Pirat féklapnyitási max. megengedett sebessége a könyv szerint 230 km/h. Ezt aligha viselnék el a mai, kicsit már leharcolt fa repülőgépek.)

A szükséges papírok elintézését is augusztus közepén kezdtem el, az adatlap kitöltése és a pénzösszeg átutalása után pedig megkeresett a hatóság: minden szerdán mehetek vizsgázni, mikor szeretnék?

Nem sokat hezitáltam, mert már beindult az egyetem, így mihamarabb túl szerettem volna esni a megmérettetésen. Legyen tehát a felkínált leghamarabbi időpont, szeptember 16. Reggel 9 óra.

A vizsga előtti utolsó 1-2 hétben rendszeresen tanulgattam a buszon is, az eddig kicsit elhanyagoltabb témáknak nekifeküdtem.

Szerdán elérkezett a nagy nap. Már 8 óra 15 perckor a Légügyi Hivatalnál voltam, de csupán 9 előtt pár perccel jutottunk be a terembe, ahol a vizsgát tettük. Azt nem tudtam felmérni, hogy rajtam kívül más is jött e SPL megszerzésének céljából, de sokaknál inkább a PPL könyvet láttam.

Az egyedi felhasználónév és jelszó bepötyögése után megjelent az 5 témakör: légijog, meteorológia, kommunikációs teszt, élettan, és vitorlázórepülési specifikus ismeretek. Úgy gondoltam, ha a legkönnyebbel kezdek, az majd ad egy kis önbizalmat a nehezebb témák során is.

Lássuk tehát, élettan. 90% felett teljesítve.
Következzen a légijog.... hűha, hát itt aztán tisztában kell lenni a dolgokkal. "Csak" 75%-os teljesítmény. Meteorológia... az egyik kedvenc témám. (Gyerekként meteorológus is szerettem volna lenni) 96%.
Akkor következzen a kommunikáció. Ami leginkább a rádiózással kapcsolatos ismeretekre utal: 100%!
És végül, de nem utolsó sorban a teszt leghosszabb része: a vitorla spec. ismeretek. Hm... hát itt kicsit megizzadtam, még jó, hogy volt nálam számológép. Jó pár kérdést alaposan át kellett gondolnom. Eredménye: 78%.

Elégedetten álltam fel a számítógép elől, és sétáltam a pulthoz. 1-1,5 hét múlva kapom az oklevelet. Az alapos felkészülés meghozta gyümölcsét.

Sajnos az időjárás elromlása miatt az utóbbi hetekben nem is nagyon jártam a repülőtéren - így tulajdonképpen ezért nem születtek repülős élménybeszámolók. Azért hátha lesz még vénasszonyok nyara :)

Aki addig is kíváncsi az írásaimra, keresse a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség facebook oldalát, ahova naponta írok érdekes hírekről, cikkekről, hasznos információkról értesítem a vitorlázórepülés szerelmeseit.

Az első versenynap estéjén igazán kimerülten érkeztem meg Hajdúszoboszlóra – 2,5 órát buszoztam Miskolcról a Pirat típusom megrepülése után. Persze felhőtlen volt a boldogság, de épp csak annyi energiám maradt, hogy beájuljak a már reggel felvert sátrunkba. Szerencsémre másnap pihenőnap volt, így kicsit rá tudtam pihenni a hét elején kezdődő kampós munkára.

Feledhetetlen látványt nyújtott a sok színes ballon együtt

Létszám hiány miatt a helyi klub keresett külsős önkénteseket, én pedig gondoltam, ez kitűnő lehetőség ahhoz, hogy jövőre a szakszómmal majd a munkáért cserébe ingyen repülhessek a Pirattal. Már ami a gépidőt illeti.

Az Avas Kupán már szereztem némi tapasztalatot ebben a munkakörben, de ott csupán zászlós voltam… Hajdúszoboszlón multifunkcionálisan ment a dolog, egy ember egyszerre töltötte be a zászlós és a kampós szerepét is. Alapvetően semmi bajom a futással, szerettem is ezt a munkát a miskolci versenyen, mert kicsit tudtam beszélgetni a pilótákkal, csak most ebben az eszméletlen hőségben (és porban) elég fárasztó volt. Legtöbbször mire az utolsó repülőgép is a magasba került, már olyannyira hullának éreztem magam, hogy csak a hideg ital és zuhany keltett fel újra.

Hungarospa Hajdúszoboszló... madártávlatból

A napi rutinunk úgy nézett ki, hogy mindig 7-7.30 magasságában keltünk, mert ekkor még kellemes volt a hőmérséklet, és nem volt annyira megerőltető lemosni a gépeket. A kampós munkám mellett a szolnoki csapatnak voltam a „tartalék-kisegítője”, amiből végül is sokat tanultam, hiszen ez idáig nem volt ilyen tapasztalatom.. A gépmosás után gyorsan megreggeliztünk, 9 órakor kiderült a grid-sorrend, és kihúztuk a gépeket a startra. Mire ezzel és az akksik, egyéb cuccok bepakolásával végeztünk, már mehettünk a 10 órakor kezdődő eligazításra.

Az eligazítás elején a képvetítések jó ötletnek bizonyultak, de maga az egész szervezés korrektül volt lebonyolítva. A meteorológus szintén Sándor Valéria volt, akár csak az Avas Kupán, így már ismerősként figyeltem az előrejelzéseit. A verseny elején még labilisabb, zivatarosabb volt az időjárás, aztán szép lassan, ahogy egyre közelítettünk a 40 fokhoz, elkezdett kiszáradni, és ezzel együtt sajnos csökkent is a cumulus felhőzet mennyisége. Összességében mégis nagyon klassz időt fogtunk ki, jobb időpontot talán nem is lehetett volna választani.

Az eligazítások után rendszerint még volt egy kis időnk a sátornál megpihenni, és mivel én voltam a szonda pilóta segítője, 11.30 magasságában már ismét a starton voltam. A szonda mindig sikeres volt, bár néha nagy küzdések árán, de fent maradt J (később indult az időjárás, 11 és 13 között még elég gyenge volt)

Termikelés a szondapilótával

Amikor jött a jégkrémes kocsi, mindig megörvendeztettem magam valami hideg nyalánksággal, egy kis vízzel, és kezdődött is a kemény munka! Rendszeresen 300 km feletti távokat repültek a versenyzők, terep alig-alig volt, a legtöbben a 2 hét alatt minden nap hazaértek.

Késő délután vagy este felé folytatódott tehát nekem a munka, amikor megérkeztek a pilótáink. Visszahúztuk a gépet a nyűgöző területre, ott kipakoltunk, leragasztottuk, rendbe raktuk a másnapi repülésre.

A munka végeztével sokszor besétáltunk a városba gyrosozni, fagyizni, de egyik este a szervezők által főzött gulyásból ehettünk, élő zene kíséretében.

A verseny hangulata egészen elbűvölt engem, mint kis „mazsola” pilótát. Jó volt látni, hogy milyen egyszerűen, profin mennek a dolgok, mindenféle fennakadás nélkül. Este figyelmesen hallgattam az aznapi repüléseket értékelő beszélgetéseket, igyekeztem tanulni a nagyobbaktól.

Naplemente, hőlégballon, a szondapilóta repülőgépe... idilli esti csendélet

2 hét eltelt… repültem Pirattal otthon egy napot, nagyvasból is gyönyörködhettem a környékben, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már vége is a versenynek.

Kicsit szomorú volt magam mögött hagyni a sátortábort, a sok nevetés, a jó hangulat helyszínét… de a záróbuli méltó megkoronázása volt az eseményeknek. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy a munkámért virágcsokrot is kaptam a szervezőgárdától, és szívesen tudósítottam a 2 hét alatt élőben a verseny helyszínéről. A legprofibb pilóták toronymagasan vitték el az I. helyezésért járó díjat, de az első 10-ben végzettek is mind nagyon szép teljesítményt nyújtottak, ici-pici különbségekkel.

A csinos kis csokor

Külön örültem, hogy a hőlégballonok is sokszor megszépítették a reggeljeinket, vagy épp az estét, és az utolsó napon szintén a repülőtérről szálltak fel.

Vasárnap délelőtt nehéz szívvel ugyan, de sok emlékkel gazdagodva távoztunk… viszlát Hajdúszoboszló, jövőre ugyanitt, ugyanekkor! (Reszkess Pirat, hamarosan együtt:))

A 60. Nemzeti Bajnokság jó 2 hetes időtartama alatt nekem főképp a kisegítői munka jutott Hajdúszoboszlón - egészen a tegnapi napig. Már délelőtt tervbe lett véve, hogy az egyik helyi klubtaggal együtt repülünk, miután felvontatták a mezőnyt.

Fél 3 körül befejeztem a zászlós/kampós munkát, elindultam hát vissza a hangár felé ismerkedni a nagyvassal. Anno nálunk, a Borsod Megyei Repülőklubban is volt IS28 B2, de aztán túladtunk rajta, így leginkább csak történeteket hallottam a repülőgépről, közelebbről még nem találkoztam vele.

Még a helyi pilótát vártam, gyorsan lemostam a gépet, aztán belekészültünk... hely van bőven, így kényelmesen elhelyezkedtem a hátsó ülésen. A hőség sem zavart sokáig, mert vontatás után rögtön találtunk egy 1 m/s-es emelést, ami erősödött később.

Közel a felhőkhöz... 3000 feletti alap volt

A nagy meleg miatt maga a vontatás kicsit lassan indult, csak 80 km/h-val húzott a Citabria, ezért sebességet kellett kérni. A Standard 2.5-es Jantar ekkor tervezett leszállni, de mivel meghallotta, hogy ki ül a nagyvas hátsó ülésén, még ő is kicsit fent maradt velünk mókázni :)

Aznap gyönyörű idő volt sok cumulussal és igen magas alappal... a kezdeti 1 m/s-es emelés később szinte "rossznak" számított, csak 2-3 m/s-ekben állltunk meg tekerni. Kb. 2750 méterig emelkedtünk fel, és onnan már teljesen más volt a világ :) főleg hogy én még vitorlázó repülőgéppel nem jártam ilyen magasan. Kimerészkedtünk Hajdúböszörmény, Hajdúsámson és Debrecen felé, majd a mezőny hazaérkezése előtt leszálltunk. A "végsiklás" is nagy élmény volt, 150 km/h-val robogtunk a hajdúszoboszlói repülőtér felé, és ahol esetleg nagyobb emelés volt, csak ott lassítottunk 100-110 km/h közé.

Kiszabadultunk kicsit a földi kötöttségek közül.... 3000 méter közelében a gondolatok is kitisztulnak :)

Több szempontból is tanulságos másfél óra volt:

- kicsit több önbizalmam lett azzal kapcsolatban, hogy tudok termikelni. A helyi pilóta nagyon megdicsért, hogy tudom tartani állandón a bedöntést és a sebességet is csavarás közben. A tágítás/szűkítés dologra is kezdek ráérezni.

- ha igazán jó az időjárás, nem szabad a plusz tűnyi emelésben geberegni. Főleg nem bőven 1000 méter felett.

- két felhő között, ha nagyobb merülésbe futok, pályázni kell...azaz megpróbálni megkeresni az az útvonalat, ahol a merülés a lehető legkisebb. Persze ez a távrepülőknek nem új, de nekem van még mit tanulni a távrepülésről :)

- télen van mire edzeni :D a nagyvas a bő másfél óra alatt rettenetesen lefárasztott. Nem egy női repülőgép... a végén a nagyobb sebességű siklásnál már két kézzel fogtam a botot.

Na nem ilyen nagy bedöntéssel termikelek ám :) a képforgatás nem akarja csak az igazat

Összességében tehát nagyon különleges repülés volt ez az én rövid repülős karrieremben :) és így nagyon emlékezetes is lesz. Ilyen időjárásban élvezet lehet távra indulni, így aztán nagyon várom, hogy a most ledolgozott órákért cserébe kapott repülésemkor majd hasonlóan sok cumulus és magas felhőalap legyen Hajdúszoboszlón.

Augusztus hónap első fele számomra a 60. Nemzeti Bajnokság jegyében telik Hajdúszoboszlón. Kampós, illetve zászlós munkát vállaltam, és a szolnoki csapatnak is segítek... a hétköznapi sűrű teendők közepette viszont elég hamar jött a gondolat, hogy hétvégén mégis csak haza kellene utazni Miskolcra kicsit Piratozni, ha már előző héten sikeresen befejeztem a típusrepülést.

Szombat reggel nem túl sokan gyűltünk össze a hangár előtt, mert augusztus 20. miatt bedolgozós nap volt. Oktató és vontató pilóta is jött, így már egy probléma megoldódott. Még korán kipakoltuk az összes gépet, én pedig szép lassan ráhelyezkedtem az egyik Piratra.

Merőben más érzés, mint amilyen a Góbézás volt. Lemosom a repülőt, hozom az akksit, rádió -és üléspróbázok... valahogy jobban a magaménak érzem :)

Délben még nem alakult ki az időjárás, de hőség már volt. Csörlésből nem nagyon lehetett elkapaszkodni, ezért kis pihenőt tartottunk, ami alatt én egy hideg üdítővel és jégkrémmel frissültem fel.

A vonatógép tulajdonosa sajnos csak 14:45 körül ért ki a reptérre, és mivel úgy voltak pakolva a gépek, én utolsóként, fél 4-kor vontattam fel. Az Ls, az Astir és a másik Pirat addigra már elkapaszkodott, így én is nagy reményekkel vágtam neki a repülésemnek.

600 méteren nem messze a reptértől az Apollo Fox már 4 m/s-el emelt, ezért gondoltam, itt az ideje oldani. Tettem egy-két kört azon a helyen, keresgéltem, de csak óriási merülés volt. Enyhe pánik tört rám, hogy ciki nem ciki, de ha így folytatom, vissza fogok esni, és sajnos a vontatás is kidobott pénznek tudható majd be.

Elindultam a reptér irányába, és valamivel 400 méter alatt fogtam egy 1 m/s-es emelést. Felhőtlen boldogság volt, ahogy szép lassan kúszott felfelé a magasságmérő mutatója. 1100 méteren fogyott el csak az emelő légáramlat, így új keresésére indultam.

Igen ám, de majdnem teljesen kékben ez nem egyszerű feladat.... ismét nehézségek elé néztem, 600 méteren már rádióztam a többieknek, hogy merre járnak. Egyik oktatónk Jantarban tekert a reptér melletti dombok felett, bár valamivel távolabb azért... aggódtam is, hogy kiérek -e, de valószínűleg ez aztán teljesen felesleges aggódás volt, csak a kezdők tipikus félelme. De hát meg kell szokni, hogy a Pirat legalább 10-el jobban siklik, mint a Góbé.

Már épp azon a ponton voltam, hogy nem érem el a termiket, amikor felugrott a vario mutatója 1 m/s-re. A Pirat nagyon szépen benne volt az emelésben, élvezet vele tekerni, így csakhamar nem voltak magassági problémáim. A jantar által megfestett emelés után a repülőtértől észak felé indultam el, ott viszonylag sokáig 1000 méter felett tartottam a magasságom.

5 óra környékén már csak keresgéltem a pálya két oldalán, sajnos sikertelenül. Gyenge hátszélben szálltam le 5 óra után 10 perccel. És aránylag elégedetten is. Tanulságos kis repülés volt, én is jobban látom, hogy milyen hibáimon kell még dolgoznom: csúszni kicsit sem szabad emelésben, mert nagyon sokat ront azon, hogy milyen intenzitással emelkedem. Azt hiszem, még mindig nem döntöm eléggé a repülőt, bár lényegesen jobban, mint ahogy azt Góbéval tettem.

Vontatás közben is nagyobb precizitást kíván a repülésem, termikben fordulózva volt olyan, hogy ki-kicsúsztam a vontatógép mögül.

Leszállás után gyorsan kipakoltam a gépből, rendbe raktam a papírokat, és sajnos nem is tudtam megvárni az üzemnap végét, mert már így is késésben voltam egy születésnapi vacsoráról.

Bízom benne, hogy egy másik alkalommal, ha időben felszállok ki fog jönni az 5 órás feladat is...mert hát bevallom, Pirattal ez is könnyebb lesz :)

Már kezdőként is csodálva figyeltem azokat a pilótákat, akik a reggeli sorakozó után kitolták a fehér gépeket, délelőtt készültek a repülésükre, majd egy-egy vontatás után órákat töltöttek a magasban, akár nagyobb távolságokat is megtéve.
Mindez persze egy hosszú, rögös út eredménye. Kitartó munkával, kellő elszántsággal elérhető, de mégis, 2013-ban tőlem ez még nagyon távolinak tűnt.

Tavaly év végén átléptem a bűvös határt, 30 repült órám volt Góbéval. Októberben repülhettem volna meg a típust, de több okból kifolyólag halasztódott az esemény. (5 órás feladatot már úgysem tudtam volna repülni késő ősszel) Idén az ellenőrzőket követően, a szabályzatnak megfelelően 15 felszállás és 5 óra repülés után érkezett el a pillanat a Pirat típushoz.

Már az Avas Kupa előtt, a hangárban sétálva sokszor tekintettem rá vágyakozva. Kis segítséggel megtanultam, hogy hogy kell szétszedni, összerakni, esténként olvasgattam a légi üzemeltetési utasítást.

Az Avas Kupa után ismét országjáró körútra indultam (Őcsény, Farkashegy), így az egyetlen júliusi hétvégét nem Miskolcon töltöttem. Elérkezett augusztus. A nemzeti bajnokság első edzőnapját kihagyva maradtam LHMC-n, és lélekben már nagyon készültem a nagy pillanatra. :)

Délelőtt szakosztály vezetőnk engem, és még egy Pirat típus várományost felkészített a repülésre, de a jó időre való tekintettel két klubtagunk délben elindult a repülőgépekkel első távjukra. (A 100 km-es táv egyébként sikeres volt, mindketten visszaértek 3-4 óra magasságában)

5 óra körül készülhettem be a 4387-es Piratba. Első üléshelyzet, ólomsúly, ejtőernyő… rádió az ejtőernyőre csipeszelve… kabintető zárva, biztosítva… kötél beakasztva… feszes, mehet a fel!

Régen éreztem ilyen izgalmat repülés előtt. Kicsit talán az első egyedülire hasonlított. Tudatosodott bennem, hogy nem ül mögöttem senki, aki majd megoldja a dolgokat, ha én valamit elrontok. Csak én vagyok, és az új típusom. Hát akkor itt az ideje megismerkedni, és kellő bátorsággal felvértezve felszállni.

120 km/h-val haladva először 600 m-re vontatott fel az Apollo Fox. Oldás után rögtön sikerült megfogni egy termiket, és meg is lepődtem, hogy a Pirat mennyire könnyen benne marad, szinte dolgozni sem kell vele… igazuk volt azoknak, akik mondták, hogy nagyon jó vele tekerni.

100 m emelkedés után kivettem a termikből, mert sajnos időhiány miatt pörgetni kellett a típusrepüléses felszállásokat. Megbeszéltük a földön, hogy kisebb és nagyobb sebességgel is próbáljam ki, hogy hogy repül. 150 km/h-ig nyomtam a botot, ott azért már volt hangja, de egyáltalán nem éreztem vészesnek. Az érzés viszont nagyon újszerű volt, hogy visszavéve normálisra a sebességet a repülőgép egészen sokat emelkedik.

A féklap valóban igen hatásosnak bizonyult, a jel után 5-10 m-rel szálltam le, és a lebegtetés is jól sikerült, szépen simult a földhöz a repülőgép.

A következő vontatás elején sem volt még tökéletes a követés, de kezdtem azért szép lassan megszokni a Piratot. Két 400 m-es vontatás és 2 csörlés volt még a típusrepülés része. A csörlés elején talán kicsit meredeken indultam, de a kabinban ez számomra annyira nem érződött… a kontra mozdulat azért megvolt, hogy ne ágaskodjon a repülőgép.

Az első csörlés 400 m-re ment, így abból még egy hosszabb iskolakört repülhettem. A Góbéhoz képest nagyon nagy élmény volt érezni, hogy mennyire jól siklik, egyszerűen fogalmazva: ezzel a repülőgéppel lehet haladni.

Az utolsó vontatásomat követően, este 7 órakor bepakoltunk, és következett az ünneplés egy kis elfenekeléssel.

A nagy pörgés ezután is folytatódott, ugyanis este 8 órakor már indultam Hajdúszoboszlóra a Nemzeti Bajnokságra. A tudósítások a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség facebookjára így a helyszínről folytatódnak. :)

Lassan 1 hete, hogy befejeződött az Európa Bajnokság Őcsényben. Mivel volt szerencsém személyesen is részt venni 2 versenynapon, így talán még hitelesebben állíthatom: az Őcsényi Repülőklub tagjai profi munkát végeztek.
Csupán az EB végét látva is nyilvánvaló: hiába volt 35 fok meleg, rengeteg munka, szervezés, az utolsó 2 napon is minden a helyén volt. Az angol nyelvű eligazítás az előző napi videóval megnyerő volt, informatív, és pontos; de talán mondani sem kell, hogy ezen a szinten a versenyzők és kisegítők munkája is zökkenőmentes.
Hihetetlen érzés volt végigsétálni a sok-sok hosszú, csillogó szárny között, figyelni a felkészülés pillanatait, majd a kis tóban hűsölve várni a hazaérkezőket... ahogy a kecses repülőgépek sorra suhantak el a víztükör felett, még épp a zivatar előtt hazaérve.

A küzdelem valóban nagyon kiélezett volt, egy-egy jobb vagy rosszabb döntésen sok múlott, hiszen az élmezőnyben elenyészőek a pontkülönbségek.

A szervezőgárda gondoskodott a pilóták és segítőik szórakozásáról is, fergetegesen sikerült a nyitó air show, a nemzetközi este.. de persze a versenynapok után is megtalálhatta mindenki a számára legpihentetőbb elfoglaltságot.
Gratulálunk még egyszer, szép munka volt!

Jelenleg 3 repüléssel foglalkozó facebook oldal szerkesztője vagyok, és mivel zajlik éppen a VI. Avas Kupa, a verseny honlapjának frissítésében is segédkezem.

Akit érdekelnek az írásaim, cikkeim, ezeket a facebook oldalakat keresse:

- Magyar Vitorlázórepülő Szövetség

- Borsod Megyei Repülőklub

- Avas Kupa

http://www.avaskupa.hu/2015/

Szombat reggel: egy újabb forró nyári nap kezdete. Álmosan, de már kissé izgatottan lépek ki az ajtón és kémlelem az eget. Lesz ma felhő? Sikerül vajon hosszabbat repülnöm?
Az álmodozásomat ideig-óráig felváltja a praktikus gondolkodás, gyorsan beszaladok a boltba felkészülni a tikkasztó üzemnapra némi elemózsiával.

A megbeszélt helyen találkozom az ismerősömmel, aki kivisz Budakeszire. Újpestről meglepően hosszú az út a repülőtérig, bár a meglepődésemnek már nincs helye, szilveszterkor ugyanis volt részem egy kis havas repülésben Fahegyen.

A reggel tervezéssel indul, ahol átbeszélik az aznapi feladatokat, és csak ezt követi a sorakozó. Én a csörlő átnézésénél segédkezem, majd feltöltjük a flakonokat, és irány a start! Próbálkoznak az időtartam feladatosok, és a várakozással ellentétben még van is 1-2 felhő, nem teljesen száraz termikes az idő. Elkapaszkodni nem egyszerű, ráadásul itt nem olyan „korlátlan” a repülés, mint Miskolcon: a légtér határ alacsonyabban van, 800 métert elérve kintebb kell menni a repülőtér felől.

Számomra a másik új jelenség a lejtő: persze repültem már lejtőben, vagyis hegy/domb mellett Hármashatárhegyen meg Izlandon is, de akkor is szokatlan, hogy milyen közel lehet merészkedni a fákhoz…

Miután az időtartam feladatosoknak aznap sajnos nem sikerül tartósan fent maradni, következem én. 280 méterre csőrölünk, és nagyon gyenge emelések vannak csak, éppen egy nullát, plusz tűt találunk 180 méteren. Oktatóm kitartó, és persze olyan tudással rendelkezik, hogy megfogja a termiket, mert szeretne többet mutatni nekem Budapestből, mint amit egy 5 perces iskolakör tudna nyújtani.

Lassan, de biztosan nő a magasságunk. 20 perc, 150 méter emelkedés. 400 méter körül megkapom a lehetőséget, hogy keresgéljek most én egy kicsit. A kezdők szerencséje volt, vagy nem is tudom, de nagyon hamar eredményre vezetett a keresés: egy stabil 2-2,5 m/s-es emelést fogok. Igyekszem úgy tágítani és szűkíteni, hogy mindig 2 méter felett mutasson a vario, és jól is megy a dolog, hamar elérjük a 800 métert.

Oktatóm instruál, hogy merre induljak kintebb… és az a hihetetlen élmény jut nekem, hogy 100-110 km/h óra között is 2 méterrel emelkedem, spirálozás nélkül, siklásban.

Amikor kicsit elmerülünk, visszatérünk a reptér közelébe, de megint játszi könnyedséggel sikerül termiket találni, és az atomkutató mellett ismét kiemelkedni. Mivel a Ka-7-esre még szükség van, így fájó szívvel, de féklapot nyitunk, és leszállunk. Régen volt ilyen nehéz leszállni… mi valószínűleg pont egy jó periódust fogtunk ki, aminek az eredménye 46 perc repülés.

A nagy eufóriában észre sem vettem, hogy milyen meleg van a repülőben… bezzeg a földön. A felmelegedett ivóvizet locsoljuk mindenhova, csurom vizes a pólóm egész délután… 10 perceként megszárad, de 20 perceként újra bevizezem.

Naptej, fehér sapka kötelező elem, de azért így is fogy az energiám… szombat este majdnem csak 8-ra érek haza, és erőtlenül, de igen elégedetten alszom el… hogy folytatódjon a móka vasárnap!

Az időjárás még forróbb, és a hangulat is, sokat nevetünk, és én is kezdem magam jobban kiismerni. Az időtartamosok (köztük az ismerősöm is) talán kicsit szerencsésebb periódust kapnak el, repül egy órát :) ugyan a 3 órás feladat most nem sikerül neki, de magam példáján tudom, hogy egy ilyen hosszabb repülésnek is lehet ám örülni. A földről figyelem, hogy hogy helyezkedik, hogyan repül a lejtő mellett… jó érzékkel csinálja, mert nem mindenkinek sikerül aznap fent maradni.

Köztük nekem és egy másik oktatónak sem, bár lehet, hogy mi már kicsit később jutottunk gépbe… egy iskolakör azért így is jut, ennek is örülök.

Az üzemnapot hamarabb bezárjuk, mint az előző nap, de a pakolás kicsit elhúzódik, mert várjuk a távról hazaérkezőket. Addig gépmosás, és a csörlő elpakolása történik. Az este méltó lezárása egy pizzázás, amire szükségem is van, farkas éhes leszek ugyanis a nap végére.

Nagyon tetszik a tudatosság, ahogy a középfokosok repülésére figyelnek az oktatók, és bár kötélszakadás is nehezítette a repülést, azért aki akart repülni, az mindig tudott.

Biztos vagyok benne, hogy a nyáron még fogok menni Farkashegyre, mert ha már a fővárosban tartózkodom, nem bírom ki repülés nélkül…

Az egyetlen elszomorító dolog számomra a szombat esti kisgépes baleset volt… bár szerencsére komolyan nem sérült a pilóta és utasa, rossz volt látni a földbe fúródott légcsavart és hátára fordult repülőgépet.

És hogy mégiscsak egy pozitív gondolattal, illetve fotóval zárjam a hétvége történetét: íme, a csörlőkezelő jobb keze (vagy bal… de leginkább kétbal keze:) legújabb napszemüvegében. Elszántan, mosolyogva, és izgatottan vártam akkor még a szombati repülést!