GLIDINGIRL - egy vitorlázórepülő pilóta élményei 2013 óta

Glidingirl

A nagyvas nagy magasságokba repít

2015. augusztus 15. - Glidingirl

A 60. Nemzeti Bajnokság jó 2 hetes időtartama alatt nekem főképp a kisegítői munka jutott Hajdúszoboszlón - egészen a tegnapi napig. Már délelőtt tervbe lett véve, hogy az egyik helyi klubtaggal együtt repülünk, miután felvontatták a mezőnyt.

Fél 3 körül befejeztem a zászlós/kampós munkát, elindultam hát vissza a hangár felé ismerkedni a nagyvassal. Anno nálunk, a Borsod Megyei Repülőklubban is volt IS28 B2, de aztán túladtunk rajta, így leginkább csak történeteket hallottam a repülőgépről, közelebbről még nem találkoztam vele.

Még a helyi pilótát vártam, gyorsan lemostam a gépet, aztán belekészültünk... hely van bőven, így kényelmesen elhelyezkedtem a hátsó ülésen. A hőség sem zavart sokáig, mert vontatás után rögtön találtunk egy 1 m/s-es emelést, ami erősödött később.

20150811_155539.jpg

Közel a felhőkhöz... 3000 feletti alap volt

A nagy meleg miatt maga a vontatás kicsit lassan indult, csak 80 km/h-val húzott a Citabria, ezért sebességet kellett kérni. A Standard 2.5-es Jantar ekkor tervezett leszállni, de mivel meghallotta, hogy ki ül a nagyvas hátsó ülésén, még ő is kicsit fent maradt velünk mókázni :)

Aznap gyönyörű idő volt sok cumulussal és igen magas alappal... a kezdeti 1 m/s-es emelés később szinte "rossznak" számított, csak 2-3 m/s-ekben állltunk meg tekerni. Kb. 2750 méterig emelkedtünk fel, és onnan már teljesen más volt a világ :) főleg hogy én még vitorlázó repülőgéppel nem jártam ilyen magasan. Kimerészkedtünk Hajdúböszörmény, Hajdúsámson és Debrecen felé, majd a mezőny hazaérkezése előtt leszálltunk. A "végsiklás" is nagy élmény volt, 150 km/h-val robogtunk a hajdúszoboszlói repülőtér felé, és ahol esetleg nagyobb emelés volt, csak ott lassítottunk 100-110 km/h közé.

20150811_155534.jpg

Kiszabadultunk kicsit a földi kötöttségek közül.... 3000 méter közelében a gondolatok is kitisztulnak :)

Több szempontból is tanulságos másfél óra volt:

- kicsit több önbizalmam lett azzal kapcsolatban, hogy tudok termikelni. A helyi pilóta nagyon megdicsért, hogy tudom tartani állandón a bedöntést és a sebességet is csavarás közben. A tágítás/szűkítés dologra is kezdek ráérezni.

- ha igazán jó az időjárás, nem szabad a plusz tűnyi emelésben geberegni. Főleg nem bőven 1000 méter felett.

- két felhő között, ha nagyobb merülésbe futok, pályázni kell...azaz megpróbálni megkeresni az az útvonalat, ahol a merülés a lehető legkisebb. Persze ez a távrepülőknek nem új, de nekem van még mit tanulni a távrepülésről :)

- télen van mire edzeni :D a nagyvas a bő másfél óra alatt rettenetesen lefárasztott. Nem egy női repülőgép... a végén a nagyobb sebességű siklásnál már két kézzel fogtam a botot.

20150811_153544.jpg

Na nem ilyen nagy bedöntéssel termikelek ám :) a képforgatás nem akarja csak az igazat

Összességében tehát nagyon különleges repülés volt ez az én rövid repülős karrieremben :) és így nagyon emlékezetes is lesz. Ilyen időjárásban élvezet lehet távra indulni, így aztán nagyon várom, hogy a most ledolgozott órákért cserébe kapott repülésemkor majd hasonlóan sok cumulus és magas felhőalap legyen Hajdúszoboszlón.

A bejegyzés trackback címe:

https://glidingirl.blog.hu/api/trackback/id/tr257701866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Karak_ 2015.08.21. 07:09:12

Gyúrj a 3000méteres alapra és akkor a Szoboszlói Aranyhegy tábor keretében, remélem lesz szerencséd az aranymagasságot termikben megrepülnöd tavasszal.

Glidingirl 2015.08.21. 20:16:55

Igen, bízom benne, hogy jövőre összejöhet a tábor egy hasonlóan jó időjárásban! :)
süti beállítások módosítása