Augusztus második vasárnapja csakúgy, mint az első, egészen ígéretesnek tűnt az időjárás előrejelzés szerint. Sok felhőt sajnos nem vártunk, de azért nem írt teljesen kéket a meteo... persze azt sejtettem, hogy fázni nem fogok, bőven harminc fok felé kúszik majd a hőmérő higanyszála.
A szokásos vonattal megcéloztam hát Hajdúszoboszlót, így 11 óra körül ki is értem a repülőtérre. Az Astir már kint volt a hangár előtt, így következett is a gyors bepakolás, valamint a gép lemosása. A reptéren viszonylag nagy volt a nyüzsgés, mert lovas rendezvény is volt aznap a pályán kívüli területen, így aztán sokan jöttek kérdezősködni, amíg összekészültem... talán az egyik leggyakoribb kérdés az volt (és nekünk, pilótáknak persze elég vicces) hogy egyedül repülök -e az Astirral. Nos, bár azért nem kicsi a hely a kabinban, nem nézném meg, ahogy bepréselődik egy akkora repülőgépbe két pilóta. :))
Abból a szempontból is különleges volt ez a szombat, hogy ezúttal nem csörlésből, hanem vontatásból próbálkoztunk. Bár ebben a szezonban már vontattam Őcsényben, de azért kicsit izgultam előtte, és hát valóban, nem minden pontosan úgy sikerült, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ámde, magamhoz képest sokat fejlődve ezen képes voltam gyorsan túllendülni, és arra koncentrálni, hogy megtaláljam az első emelést. Ez sikerült is, de 250 méteren! A meleg tikkasztó volt, a termik gyenge, de hát a türelem lassan csak rózsát termett megint, sikerült 6-700 méterig eljutni. Szerencsére egy ideig nem kerültem lentebb, és a vasútállomás felett jó kis emelést fogtam, ami egészen 1250 méterig juttatott.
Ezúttal sajnos a panoráma sem bizonyult olyan gyönyörűnek, mint az előző héten, inverzió nehezítette a dolgunkat. Idővel kialakult néhány cumulus, de a termikek végig nagyon buborékosak voltak, erősebb emeléseket csak 2, maximum 3 kör erejéig tudtunk fogni. Ezek mind a repülőtér város felőli oldalán voltak, a nem lakott területek, művelt földek/legelők felett ezúttal szinte semmit sem lehetett találni! A vasútállomás egyfajta "megmentő" pontnak bizonyult számomra, többször is sikerült ott újra kiemelkedni, amikor visszaestem 500-600 méterre. Távot sajnos senki sem tudott repülni, csak helyben, a közelben próbálkozott ("küzdött") mindenki. Többször is együtt tekertünk a többiekkel, ami viszont kárpótolt a kevésbé szép napi panorámáért (felhőképért).
Egy igen intenzív két és fél órás folyamatos termikkeresést követően végül fél öt magasságában leszálltam, és következett a szokásos gépápolás-kipakolás-állomásra igyekvés. A nap leghasznosabb ötlete az volt, hogy vittem magammal a hátizsákomban váltópólót! Igencsak megizzasztott a vontatás és az alacsonyan történő termikelés, nem is beszélve a kánikuláról. Bár a repülés talán kevésbé volt élvezetes, mint a korábbiak, de annál tanulságosabbnak bizonyult. Az pedig mindenképpen sikerélmény, hogy sikerült fennmaradnom, és végülis több, mint kettő órát repülni.
