Örömmel gondolok vissza az első napra, amikor a napsütésben szikrázó repülőből mosolyogva nézek le Miskolc belvárosára. Sorsdöntő pillanat. Azóta mennyi de mennyi élményt adott a BMRK, a két sárga Góbé, az első egyedül repülésem, a C vizsgám, a próbálkozások a termikekben és még sorolhatnám. Tapasztalatot is gyűjtöttem bőven, de még nem eleget, van mit folytatni idén és majd azután is. Azonban így visszagondolva, ezt az utat természetesen végigkísérte néhány hiba, kisebbek, nagyobbak, amiket ki is elemeztem a fejemben vagy az oktatóval, és azon vagyok, hogy többet ne forduljanak elő. De mik is voltak az én hibáim?

Indul a nap, indul az a repülőgép, amiben először ültem Miskolcon

1. Túlzott lelkesedés, és ezáltal izgalom. Nem hagyományos az én történetem, mert már a 2012-es év végén kijártam rendszeresen a miskolci repülőtérre, és amikor valóban elkezdtem a repülést, a hátam mögött tudhattam egynéhány csőrlést. És mégis, az első pár felszállásom katasztrofálisnak éreztem, olyannak, mint aki még soha nem ült repülőgépben. A tanulság: az oktató előtt nem kell szégyenkezni, ha valami nem megy, szabad kérdezni. És mellesleg utána olvasni is nagyon hasznos, vagy otthon leülni, fejben átgondolni, lerajzolni szituációkat. Sok kezdő alábecsüli az elméleti tudás fontosságát. És az ismétlésnek folyamatosnak kell lenni: ha új feladat következik a képzés során, akkor előtte nem árt átismételni annak az elméleti hátterét.

Kellhet -e ennél a látványnál több egy pilótának?

2. Betegen nem érdemes repülni. Ez tény, mindenki tudja, elméletben egyet is értettem vele, de elment a fülem mellett. Jó meleg júliusi napokon kétszer is figyelmen kívül hagytam ezt az aranyszabályt: egyszer ugyan csak utas voltam, de amikor erőteljes merülésben voltunk, hihetetlen fájdalom hasított a fülembe, visítani tudtam volna, és utána a földön órákig be volt dugulva a fülem. Nem tudtam, mitől, de pár nap alatt elmúlt. Egy hét múlva visszatértek a tünetek, csak lázzal. És az amúgy is 35 fokban, a Góbé plexije alatt erőteljesen izzadtam, miközben az egyedüli 1 órámat repültem meg. A feladat ugyan sikerült, de soha többet ilyet. (a betegség komolyabbra fordult azután, 1 hétig lábadoztam, egyébként pedig mandulagyulladás volt, csak extrém tüneteket produkált)

3. Meggondolatlanság, avagy élet az első egyedül repülés, a C vizsga után. Be kellett ismernem önmagamnak, hogy a C vizsga semmit nem jelent még. Hajlamos vagyok hibázni, emberből vagyok, de akkor is, gyakorolnom kell még a döntéshozatalt. Itt csupán annyit említek, hogy a negyedik fordulóban csináltam még egy spirált, gép nem volt a közelben, na de akkor is, etikátlan. Máskor meg kicsivel 200 m alatt még spiráloztam termikben. Pedig a szabály az szabály, nem éri még a végsőkig küzdeni, mert könnyen baj lehet a vége.
A meggondolatlanságom versenyszellemmel is társult már, vagy azzal az érzéssel, hogy "majd én megmutatom". Itt is a tanulság az: a célraszálló verseny célja nem az, hogy a jel elé szálljak, mert az már nem biztonságos.

Más utakat járunk be a földön, és más sors jut nekünk a levegőben is

Na persze nem kell azt gondolni, hogy a hibákból vagy tévedésekből nem tudtam még jól kijönni. Történt olyan, hogy a pályán hemzsegtek az emberek, repülőgépek, viszont én nem találtam termiket, és tudtam, hogy be kell sorolni iskolakörbe, és előrelátásomnak köszönhetően, vittem rádiót, tudtam szólni, hogy mi a helyzet, és a pálya megfelelő részére irányítottak ezáltal. A másik esetben, az első valamivel komolyabb termikelésem során nem felejtettem el, hogy figyeljem a szelet, mert nagyon kisodort a repülőtértől. Amikor gyengült az emelésem, sőt el is fogyott, mindig araszolgattam visszafelé, mert a tartalék magasság soha nem árt. Jó, persze ez a túlzott óvatoskodásba csap át néha, de inkább ez, mint a meggondolatlanságom ;)