Szombat reggel: egy újabb forró nyári nap kezdete. Álmosan, de már kissé izgatottan lépek ki az ajtón és kémlelem az eget. Lesz ma felhő? Sikerül vajon hosszabbat repülnöm?
Az álmodozásomat ideig-óráig felváltja a praktikus gondolkodás, gyorsan beszaladok a boltba felkészülni a tikkasztó üzemnapra némi elemózsiával.

A megbeszélt helyen találkozom az ismerősömmel, aki kivisz Budakeszire. Újpestről meglepően hosszú az út a repülőtérig, bár a meglepődésemnek már nincs helye, szilveszterkor ugyanis volt részem egy kis havas repülésben Fahegyen.

A reggel tervezéssel indul, ahol átbeszélik az aznapi feladatokat, és csak ezt követi a sorakozó. Én a csörlő átnézésénél segédkezem, majd feltöltjük a flakonokat, és irány a start! Próbálkoznak az időtartam feladatosok, és a várakozással ellentétben még van is 1-2 felhő, nem teljesen száraz termikes az idő. Elkapaszkodni nem egyszerű, ráadásul itt nem olyan „korlátlan” a repülés, mint Miskolcon: a légtér határ alacsonyabban van, 800 métert elérve kintebb kell menni a repülőtér felől.

Számomra a másik új jelenség a lejtő: persze repültem már lejtőben, vagyis hegy/domb mellett Hármashatárhegyen meg Izlandon is, de akkor is szokatlan, hogy milyen közel lehet merészkedni a fákhoz…

Miután az időtartam feladatosoknak aznap sajnos nem sikerül tartósan fent maradni, következem én. 280 méterre csőrölünk, és nagyon gyenge emelések vannak csak, éppen egy nullát, plusz tűt találunk 180 méteren. Oktatóm kitartó, és persze olyan tudással rendelkezik, hogy megfogja a termiket, mert szeretne többet mutatni nekem Budapestből, mint amit egy 5 perces iskolakör tudna nyújtani.

Lassan, de biztosan nő a magasságunk. 20 perc, 150 méter emelkedés. 400 méter körül megkapom a lehetőséget, hogy keresgéljek most én egy kicsit. A kezdők szerencséje volt, vagy nem is tudom, de nagyon hamar eredményre vezetett a keresés: egy stabil 2-2,5 m/s-es emelést fogok. Igyekszem úgy tágítani és szűkíteni, hogy mindig 2 méter felett mutasson a vario, és jól is megy a dolog, hamar elérjük a 800 métert.

Oktatóm instruál, hogy merre induljak kintebb… és az a hihetetlen élmény jut nekem, hogy 100-110 km/h óra között is 2 méterrel emelkedem, spirálozás nélkül, siklásban.

Amikor kicsit elmerülünk, visszatérünk a reptér közelébe, de megint játszi könnyedséggel sikerül termiket találni, és az atomkutató mellett ismét kiemelkedni. Mivel a Ka-7-esre még szükség van, így fájó szívvel, de féklapot nyitunk, és leszállunk. Régen volt ilyen nehéz leszállni… mi valószínűleg pont egy jó periódust fogtunk ki, aminek az eredménye 46 perc repülés.

A nagy eufóriában észre sem vettem, hogy milyen meleg van a repülőben… bezzeg a földön. A felmelegedett ivóvizet locsoljuk mindenhova, csurom vizes a pólóm egész délután… 10 perceként megszárad, de 20 perceként újra bevizezem.

Naptej, fehér sapka kötelező elem, de azért így is fogy az energiám… szombat este majdnem csak 8-ra érek haza, és erőtlenül, de igen elégedetten alszom el… hogy folytatódjon a móka vasárnap!

Az időjárás még forróbb, és a hangulat is, sokat nevetünk, és én is kezdem magam jobban kiismerni. Az időtartamosok (köztük az ismerősöm is) talán kicsit szerencsésebb periódust kapnak el, repül egy órát :) ugyan a 3 órás feladat most nem sikerül neki, de magam példáján tudom, hogy egy ilyen hosszabb repülésnek is lehet ám örülni. A földről figyelem, hogy hogy helyezkedik, hogyan repül a lejtő mellett… jó érzékkel csinálja, mert nem mindenkinek sikerül aznap fent maradni.

Köztük nekem és egy másik oktatónak sem, bár lehet, hogy mi már kicsit később jutottunk gépbe… egy iskolakör azért így is jut, ennek is örülök.

Az üzemnapot hamarabb bezárjuk, mint az előző nap, de a pakolás kicsit elhúzódik, mert várjuk a távról hazaérkezőket. Addig gépmosás, és a csörlő elpakolása történik. Az este méltó lezárása egy pizzázás, amire szükségem is van, farkas éhes leszek ugyanis a nap végére.

Nagyon tetszik a tudatosság, ahogy a középfokosok repülésére figyelnek az oktatók, és bár kötélszakadás is nehezítette a repülést, azért aki akart repülni, az mindig tudott.

Biztos vagyok benne, hogy a nyáron még fogok menni Farkashegyre, mert ha már a fővárosban tartózkodom, nem bírom ki repülés nélkül…

Az egyetlen elszomorító dolog számomra a szombat esti kisgépes baleset volt… bár szerencsére komolyan nem sérült a pilóta és utasa, rossz volt látni a földbe fúródott légcsavart és hátára fordult repülőgépet.

És hogy mégiscsak egy pozitív gondolattal, illetve fotóval zárjam a hétvége történetét: íme, a csörlőkezelő jobb keze (vagy bal… de leginkább kétbal keze:) legújabb napszemüvegében. Elszántan, mosolyogva, és izgatottan vártam akkor még a szombati repülést!