Augusztus hónap első fele számomra a 60. Nemzeti Bajnokság jegyében telik Hajdúszoboszlón. Kampós, illetve zászlós munkát vállaltam, és a szolnoki csapatnak is segítek... a hétköznapi sűrű teendők közepette viszont elég hamar jött a gondolat, hogy hétvégén mégis csak haza kellene utazni Miskolcra kicsit Piratozni, ha már előző héten sikeresen befejeztem a típusrepülést.
Szombat reggel nem túl sokan gyűltünk össze a hangár előtt, mert augusztus 20. miatt bedolgozós nap volt. Oktató és vontató pilóta is jött, így már egy probléma megoldódott. Még korán kipakoltuk az összes gépet, én pedig szép lassan ráhelyezkedtem az egyik Piratra.
Merőben más érzés, mint amilyen a Góbézás volt. Lemosom a repülőt, hozom az akksit, rádió -és üléspróbázok... valahogy jobban a magaménak érzem :)
Délben még nem alakult ki az időjárás, de hőség már volt. Csörlésből nem nagyon lehetett elkapaszkodni, ezért kis pihenőt tartottunk, ami alatt én egy hideg üdítővel és jégkrémmel frissültem fel.
A vonatógép tulajdonosa sajnos csak 14:45 körül ért ki a reptérre, és mivel úgy voltak pakolva a gépek, én utolsóként, fél 4-kor vontattam fel. Az Ls, az Astir és a másik Pirat addigra már elkapaszkodott, így én is nagy reményekkel vágtam neki a repülésemnek.
600 méteren nem messze a reptértől az Apollo Fox már 4 m/s-el emelt, ezért gondoltam, itt az ideje oldani. Tettem egy-két kört azon a helyen, keresgéltem, de csak óriási merülés volt. Enyhe pánik tört rám, hogy ciki nem ciki, de ha így folytatom, vissza fogok esni, és sajnos a vontatás is kidobott pénznek tudható majd be.
Elindultam a reptér irányába, és valamivel 400 méter alatt fogtam egy 1 m/s-es emelést. Felhőtlen boldogság volt, ahogy szép lassan kúszott felfelé a magasságmérő mutatója. 1100 méteren fogyott el csak az emelő légáramlat, így új keresésére indultam.
Igen ám, de majdnem teljesen kékben ez nem egyszerű feladat.... ismét nehézségek elé néztem, 600 méteren már rádióztam a többieknek, hogy merre járnak. Egyik oktatónk Jantarban tekert a reptér melletti dombok felett, bár valamivel távolabb azért... aggódtam is, hogy kiérek -e, de valószínűleg ez aztán teljesen felesleges aggódás volt, csak a kezdők tipikus félelme. De hát meg kell szokni, hogy a Pirat legalább 10-el jobban siklik, mint a Góbé.
Már épp azon a ponton voltam, hogy nem érem el a termiket, amikor felugrott a vario mutatója 1 m/s-re. A Pirat nagyon szépen benne volt az emelésben, élvezet vele tekerni, így csakhamar nem voltak magassági problémáim. A jantar által megfestett emelés után a repülőtértől észak felé indultam el, ott viszonylag sokáig 1000 méter felett tartottam a magasságom.
5 óra környékén már csak keresgéltem a pálya két oldalán, sajnos sikertelenül. Gyenge hátszélben szálltam le 5 óra után 10 perccel. És aránylag elégedetten is. Tanulságos kis repülés volt, én is jobban látom, hogy milyen hibáimon kell még dolgoznom: csúszni kicsit sem szabad emelésben, mert nagyon sokat ront azon, hogy milyen intenzitással emelkedem. Azt hiszem, még mindig nem döntöm eléggé a repülőt, bár lényegesen jobban, mint ahogy azt Góbéval tettem.
Vontatás közben is nagyobb precizitást kíván a repülésem, termikben fordulózva volt olyan, hogy ki-kicsúsztam a vontatógép mögül.
Leszállás után gyorsan kipakoltam a gépből, rendbe raktam a papírokat, és sajnos nem is tudtam megvárni az üzemnap végét, mert már így is késésben voltam egy születésnapi vacsoráról.
Bízom benne, hogy egy másik alkalommal, ha időben felszállok ki fog jönni az 5 órás feladat is...mert hát bevallom, Pirattal ez is könnyebb lesz :)
