Hajnali fél hat. Álmosan kinyitom a szemem, a Nap már kezd besütni, elvégre hosszabbodnak a nappalok, de nekem most máshol jár az eszem. Vizsga, vizsga, ma elméleti vizsga vitorlázórepülésből!

Az ágyam mellett készenlétben hagytam a jegyzeteim és a könyvet, hogy bármikor elérhető legyen és nyomban utána is kapok. Még egyszer ellenőrzöm a trimm-lappal kapcsolatos tudnivalókat, aztán műszertanhoz lapozok és rápillantok a különböző szelencékre. Eszembe jut a csúsztatás... hogy is kell pontosan csinálni? Megint őrült lapozásba kezdek... megvan, áá, hurrá, jól tudtam. Hát és a gépügyeletes kötelmei? Gyorsan azt is meg kell néznem!

Némi természetes vizsgadrukk még a teremben is volt bennem, amikor kiosztották a feladatlapokat és már a kezembe vettem a tollat. Lássunk neki! Két oldalon tesztkérdések sorakoztak, többé-kevésbé trükkösen megfogalmazva, aztán következtek a kifejtős kérdések, ahol egyes szituációkat kellett elmagyarázni, de aránylag hamar kész is lettem a feladatokkal.

Következzen a szóbeli! Először a néhány hibámat beszéltük át az írásbeliből... persze fontos, hogy tudjam, hol rontottam el, de mégis, tíz perc alatt nem világosodhattam meg és tudtam mindent tökéletesen, amit alig előtte még elrontottam...

Aztán tételt húztam: 9.-es szám. Mit is takar? Lilienthal-féle polárdiagram. Kapok ábrát, nincs ok az aggodalomra, átnéztem, és szépen el is tudom mondani. Összességében 93% a teljesítményem. Elégedett vagyok, az már elég jó alap lesz a gyakorlathoz.

Ha minden igaz, április második hétvégéjén már kezdünk, előtte még földi előkészítés lesz, azaz megtanuljuk, hogyan kell a gépből kiugrani vészhelyzet esetén. De messze van az még, bő 2 hét... én már repülni akarok. Most. Rögtön.