GLIDINGIRL - egy vitorlázórepülő pilóta élményei 2013 óta

Glidingirl

A várva várt nap: itt a bombaidő!

2020. augusztus 23. - Glidingirl

Sokszor készültünk már rá idén, hogy repüljünk végre egy igazán jót, de valahogy az időjárás sosem teljesített a vártnak megfelelően... ezidáig! Most pedig nem számítottunk bomba időre, és mégis... az előrejelzés csak nagyon kevés cumulust ígért, de egész szép számmal sorakoztak fel az égen már 11 óra magasságában. 

20200821_134633.jpg

Dél körül végeztem a gépbe történő bepakolással, így hát átsétáltam az Astirral a pálya másik végére, és segítség is akadt mindig, úgyhogy igazán zökkenőmentesen haladtak a dolgok. Az iránytűnek a tartó háza sajnos megrepedhetett, így az okozott egy kis galibát felszállás előtt, hogy a benne lévő olaj elkezdett lefolyni a műszerfalon. Egy kis ablaktisztítós-papírtörlős súrolást követően ezt is sikerült elrendezni, így egy óra előtt valamivel felszállhattam. 

Ezúttal különösen ügyeltem arra, hogy a vontatás a lehető legszebben sikerüljön, és számítottam is rá, hogy a Fox nem túl nagy induló sebessége miatt majd az egyik szárny ismét megpróbál leesni. Mivel ezt sikerült megakadályozni, és a vontatás alatt végig tudtam követni a Fox-ot meglehetősen könnyedén, így eleve egy nagy adag jókedvvel kezdtem meg a repülést! 

20200821_132211.jpg

Még csak 600 méterig sem kellett vontatnom, a város felett olyan termiket fogtunk, hogy már 500-on oldottam és nem telt sok időbe, hogy a felhőalapon találjam magam. 1300 méter, kellemes 20 fok, sok-sok felhő az égen, és szinte mindegyik alatt meg lehet találni az emelést, olykor kifejezetten erőseket! Hát kell ennél több egy vitorlázórepülő pilótának?! Aligha! Nem is beszélve a látványról, amiben a felhőalap közelében gyönyörködhettem. Újra és újra hihetetlen csodaként tudom megélni, hogy ilyen közel kerülhetek a felhőkhöz, és innen nézhetek le a földre, ahol minden csak apró pontnak tűnik már... valahogy egészen kitágul a tér ott fenn, csakugyan olyan, mintha madárként lehetnék a magasban!

img_20200821_204824_050.jpg

A három órás repülés alatt szinte sosem kerültem 1000 méter alá... most tényleg nem kellett minden idegszálammal azon lenni, hogy a tűnyi emeléseket megfogjam. Hajdúszovát és Derecske felé mentem ki, de a napban ennél egyértelműen több volt, ideje lesz hát télen ráfeküdni a távrepülések előkészítésére! A fiúkat közben hallgattam a rádióban, és úgy tűnt, gyakorlatilag minden irányban jó emeléseket fogtak (mind Nyíregyháza, mind Törökszentmiklós felé), végre igazán jó időben repülhettünk!

20200821_162114.jpg

Jó három óra elteltével én egészen elfáradtam, és a felhők mennyisége is jelentősen lecsökkent, így aztán négy óra körül leszálltam, hogy megkezdődjön a szokásos gépmosás-hangárba berámolás-anyagiak rendezése napzáró program. Hála a sok segítségnek, nagyon gyorsan elkészültünk, így már hat óra körül nekivághattam a 100 km-es vezetésnek hazafelé. (Ezúttal Miskolcra, és nem Budapestre mentem vissza.)

 

A szezon egyik legküzdelmesebb napja

2020. augusztus 15. - Glidingirl

Augusztus második vasárnapja csakúgy, mint az első, egészen ígéretesnek tűnt az időjárás előrejelzés szerint. Sok felhőt sajnos nem vártunk, de azért nem írt teljesen kéket a meteo... persze azt sejtettem, hogy fázni nem fogok, bőven harminc fok felé kúszik majd a hőmérő higanyszála. 

rs2.jpg

A szokásos vonattal megcéloztam hát Hajdúszoboszlót, így 11 óra körül ki is értem a repülőtérre. Az Astir már kint volt a hangár előtt, így következett is a gyors bepakolás, valamint a gép lemosása. A reptéren viszonylag nagy volt a nyüzsgés, mert lovas rendezvény is volt aznap a pályán kívüli területen, így aztán sokan jöttek kérdezősködni, amíg összekészültem... talán az egyik leggyakoribb kérdés az volt (és nekünk, pilótáknak persze elég vicces) hogy egyedül repülök -e az Astirral. Nos, bár azért nem kicsi a hely a kabinban, nem nézném meg, ahogy bepréselődik egy akkora repülőgépbe két pilóta. :)) 

rs1.jpg

Abból a szempontból is különleges volt ez a szombat, hogy ezúttal nem csörlésből, hanem vontatásból próbálkoztunk. Bár ebben a szezonban már vontattam Őcsényben, de azért kicsit izgultam előtte, és hát valóban, nem minden pontosan úgy sikerült, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ámde, magamhoz képest sokat fejlődve ezen képes voltam gyorsan túllendülni, és arra koncentrálni, hogy megtaláljam az első emelést. Ez sikerült is, de 250 méteren! A meleg tikkasztó volt, a termik gyenge, de hát a türelem lassan csak rózsát termett megint, sikerült 6-700 méterig eljutni. Szerencsére egy ideig nem kerültem lentebb, és a vasútállomás felett jó kis emelést fogtam, ami egészen 1250 méterig juttatott.

rs3.jpg

Ezúttal sajnos a panoráma sem bizonyult olyan gyönyörűnek, mint az előző héten, inverzió nehezítette a dolgunkat. Idővel kialakult néhány cumulus, de a termikek végig nagyon buborékosak voltak, erősebb emeléseket csak 2, maximum 3 kör erejéig tudtunk fogni. Ezek mind a repülőtér város felőli oldalán voltak, a nem lakott területek, művelt földek/legelők felett ezúttal szinte semmit sem lehetett találni! A vasútállomás egyfajta "megmentő" pontnak bizonyult számomra, többször is sikerült ott újra kiemelkedni, amikor visszaestem 500-600 méterre. Távot sajnos senki sem tudott repülni, csak helyben, a közelben próbálkozott ("küzdött") mindenki. Többször is együtt tekertünk a többiekkel, ami viszont kárpótolt a kevésbé szép napi panorámáért (felhőképért). 

rs4.jpg

Egy igen intenzív két és fél órás folyamatos termikkeresést követően végül fél öt magasságában leszálltam, és következett a szokásos gépápolás-kipakolás-állomásra igyekvés. A nap leghasznosabb ötlete az volt, hogy vittem magammal a hátizsákomban váltópólót! Igencsak megizzasztott a vontatás és az alacsonyan történő termikelés, nem is beszélve a kánikuláról. Bár a repülés talán kevésbé volt élvezetes, mint a korábbiak, de annál tanulságosabbnak bizonyult. Az pedig mindenképpen sikerélmény, hogy sikerült fennmaradnom, és végülis több, mint kettő órát repülni.

Az első augusztusi repülés

2020. augusztus 02. - Glidingirl

A két utolsó júliusi hétvégét sajnos a rossz időjárás miatt nem a reptéren töltöttem, de az új hónap, augusztus ígéretesen indult. Szombatra viszonylag sok cumulust vártunk, és szerencsére kánikula sem volt, csak kellemes, 27-28 fokos maximum hőmérséklet.

Fél egy körül már berendeztük a startot, bepakoltam az Astirba, egyszóval minden készen állt a felszállásra. A felhők még kicsi messzebb voltak a reptértől, de szép lassacskán ők is közelebb araszoltak, ideje volt hát gépbe ülni valamivel egy óra után. 

20200801_135057.jpg

A júliusi repülésekhez hasonlóan sajnos ezúttal sem sikerült fent maradnom az első csörlésből (pedig a viszonylag erős szél miatt 400 m-re mentek a csörlések). Sebaj, újra kell hát próbálkozni, majdcsak elkapom a megfelelő periódust, és meglesz az első emelés, ami reményeim szerint az alapig visz. 

Nem így alakult. Sajnos másodszorra is visszaestem, holott már jártam 700 méteren is... egy viszonylag erős első termiket követően hatalmas merüléseket találtam, így kényszerültem ismét a földre. A türelmes próbálkozás végül ismét meghozta gyümölcsét, a harmadik csörlésből már sikerült elkapaszkodnom, és egész gyorsan 1600 méteren találtam magam. A látvány leírhatatlanul gyönyörű volt! Mindenhol cumulusok, kék ég, alattunk színes kavalkádként kukorica -és napraforgó földek, tavak, és persze a fürdő....

img_20200801_194335_765.jpg

20200801_165626.jpg

 Arról nem is beszélve, hogy mennyire szuper élmény volt a többi géppel együtt tekerni, vagy csak egymás mellett siklani! Az időjárás érdekes, számomra kissé szokatlan volt, mert sokszor csak fél körön tudtam megfogni egy-egy termiket, és bár voltak igazán erős emelések 2 m/s feletti átlaggal, hatalmas merülésekbe is belefutottam, nem volt ritka a -4, -5 m/s. Szerencsére olyan "fix" pontok is voltak, ahol szinte mindig volt emelés, ha valahol megmerültem... és ez épp a reptér mellé, a fürdő felé esett ezúttal!  (Itt még egy nagyon jó emelést tekertünk leszállás előtt, 700 méterről 1300-ig ismét kiemelkedtem.)

A turbulens idő, és a kissé küzdelmes termik fogások aztán olyannyira elfárasztottak, hogy fél 6 körül már nem volt erőm tovább keresgélni, leszálltam, és addigra a felhők mennyisége is jelentősen lecsökkent. 

img_20200801_194335_766.jpg

A fáradtságnak persze "amatőr hiba" okai is voltak, mint a nem elegendő folyadékbevitel, és a sapka hiánya... hát, van hova fejlődni, de az utóbbi néhány repülés során mégis egészen jól összeszoktunk az Astirral, legalább 2-3-4 órákat mindig tudtam repülni a környéken. Az idő ezúttal sem volt bomba a fiúk elmondása szerint sem, de a lehetőségekhez képest sikerült kihozni a maximumot a napból. 

A leszállást követően következett a szokásos gépből kipakolás-lemosás kör, majd irány a vasútállomás, és irány vissza Budapestre. Este 10 után valamivel hazaestem, az pedig már igazán nem meglepő, hogy nem kellett altatni egy ilyen nap után ;)

20200801_172641.jpg

Két szuper hétvége Hajdúszoboszlón

2020. július 05. - Glidingirl

Ezidáig minden repülésemnek külön bejegyzést szenteltem, de ezúttal valamelyest megcsúsztam az idővel, így  a két legutóbbi két repülésem történetét igyekszem összefoglalni. A feladat nem is olyan egyszerű, meglepően gyorsan kopnak az emlékek, ahogy az élmények száma nő!

2020.06.27.

Bár nagy időjárásra nem számítottam ezen a szombati napon, rendkívül kellemes meglepetés ért! Előző nap Budapestről Miskolcra utaztam vonattal, majd szombaton korán reggel Miskolcról indulva vezettem Hajdúszoboszlóig. Az egész heti munkahelyi hajtás megtette a hatását, nem voltam túlságosan kipihent, így út közben már a második kávémat vettem, amit sikerült is magamra borítanom, így jött egy rögtönzött póló vásárlás - átöltözés még Balmazújvárosban. A fáradtság és a nem túl jó hangulatom miatt nem számítottam nagy repülésre, de az időjárás kárpótolt mindenért.

Kicsit későn sikerült a startot berendezni és bekészülni a gépbe, így kettő óra után csőröltem először. Nem lett magas, csupán 300 méter, és mire megfordultam, illetve elindultam az iskolakörön, gyorsan 200 méteren találtam magam. A harmadik forduló előtt aztán találtam egy nem túl erős emelést, de kitartó körözéssel meg is emelkedtem, és azon kaptam magam, hogy már 1600 méter körül járok, a felhők között. Azzal viszont már kevésbé számoltam, hogy a szél is elég erős, így kisodródtam Hajdúböszörmény felé.

img_20200627_160751.jpg

Nem került túl sok erőfeszítésembe a felhőalap közelében maradni, szuper emeléseket lehetett fogni egészen sokáig... jó két óra repülést követően viszont gyengültek a termikek, kevesebb lett a felhő is, és ekkor gondoltam úgy, hogy ideje lesz a reptér felé venni az irányt (Kajó Marci már leszállt az ASW-vel), de még fogok egy emelést, és majd alapról elindulok vissza...ez sajnos nem jött össze, 1100 méteren voltam, amikor úgy döntöttem, itt az ideje a reptér felé keresgélni tovább. Emelést már nem nagyon találtam, merüléseket annál inkább, így nem túl büszke magasságon értem vissza Hajdúszoboszló felé.  Maga a repülés viszont nagyon-nagyon élvezetes volt, talán az egyik legfelszabadultabb, legszebb "helyizés", amit valaha repültem!

A nap végén az Astirt lemostam és vissza is került a hangárba, ezután pedig hazafelé vettem az irányt, vagyis újabb 100 km vezetés következett, igencsak kellemes fáradtsággal.

optimized-img_20200627_160729.jpg

2020.07.04.

A múlt heti forgatókönyv fordítottja lett igaz erre a szombati napra, vagyis jobb időt vártunk (elég sok fehér gép összegyűlt a starton a távrepülésben bízva), és sajnos végül egy valamelyest kevésbé élvezetes repülés jött össze. Ezúttal vonattal érkeztem Budapestről, a MÁV persze iszonyatos késéseket produkált, de időben kiértem a reptérre, 11.30 körül már pakoltam a gépbe az akksikat, az ernyőt, és 12 után ki is húztuk az Astirt a startra. Szinte teljesen zárt felhőzet volt, a pálya tocsogott az előző nap leesett esőtől, ez pedig nem sok bizakodásra adott okot. A szél sem volt gyenge, vagyis az elsodródás veszélye megint fenn állt, de mindezek ellenére eléggé optimistán másodiknak csőröltem a fehér gépek közül. Nem sikerült elkapaszkodni, de ezzel nem voltam egyedül, többünknek szüksége volt nem egy próbálkozásra. Ez persze valamelyest növeli a feszültséget, de még a negyedik csörlésem előtt is egészen nyugodtan ücsörögtem a gépben, immár a napon, mert szerencsére felszakadozott a középszintű felhőzet és csak a cumulusok maradtak. 

optimized-img_20200704_113244_2.jpg

Negyedszerre aztán sikerült fennmaradni és egészen alapig emelkedni, ami a várt 1500 méterrel szemben csupán 1100 méter volt. Jó emelést persze már a Debreceni Repülőtér légterében fogtam, így a srácok szóltak, hogy vegyem másfelé az irányt, mert érkező gépet várnak Debrecenben. Hajdúszoboszló felett még valamennyit keresgéltem, de nagyon gyenge emeléseket találtam, viszont annál nagyobb merüléseket, így ezúttal nem sikerült 3 órát repülni, mint az előző héten. 

img_20200704_155522_1.jpg

Mindenesetre ez a nap is rengeteg tanulsággal szolgált számomra, mert ahogy megállapítottuk a starton, bár kötélvégen 3 m/s-ből eltekerni élvezetesebb, egy-egy ilyen kevésbé jó idős napból többet lehet tanulni! A gépből történő kipakolást és lemosást követően bepakoltuk a hangárt, majd Pisti kivitt a vasútállomásra és irány Budapest! Mondanom sem kell, aznap nem kellett altatni, 11 óra körül beájultam az ágyba, és nyomban el is aludtam... 

Vendégségben az Őcsényi Repülőklubnál

2020. június 14. - Glidingirl

A 2020-as szezon nem csak nekem, de sok pilótának nem indult a terveknek megfelelően: a koronavírus-járvány nagy mértékben hátráltatta a repülések szervezését, mire viszont valamelyest visszaszorult a vírus terjedése, búcsút mondhattunk a jó időnek is (hát még ha sajnos csak hétvégén tud repülni az ember... akkor garantált, hogy szombat-vasárnap csöndes esőre vagy zivatarokra lehet számítani minden mennyiségben).

Június 13-a csakúgy, mint a korábbi szombatok nem tartogatott számomra felhőutakat és szuper emeléseket, de egy repülhető nappal, valamennyi helyizéssel én már kibékültem eddigre. Az előrejelzések szerint Hajdúszoboszlón megint esős, zivataros délutánra számíthattunk, ezért hát a közmondásnak megfelelően döntöttem: ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor márpedig Mohamednek kell mennie a hegyhez. Nézzük meg, mi a helyzet a Duna jobb partján, irány Őcsény!

img_20200613_115822.jpg

Egy viszonylag korai kelést követően vonatra pattantam, és meg sem álltam Sárbogárdig, majd egy regionális kis vonattal Őcsényig. 10 óra, tikkasztó meleg, egy teremtett lelket sem látni az utcákon. Nyakamba vettem a a falut, és egy fél órás sétát követően megérkeztem a repülőtérre. A hétvége programja elég sűrűnek ígérkezett Őcsényben, mert a Rally Kupa aktuális futamát éppen ők rendezték, ezért hát igazi nyüzsgés fogadott a reptéren több mint 10 versenyzővel és a lelkes, segítőkész helyi erőkkel. 

img_20200613_105037.jpg

A vontatások 12 óra után kezdődtek meg és mind bizakodóak voltunk az időjárással kapcsolatban: majd csak közelebb jönnek azok a formás kis cumulusok, és a versenyzők megrepülhetik a kiírt több, mint 300 km-es feladatot, én pedig körbenézhetek a környéken egy hosszabb helyizés keretében. Délután 2-3 óra magasságában sajnos valamelyest összeálltak ezek az aranyos kis felhők, és az első vontatásom pont egy ilyen rosszabb periódusban volt, ezért hamar visszaszálltunk a nagyvassal. És bár elég régen repültem már (idén először! - még leírni is fáj) szerencsére a vontatás simán ment, szépen követtük a Cessnát. 

img_20200613_145539.jpg

img_20200613_145544.jpg

A második felszállásom előtt egy hosszabb szünetre került sor, mert a vontatógépnek tankolnia kellett, de a jó társaság miatt csöppet sem telt unalommal a várakozás: a helyiek igazán vendégszeretőek voltak, így gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és sok-sok reptéri történetüket hallgathattam meg. A második vontatás alkalmával egy másik pilóta került mögém, mégpedig a nagyvas megvásárlása iránt komolyan érdeklődő Pécsi Repülőklub egyik pilótája. A kései idő ellenére (ekkor már fél 5 körül járt az idő, széteső cumulusok tarkították csak az eget) sikerült 1200 méterig emelkednünk és egészen Pécsig elláthattunk a magasból. A széles, de elég gyenge termikek azért jó lehetőséget biztosítottak a gyakorlásra, és tőlem szokatlan módon most abban hibáztam, hogy hajlamos voltam túldönteni a gépet! 

img_20200613_171707.jpg

img_20200613_172244.jpg

Ezt a hosszabb repülést egy fergeteges leszállás koronázta meg alacsony áthúzással, 250 km/h-s sebességgel, és egy elegáns leszállással. A történethez hozzá tartozik, hogy a nagyvas gazdát cserélt az Őcsényi és a Pécsi Repülőklub között, így az egyik utolsó repülést élvezhettem vele Őcsényben.

img_20200613_172525.jpg

img_20200613_172815.jpg

Naptól megpirulva, éhesen, és fáradtan indultam vissza este Budapestre, de telis-tele csodaszép élményekkel! Pluszpont, hogy Őcsényben szombaton este 6 után is lehet ám még finom fagyit és hideg sört kapni, így az állomáson történő várakozás is gyorsabban telt. 

A legeslegjobb repülés története

2019. szeptember 03. - Glidingirl
Ismét gyorsan elszaladt a nyár - konstatáltam augusztus 20. után. Még a rossz idő beköszönte előtt szerettem volna egy nyárzáró repülést megejteni, és erre szerencsére volt is lehetőségem. Már egy-másfél héttel korábban elkezdtem böngészni az időjárás előrejelzést. Száraz, meleg idő, 35-36 fok volt a jóslat augusztus 31-re, és nem is tévedtek. Ez a nyár végi meleg nekem valahogy mégis más, mint a forró július. Kicsit megszelídül az idő, vagy azért tudok jobban örülni az ilyen napoknak, mert tudom, hogy hamarosan végérvényesen is beköltözik a hideg meg az eső a Kárpát-medencébe, és pár hónapig nem áll majd tovább.
9 óra előtt nem sokkal nekivágtunk hát a 100 km-es útnak autóval, Miskolc irányából Hajdúszoboszlóra. Fél tizenegy körül megérkeztünk, közben a szokásos balmazújvárosi jutalom-fagyival hűsítve magunkat. A gép már összerakva várt, előző nap ugyanis kisebb javítgatások, szerelések történtek. A meleget kellemes szél mérsékelte, de felhőket sajnos csak nagyon távol láttunk. Akkor még nem gondoltam, hogy bár távol vannak, el fogjuk őket érni.
32843991-9258-45f9-b339-5f938362ba97.jpg
12 után nem sokkal Zsolti hirtelen bejelentette, hogy indulás. Gyorsan eldobtam a vízballasztot, bepakoltunk a gépbe, és fel is szálltunk. 600 méteren leállítottuk a motort, jó emelést fogtunk, keresgélni sem kellett. 1500 méterig meg sem álltunk, majd amikor úgy tűnt, elértük a plafont, visszajöttünk a reptér felé, hogy szabályosan elinduljunk távra. Távra!!! (Három felkiáltójel úszott a fejemben is - végre valahára, életemben először egy komolyabb távra megyek, és az idő is elég jó - mint később kiderült, egyenesen szuper.)
64beccd9-846d-4633-a2a1-f72c1974064b.jpg
Dél felé indultunk, először kissé óvatosabban, majd felbátorodva a jobbnál jobb emelések után. Sok-sok hasznos iránymutatást kaptam a hátsó ülésből Zsoltitól, párat igyekszem itt összegyűjteni:
- ha kinéztem egy távolabbi felhőt, és arra veszem az irányt, igyekezzek az oda vezető úton a kis pamacsok alatt haladni
- ha elég jó az idő (mint ebben az esetben), ne is álljak meg 2 m/s alatti emelésekben
- a bal kezem folyamatosan legyen az ívelőlapon, hogy ki tudjam használni a távon a kisebb emeléseket is belehúzással (és ne veszítsek értékes időt azzal, hogy az ívelőlapra teszem a kezem)
- figyeljem a madarakat és sose tekerjek kicsivel mellettük - ők jobban tudják, hol a termik magja
- mindig tartsam szem előtt, hogy mi az uralkodó szélirány
A Janus előnyei közé nem csak a könnyű felszállás tartozik, hanem az is, hogy ha elfárad a pilóta, át tudja adni a másiknak az irányítást. És erre bizony volt is szükség, mert mentálisan (és azért testileg is) rettenetesen gyorsan fáradtam. De az élmények mindenért kárpótoltak! Számomra hihetetlen emeléseket fogtunk (3,5 m/s átlagok), 2500 méteren lévő felhők alatt repültünk, és 160 km/h-val siklottunk a  felhők között (egészen a déli országhatárig). Találkoztunk Bagollyal, tekertünk együtt (Zsolti érdeme, hogy még rá is emelkedtünk ;)), és kétszer az ülésből is elemelkedtünk, olyan erős termikbe kerültünk.
23708654-4496-4193-bc97-75b993ef5212.jpg
Hazaérkezéskor az extra magasság miatt nem álltunk meg a reptérnél, hanem Balmazújvárosig toltuk, majd onnan visszafordulva, egy 250 km/h-s áthúzással érkeztünk meg. Alig tudtam kikászálódni a gépből, éhes is voltam, és persze a vízballasztomat is jól esett már eldobni, de hihetetlen élmény volt az egész repülés és emellett nagyon tanulságos is (hogyan taktikázzak az időjárástól függően, hogy helyezkedjek felhőre, az ívelőlap maximális kihasználásáról nem is beszélve).
Zsolti megdicsért, hogy néha ő otthagyott volna egy-két felhőt, de én a kitartásommal mégis jó emelést találtam, és erre ki is húztam magam büszkén :)) persze bőven van hova fejlődnöm, mert sok-sok kis hibát is vétettem, például sokszor lassan reagáltam.
Ezután még várt rám újabb 100 km vezetés - azt hiszem, sose vezettem ennyire fáradtan. Nem is futottunk valami jó tempót, de persze fő a biztonság. És nem túlzás azt mondani: amióta vitorlázórepüléssel foglalkozom, ez volt a legeslegjobb repülésem!
[A repüléshez tartozó OLC link is hamarosan elérhető lesz. :) Közel 300 km-t sikerült egyébként repülni - szóval ez az élmény minden szempontból rekord volt számomra.]

Ess eső, ess - de azért ne ennyit!

2019. július 29. - Glidingirl
Bizonyos, hogy ha nem lenne óránk vagy naptárunk idén, akkor is tudnánk, ha itt a hétvége: mert esik az eső! De még hogy... Életem legbecsületesebb bőrig ázása esett meg ugyanis szombaton, július 27-én.
Az időpontot szokás szerint jó előre kitűztük, mert sajnos nem az időjárás függvénye immár, hogy mikor repülök, sokkal inkább az időbeosztásé. Egy héttel korábban még 35 fok, ragyogó napsütés, száraz idő szerepelt az előrejelzésben. Négy-öt nappal korábban már szó esett labilis, nedves légtömegekről, előző nap pedig egyértelmű lett, hogy lesz zivatar. Mivel ezt csak késő délután-este felére prognosztizálták, így nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak a szombati repülés.
img_0926.jpg
Azon a bizonyos reggelen otthon (Miskolc mellett) csöndes esővel indult a nap. Ez nem szegte kedvem, mert az időképen láttam, hogy Hajdúszoboszlón süt a nap, és esőnek egyelőre nyoma sincs. A középmagas-magasszintű felhőzet már több aggodalmat okozott, de 11 óra felé végre feltűnt néhány cumulus is, igaz nem a reptér közvetlen közelében.
A Janust már Zsolti és Laci összerakták, mire én a reptérre értem, de a felszállással még vártunk egy kicsit. 12 után nem sokkal a magasba emelkedtünk.
a27189b5-ea4d-4a90-b934-e566aa13b6d3.jpg
Ezúttal én hátul ültem, ahol természetesen sokkal több volt a hely, így kényelmesen behelyezkedtem egy hosszabb repülésre készülve. A reptér körül sajnos nem nagyon találtunk emelést, így elindultunk a Hortobágy, illetve Nádudvar felé. Szerencsénkre nem voltak hatalmas merülések, de a varió csak igen ritkán ment fel 0 m/s felé. Nagyon érdekes időjárási helyzet volt, a felhők nem emeltek igazán, és a termikek is vonalban voltak (már amennyi volt). Felszállás után fél órával elkezdett cseperegni az eső, de úgy láttuk, ez csak lokális csapadék lesz, így még nem szálltunk le. A szárny teljesen vizes lett, de alig öt perc alatt meg is száradt.
2e08a27f-1b0a-4b27-ab67-92be07428b25.jpg
Mivel Laci sem nyomott sokat az első, és én sem a hátsó ülésben, így egészen máshogy viselkedett most a repülő, mint amikor Zsoltival repültem. Kicsit szoknom kellett, hogy kevesebb láb is elég forduló közben, mert egyszer-kétszer bizony megcsúsztam. Laci felhívta rá a figyelmem, hogy nézzem csak a cérnát, mi is történik, de én is éreztem, hogy lehetne ezt szebben. Abban is igaza volt, hogy ha egy kicsit érzem, hogy a gép csúszik, de nem tudom miért, akkor az a legjobb, ha kicsit engedem a botot és a lábat is, hogy szabadon mozogjon, mert a gép megtalálja a stabil pozíciót. Igaz a közismert mondás, hogy a pilóta azért van ott, hogy elrontsa a repülést, repül az a gép magától. :D
f45d44f3-3d48-4bf9-9087-f7a9833af981.jpg
Az első kis eső után visszaindultunk Szoboszló felé, és sajnos a város felett sem találtunk semmit. Újra rákezdett az eső. Laci kérdezte, hogy megnézzük -e a felhőket még egy másik irányban, de én nem láttam értelmét, így a leszállás mellett döntöttünk. És milyen jól tettük! A földön már ömlő esőben szálltunk ki a gépből, futás vissza a kocsihoz, mentsük a menthetőt. A napszemüvegem valahogy bevezette a szememhez az összes vizet, így félvakon, de hihetetlen sprinttel rohantunk a szállítókocsikhoz. Mire a kocsival kiértünk a géphez, ismét egy csöndesebb periódus következett. Visszahúztuk a gépet, de már ekkor látszódott, hogy nem ússzuk meg ennyivel, mert nagyon sötét felhők gyülekeztek a reptér mellett, és dörgött az ég.
Zsolti nélkül kicsit szárnyavesztetten, nem 15 perc volt a gépet berakni a kocsijába. Az eső pedig nem kímélt. Két kedves úriember személyében segítségünk is akadt - máig nem értem, hogy lehettek ilyen rendesek, hogy a szakadó esőben sem hagytak minket ott. A hazafelé út sem volt szárazabb: olyan felhőszakadás kísért minket Hajdúnánásig, hogy 50-60 km/h volt a max. sebesség, amivel tudtunk menni két település közt is.
Megfázás a hatalmas elázásból nem lett - otthon persze első volt egy forró zuhanyt venni. Öröm az ürömben (jó lett volna többet repülni), hogy gép és ember biztonságban volt a nap végére, és bár nem zökkenőmentesen, de megoldottunk mindent közösen. Tanulság? Van mit javítani még a szintidőn.
kepkivagas.PNG

Janus CM – egy új lehetőség kezdő távrepülőknek

2019. június 25. - Glidingirl

A vitorlázórepülés kapcsán a pilóták fejlődésének két hatalmas korlátja van – a rendelkezésre álló idő, illetve pénz. A kor és persze az élethelyzet függvénye is, hogy kinek melyikből mennyi jut, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem én vagyok az egyetlen pilóta, akinek mindkettőből elég kevés (arról nem is beszélve, hogy máshol tartózkodom, máshol repülök, és máshol van az „otthon” – így folyamatosan ingázom is). Az időkorlát miatt az egy szezonra történő gépbérlés nekem nem kifizetődő – amikor viszont eljutok a reptérre, szeretném a kevéske időmet maximálisan kihasználni, és annyit fejlődni, amennyi csak lehetséges. Klubos keretek között szerencsés esetben erre van lehetőség, ugyanakkor azt se várhatom el, hogy amikor feltűnök Hajdúszoboszlón, csak és kizárólag én repülök majd az áhított repülőgéppel.

Mi lehet hát a megoldás? Néhány szezonon keresztül sajnos csak az egy helyben toporgás volt – de régóta érlelődött bennem, hogy ideje lenne ismét a jó ütemben történő fejlődés útjára lépni. A válasz? Janus CM. Idén tavasszal ugyanis egy új repülőgép érkezett Hajdúszoboszlóra – amit nem kell teljes szezonra kibérelni, egy-egy napra is lehetséges. Egy felszálló motoros vitorlázó-repülőgépnek az is az előnye, hogy nem kell azon izgulni, mikor jön a csörlőkezelő, vagy lesz -e vontatógép. És terep sincs többé, mert bárhonnan hazaérünk, ha úgy alakul. Jolly Joker? Határozottan!

1_1.jpg

Egy héttel korábban már kitűztük, hogy mikor repülök először a Janussal: június 22-re esett a választás. Az időjárás folyamatos aggodalommal töltött el, mert szinte nem volt olyan nap, ami ne zárult volna zivatarral. Az előrejelzés szombatra is hasonló időt jósolt, egészen az utolsó pillanatig.

Az elméleti felkészülést is körülbelül egy héttel korábban kezdtem meg: a légiüzemeltetési utasítást a tulajdonosok lefordították magyarra, így könnyűszerrel áttekinthettem, hogy mire is számítsak, és milyen check-listeknek kell a fejemben lenni. Mivel motoros szakszóm nincs, így a repülésnek ez a része jelentette számomra a legnagyobb kihívást: üzemanyag-csap, gyújtáskapcsoló, légcsavarfék... felszállás előtt ezeket többször átbeszéltük, így minden a helyére került a fejemben.

2_2.jpg

Aznap már reggel 8-9 óra magasságában megjelentek az első cumulusok az égen. A sok eső után persze nem vártunk 2000 méteres felhőalapot, de a kiindulási 550 méter nem volt túl biztató. Az emelések se voltak igazán erősek, és az alap közelében egyre gyengültek. A türelmes várakozás technikáját alkalmaztuk, addig a reptér többi teljesítmény-gépe is a magasba emelkedett.

5.jpg

Ezek a percek sem teltek unalmasan, mert semmihez se hasonlító élmény „beleharapni” egy-egy bolyhos cumulus foszlányaiba. A felhőzés persze nem megengedett – de ilyen közel lenni a pamacsokhoz már önmagában is élmény. Nem túl gyakorlott pilótaként még mindig némi aggodalommal töltött el, ha 3-4 gép egyszerre tartózkodott egy termikben, közel egymáshoz, de pont ezért jó választás a Janus, és egy tapasztaltabb pilóta a hátsó ülésben.

Körülbelül egy óra helyizés után megindultunk a Keleti-főcsatorna felett. Itt már találtunk igazán jó emeléseket is (3-4 m/s), de az alap nem emelkedett túl gyorsan. A hibáimat elkezdhettem fejben listázni, hiszen minden repülésnek ez az egyik nagyon fontos eleme: a tanulsága! A kezdeti bedöntést általában még egész jól eltalálom, de hajlamos vagyok a kilaposításra a termikben megtett néhány kör után. Ahhoz is hozzá kellett szoknom, hogy a Janusban viszonylag erőteljesen kellett taposni a lábpedált, és mindeközben arra is figyelni, hogy a kéz és a láb mozgásai teljes szinkronban legyenek – vagyis ne csússzak meg, ezzel feleslegesen veszítve energiát, magasságot.

3_1.jpg

A Keleti-főcsatorna vonalától eltávolodva, egy új döntéstől vezérelve (merre vannak szebb cumulusok?) elindultunk észak felé. Nagyhegyest, Balmazújvárost és Hajdúböszörményt érintve haladtunk észak, észak-keleti irányba. Eközben a magasszintű felhőzet is tette a dolgát, és a termikeknek ismét egy rosszabb periódusát kaptuk el. A biológia is kezdett korlátot szabni a repülés hosszának (pedig a vízfogyasztást nem vittem túlzásba) – így bő 3 óra után ismét Hajdúszoboszló felé vettük az irányt, motorral megtámogatva.

4_1.jpg

A gépet szétszedni és összerakni egyaránt meglepően gyorsan lehet, és két fő is elég hozzá, mert a szállítókocsi speciális kialakításának köszönhetően bivalyerős segítőkre sincs szükség. A megszokott ingázás részeként aznap várt még rám 100 km autózás, de a jóleső fáradtság andalító érzésével vettük hazafelé az irányt. Madarakkal repültünk, felhőket szeltünk, és bizony néha viszonylag alacsonyról is tanulmányozhattam a Hortobágy szikes pusztáit... élmény volt, a javából! Hogy lesz -e folytatás? Ez nem kérdés.

Ha Ti is szeretnétek kipróbálni a Janust:

http://www.januscm.hu/pilotaknak.html

Ha pedig kíváncsiak vagytok arra, hogy milyen volt ez a repülés a hátsó ülésből:

http://www.januscm.hu/rep%C3%BCl%C3%A9sek/2019-06-22-kiss-adrienn.html

Újra a magasban: helló május, helló fürdőzők!

2019. május 26. - Glidingirl

Bár a rendkívül esős tavaszi időjárás ugyancsak megnehezítette a vitorlázórepülő-pilóták napjait mostanában, én elég szerencsésnek bizonyultam, mert a második üzemnapomnak tervezett szombaton gyönyörű kék volt az ég.

Az első üzemnaphoz képest sokkal felkészültebben (naptejjel, sok-sok vízzel, fehér sapkával) vágtam neki tehát az újabb kalandoknak. A változó szélirány valamelyest megnehezítette a maroknyi csapat dolgát, de délután fél három magasságában felszállásra készen vártam a nagyvasban.

unnamed3.jpg

A csörlés a körülményekhez képest egész kielégítő volt (sajnos 250 m-nek már örülni kellett), így innen indult a küzdelem a fennmaradásért. Nagyon gyenge emelések voltak, amikben igazán szűken kellett megfordulni, ami valljuk be, nem az erőssége a nem túl tapasztalt pilótáknak (így nekem sem). 

Ám a nehézségek végülis azért vannak, hogy tanuljunk belőlük, így végre kiemelt figyelmet fordíthattam arra, hogy hogyan is kell megmaradni az ilyen szűk termikekben, és számtalan jó tanácsot kaptam az oktatótól. Igen, taposni kell, rendesen! :D 

unnamed2.jpg

 600 méter körül az aggodalmak elcsitulhattak, stabil 2-3 m/s-t fogtunk a reptér melletti földek felett. Pillanatok alatt 1000 méteren találtuk magunkat, és mehettünk volna fentebb is, de számtalan iskolakör várt még ekkor a nagyvasra.

A felesleges magasság mire használható? A korábbiakban említettem (lásd: idei első üzemnap), hogy gyakorultuk már az átesést, így most a nagy sebességű repülés (160 km/h) következett... micsoda hangja volt az IS-nek!

unnamed1.jpg

Elegendően alacsony magasságon, az iskolakörre besorolva megnéztük a fürdőzőket is felülről, majd leszállás... nagyon jó, de túl rövid volt, maradtam volna még...

A nap végére a szokásos fáradtság lett rajtam úrrá, de egyfajta jóleső fáradtság. Egy-két kört még repültünk, hogy gyakoroljam a leszállásokat, de továbbra is azt érzem, bizony edzenem kell a nagyvasra (karban). Este hat körül irány haza, még 100 km vezetés, és sajnos baleset is volt az úton...későn értünk haza, fáradtan.

Következő üzemnap? Azt hiszem, valami újdonságról is beszámolhatok majd, és egy egészen más gépben, más típusú élményben lesz részem... tartsatok velem! :)

Az év első üzemnapjáról

2019. április 24. - Glidingirl

Április 20, napsütéses reggel. Olyan izgatott vagyok a szezon első üzemnapját illetően, hogy már reggel 6-kor kipattanok az ágyból. Nyolc óra körül elindulunk, másfél órás autóút áll előttünk. A forgalom gyér, gyorsan lehet haladni, faljuk a kilométereket. 

Pont időben érkezünk meg a reptérre, kipakolás. Szinte jutalom, hogy a szárnyvégen kísérhetek egy Ka-6-ost a startra, olyan régen fogtam már repülőgépet. Arról végtelen hosszú bejegyzést lehetne írni, hogy miért is alakult ez így... a felnőtt lét velejárói. Élet egy másik városban, egyetem, munka... nem kevés egyszerre, és a szabadidős tevékenységekre jutó idő sérül leginkább. De fel a fejjel, most végre repülés!

Igen ám, de a repülőtéren szembesülök vele, hogy imádott Góbém nyugdíjba vonult, és az egyetlen kétüléses gép immár a nagyvas, vagyis az IS28B2. Sebaj, akkor itt ma típusrepülés lesz!

img_0360.jpg

Bár nem ez lesz az első repülésem a nagyvassal, halovány emlékként él csak bennem, hogy néhány éve oktatóval repültem egy kört ezzel a géppel, és akkor igencsak nehezen bírtam vele. Ha gyúrni kell vállra, hát gyúrni fogok, ez nem lesz akadály. :)

A földi előkészítést követően elérkezett az idő az első iskolakörhöz. Nagy a forgalom a reptéren, figyelni kell, ki mikor indulhat, de az oktató mellett nem aggódom. Az emlékeim nem csaltak, az IS irányítása izmost kart követel meg, és persze egy kicsit más szemléletet, mint eddig. Nem egy 2-300 kg-os gépről beszélünk, a fesztáv sem a megszokott 15 méter. (Góbé esetében csupán 14 m.)

8208f208-1154-4b8a-a4b6-c1bb520e66e1.jpg

A legnagyobb újdonság számomra az ívelőlap használata, de két kör utána kezdek hozzászokni. Ez az első két kör sajnos igen gyorsan ment le, mert végig merülőzónán keresztül haladtunk. Na de a harmadik! Először csak 1-2 m/s-es emelés, majd 3-4 m/s is! 1800 méterig meg sem állunk, innen nézve már csodás a világ. Mivel a repülőgép más növendékeknek is kellett, ezért nem folytattuk a termikelést, hanem következett a nagyobb sebességek, a nagy bedöntésű fordulók és az átesés kipróbálása. Az IS barátságosnak bizonyult, 55 km/h-ig csak liftezett, és az átesés sem volt vészes. Hasznos volt átbeszélni a termikelési technikámat is, hiszen azon mindig van mit csiszolni. Tipikus hibám, hogy szűkebb termikben nem döntöm be eléggé a gépet, de úgy érzem, a megbeszéltek hatására most ebben is fejlődtem mind technikailag, mind fejben. Hiszen ennek is egy része fejben dől el!

99af696c-fb49-491d-9719-2c4ed33dd693.jpg

 Ezután még két iskolakört repültem, és a többi növendék is gyártotta a köröket. :) A tavaszi napsugár nagyon csalóka volt, az arcom enyhén leégett, azt már meg is fogadtam tehát, hogy naptej nélkül nem indulok a reptérre. Az üzemnap végeztével rám még egy 1,5 órás vezetés várt haza, ami kicsit fárasztó egy ilyen élményekkel teli nap után. 20.45-kor már ágyban voltam, és elragadott az álom.

süti beállítások módosítása