Boldog új évet kívánok minden kedves blog Olvasómnak :) remélem a jövő évben is fogjátok követni az élménybeszámolóim, illetve a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség facebook oldalának hírfolyamát!

Szerencsére az év utolsó napján sem maradtam ki a repülésből, de most nem vitorlával, hanem Cessna 172-essel tettünk egy iskolakört a repülőtér környékén.

Ahogy közeledik az év vége, itt az ideje számot vetni az idén történt eseményekkel, kicsit áttekinteni, hogy mennyire volt eredményes a 2015-ös szezon.

Sajnos a május sok esőt hozott, így a szezon kezdet nekem nem sikerült valami fergetegesen... nem is beszélve az egyetemről, mert nyilván még ez is vett el időt. :)

Következett június... életem egyik legszebb vitorlázórepülős élményében volt részem, amikor Izlandon kétszer jó egy órát repültem Duo Discussal. Gyönyörű tájak, lávamezők, egy klassz repülőgép, szuper társaság... és persze érdekes volt megfigyelni, hogy máshol hogyan is zajlanak a dolgok.

Június végén, az Avas Kupa előtt került megrendezésre Miskolcon a szokásos nyári tábor.. ismét több-kevesebb sikerrel (inkább kevesebb), mert az időjárás közbeszólt a terveinknek. 

Július elején Hajdúszoboszlón táboroztunk vendégségben, és a második héten már kezdődött is az Avas Kupa, részemről a nyár legeslegjobban várt eseménye. Megtelt élettel a miskolci repülőtér, munka volt bőven, de klassz időt fogtunk ki, a hangulat fergeteges volt, és kicsit ismerkedtem én is azzal, hogy milyen egy verseny szervezése, lebonyolítása. Azóta is csupa pozitív visszhangot hallunk... számomra pedig külön öröm volt, hogy tudósítói minőségemben is írhattam a versenyről, illetve szerkeszthettem az Avas Kupa hivatalos oldalát/facebook oldalát.

Az Avas Kupa végével sem lassult a tempó, indultam Őcsénybe, az Európa Bajnokságra. Bár tikkasztó volt a meleg, de nagy élmény volt a sok karcsú, fényesre polírozott repülőgép között sétálni. Nem szándékosan, de éppen a nemzetközi estére érkeztünk meg... így volt minden, mi szem-szájnak ingere. :)

Augusztus hónap Hajdúszoboszlón kezdődött, a 60. Nemzeti Bajnokság segítő szervezőjeként, zászlósként a griden. Kicsit belekóstoltam a kisegítői munkába is, és már ekkor lázasan készültem a szakszolgálati engedély elméleti vizsgarészére. Két hétvégén is hazautaztam, hogy kihasználjam a jó időt, így Miskolcon megszereztem a Pirat típusom, és 1,5 órát repültem is vele a rá következő héten. Persze Szoboszlón sem maradtam ki a repülésből, nagyvassal csavarogtunk kicsit az egyik helyi oktatóval. Hihetetlen magas felhőalap volt, csodálatos volt a látvány, és persze az izmozás az IS-sel.

Augusztus hónap második felében nem egy hétvégét Farkashegyen töltöttem, ahol néha-néha szintén repültem, így az évben a lejtőzés sem maradt el.

Szeptember elején sikeres teljesítettem a vitorlázórepülő pilóta szakszolgálati engedély megszerzésének elméleti feltételeit.

Októberben Miskolcon volt célleszálló verseny, ahol bár nem értem el helyezést, magamhoz képest egész jó eredménnyel végeztem :) ami azt illeti, legalább nem este tengerbe, és túl messze sem kerültem a jeltől.

Végül, de nem utolsó sorban, szűk 1 éve vagyok MVSZ Média Bizottsági tag, és szerkesztem a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség facebook oldalát. A munka sok örömet, pozitív visszajelzést adott, így a jövőben zavartalanul folytatódik tovább!

Most, hogy hivatalosan is beköszöntött a téli időszak, szembe kell néznem a ténnyel, hogy bizony jó pár hétig nem fogok még repülőben ülni... persze így is elég sűrűn be van táblázva az év ezen része, idő feleslegem nem lesz az egyetem miatt.

Régóta tervezgetek egy kis egyéni rágyúrást is a repülés elméletre, de most nem a szó klasszikus értelmében kell venni ezt a kijelentést. Nem is magával a repülés technikával kezdtem el foglalkozni, hanem inkább a repülés pszichológiájával.

Még nyáron kézhez kaptam Leo és Ricky Brigliadori könyvét (Competing in gliders - winning with you mind), de akkor csak bele-bele lapoztam. Igen tanulságos fejezetek vannak benne, és mivel hosszú könyv, még mindig csak belekóstolni volt időm. Azért meg szeretném Veletek osztani ezt a belekóstolást is, hátha Ti is kedvet kaptok ehhez az olvasmányhoz... karácsonyi ajándéknak szerintem például perfekt lehet ;)

A Human Factors fejezet elejét olvasva már kérdések vetődtek fel bennem: Brigliadoriék ugyanis leírják, hogy igenis tudomásul kell venni, hogy nem csak a tapasztalat, a sok repülés hozza meg a sikereket - hanem néhány emberben van egy (vagy több) bizonyos plusz képesség, amit ha kihasznál, nagy előnyre tesz szert másokkal szemben. Nos, én még nem vagyok tisztában azzal, hogy bennem van -e ilyen plusz képesség, és ha igen, akkor mi az, de nincs is még annyi repülős tapasztalatom, hogy ilyen téren bármiféle kijelentést tehessek.

Ezután következett olvasmányomban egy szintén elég izgalmas rész: a motiváció definiálása. Mi motiválhat egy pilótát? A szerzőpáros az alábbi válaszokat kínálja:

- Örömöd leled a versenyzésben

- A vágy, hogy kiteljesedj valamiben

- A vágy, hogy nyerj

- Agresszió kieresztése (Na nem a durva, másokat veszélyeztető...csak egy egészséges stressz levezetés)

- Az akarat, hogy megmutasd, még mindig versenyképes vagy (inkább idősebbekre értve)

- Eredmények elérése egy nemzet hírnevének öregbítése céljából

Én a második válasszal definiáltam a saját motivációm. Hiszen elsősorban magamhoz kell mérnem a teljesítményem, és magamnak megfelelni. :)

Kicsit önismereti tréningként is szolgál ez a könyv, mert sikerült rám illő kategóriákat találni még bőven. És ugyebár minden sikeres út úgy kezdődik, hogy az ember felismeri a saját hibáit.

"Only those who interpret gliding as a religion, and not as a simple sport, will be able to be successful in this discipline."

BESZÁMOLÓ A MÉDIA BIZOTTSÁG TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Tagok: Ugrósdy Márton, Kiss Adrienn, Kolos Ferenc

Az MVSZ Média Bizottsága az idei évben is folytatta tevékenységét, ami elsősorban a hazai vitorlázórepülő közösség munkájának bemutatására, valamint a versenyeink promotálására koncentrált. Az év során Kolos Ferenc igyekezett minél több versenyen profi fotókat készíteni, ott volt szinte mindegyik rendezvényünkön illetve az EB-n is. Kiss Adrienn a nyár elejétől segít be az MVSZ Facebook-oldalának kezelésébe, munkájának sikerét egyértelműen jelzi, hogy az általa kitett posztok elérése rendkívül magas, és jó érzékkel találja meg azokat a témákat, amelyek közérdeklődésre is számot tartanak.

Az idei évben beszámoltunk a pipishegyi hullámtáborról, a tavaszi versenyekről, valamint az év elején indítottunk egy sorozatot, amiben a 2015-ös szezon versenyrendezőivel készítettünk interjút, ezzel is reklámozva a hazai repülős rendezvényeket. Az interjúk elkészítéséhez nagy segítséget kaptunk a főszervezőktől, akik örömmel álltak rendelkezésünkre.

Fotó (Osgyáni B.): Látogatás Őcsényben, az Európa Bajnokságon

A nyári versenyekről is közöltünk beszámolókat, Adrienn pedig ott volt a szoboszlói Nemzetin és a miskolci Avas Kupán is, így friss tartalommal tudott szolgálni a facebookos követőink számára is. Az Európa-bajnokság szervezésének segítéséből is igyekeztünk kivenni a részünket: a magyar sajtó részére sajtóközleményeket készítettünk és tettünk közzé, Adrienn pedig a külföldi szaksajtónál meglévő tapasztalatait felhasználva reklámozta a nyári eseményt a külföldi olvasók számára. Facebookon igyekeztünk minél több tartalmat átvenni az egyébként kiváló online jelenlétű versenytől, majd az esemény utógondozásában is igyekeztünk részt venni. Reméljük, hogy tudtunk segíteni az EB-szervezőknek munkájuk megkönnyítésében.

Az idei évre kitűzött célt, miszerint szeretnénk a print sajtóban is gyakrabban megjelenni, sikerült megvalósítani, jó munkakapcsolat alakult ki az Aero Magazin szerkesztőivel, eddig a legtöbb idei számban volt vitorlázórepülős anyag. Az idei évben még egy szám lesz, ebbe megpróbálunk egy, az idei rekordokról szóló cikket beletenni. A következő évben érdemes lenne megőrizni ezt a jó kapcsolatot, és élni a nyomtatott sajtó adta lehetőségekkel.

A Média Bizottság vezetőjeként szeretném megköszönni a Bizottság tagjainak segítő munkájukat és azt az időt, amit a vitorlázórepülés ügyének áldoznak. Nélkülük nem tudtuk volna elérni ezeket az eredményeket a 2015-ös évben. Szeretném jelezni, hogy a tavaszi küldöttgyűlésen sajnos nem lesz lehetőségem ismét jelöltetni magam a Bizottság vezetésére, a munkahelyeimen megszaporodott feladataim miatt nem tudok elég időt fordítani a Szövetség munkájának segítésére.
Célom, hogy a tavaszi küldöttgyűlésig megtaláljam azt az utódot, aki tovább tudja vinni majd a most megkezdett munkát.

Tisztelettel kérem beszámolóm elfogadását.

Budapest, 2015. november 6.

Ugrósdy Márton

Már augusztus közepén elhatároztam, hogy még idén nyáron, az egyetem kezdete előtt felkészülök az elméleti vitorlázórepülő szakszó vizsgára.

Az első próbálkozás a felkészülést illetően a két hetes Nemzeti Bajnokság alatt történt, és elég hatékonyan haladtam: amíg a pilóták repültek, kisegítőként volt 1-1,5 órám naponta az olvasgatásra, ismétlésre. Mivel sajnos csak a kezdő tankönyv volt nálam készleten, így gyorsan beszereztem a középfokosat, és annak is nekiültem a forró napokon az árnyékban. (Meg kell állapítanom, hogy az irodalom nem egészen naprakész, csak hogy egy példát említsek: a Pirat féklapnyitási max. megengedett sebessége a könyv szerint 230 km/h. Ezt aligha viselnék el a mai, kicsit már leharcolt fa repülőgépek.)

A szükséges papírok elintézését is augusztus közepén kezdtem el, az adatlap kitöltése és a pénzösszeg átutalása után pedig megkeresett a hatóság: minden szerdán mehetek vizsgázni, mikor szeretnék?

Nem sokat hezitáltam, mert már beindult az egyetem, így mihamarabb túl szerettem volna esni a megmérettetésen. Legyen tehát a felkínált leghamarabbi időpont, szeptember 16. Reggel 9 óra.

A vizsga előtti utolsó 1-2 hétben rendszeresen tanulgattam a buszon is, az eddig kicsit elhanyagoltabb témáknak nekifeküdtem.

Szerdán elérkezett a nagy nap. Már 8 óra 15 perckor a Légügyi Hivatalnál voltam, de csupán 9 előtt pár perccel jutottunk be a terembe, ahol a vizsgát tettük. Azt nem tudtam felmérni, hogy rajtam kívül más is jött e SPL megszerzésének céljából, de sokaknál inkább a PPL könyvet láttam.

Az egyedi felhasználónév és jelszó bepötyögése után megjelent az 5 témakör: légijog, meteorológia, kommunikációs teszt, élettan, és vitorlázórepülési specifikus ismeretek. Úgy gondoltam, ha a legkönnyebbel kezdek, az majd ad egy kis önbizalmat a nehezebb témák során is.

Lássuk tehát, élettan. 90% felett teljesítve.
Következzen a légijog.... hűha, hát itt aztán tisztában kell lenni a dolgokkal. "Csak" 75%-os teljesítmény. Meteorológia... az egyik kedvenc témám. (Gyerekként meteorológus is szerettem volna lenni) 96%.
Akkor következzen a kommunikáció. Ami leginkább a rádiózással kapcsolatos ismeretekre utal: 100%!
És végül, de nem utolsó sorban a teszt leghosszabb része: a vitorla spec. ismeretek. Hm... hát itt kicsit megizzadtam, még jó, hogy volt nálam számológép. Jó pár kérdést alaposan át kellett gondolnom. Eredménye: 78%.

Elégedetten álltam fel a számítógép elől, és sétáltam a pulthoz. 1-1,5 hét múlva kapom az oklevelet. Az alapos felkészülés meghozta gyümölcsét.

Sajnos az időjárás elromlása miatt az utóbbi hetekben nem is nagyon jártam a repülőtéren - így tulajdonképpen ezért nem születtek repülős élménybeszámolók. Azért hátha lesz még vénasszonyok nyara :)

Aki addig is kíváncsi az írásaimra, keresse a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség facebook oldalát, ahova naponta írok érdekes hírekről, cikkekről, hasznos információkról értesítem a vitorlázórepülés szerelmeseit.

Az első versenynap estéjén igazán kimerülten érkeztem meg Hajdúszoboszlóra – 2,5 órát buszoztam Miskolcról a Pirat típusom megrepülése után. Persze felhőtlen volt a boldogság, de épp csak annyi energiám maradt, hogy beájuljak a már reggel felvert sátrunkba. Szerencsémre másnap pihenőnap volt, így kicsit rá tudtam pihenni a hét elején kezdődő kampós munkára.

Feledhetetlen látványt nyújtott a sok színes ballon együtt

Létszám hiány miatt a helyi klub keresett külsős önkénteseket, én pedig gondoltam, ez kitűnő lehetőség ahhoz, hogy jövőre a szakszómmal majd a munkáért cserébe ingyen repülhessek a Pirattal. Már ami a gépidőt illeti.

Az Avas Kupán már szereztem némi tapasztalatot ebben a munkakörben, de ott csupán zászlós voltam… Hajdúszoboszlón multifunkcionálisan ment a dolog, egy ember egyszerre töltötte be a zászlós és a kampós szerepét is. Alapvetően semmi bajom a futással, szerettem is ezt a munkát a miskolci versenyen, mert kicsit tudtam beszélgetni a pilótákkal, csak most ebben az eszméletlen hőségben (és porban) elég fárasztó volt. Legtöbbször mire az utolsó repülőgép is a magasba került, már olyannyira hullának éreztem magam, hogy csak a hideg ital és zuhany keltett fel újra.

Hungarospa Hajdúszoboszló... madártávlatból

A napi rutinunk úgy nézett ki, hogy mindig 7-7.30 magasságában keltünk, mert ekkor még kellemes volt a hőmérséklet, és nem volt annyira megerőltető lemosni a gépeket. A kampós munkám mellett a szolnoki csapatnak voltam a „tartalék-kisegítője”, amiből végül is sokat tanultam, hiszen ez idáig nem volt ilyen tapasztalatom.. A gépmosás után gyorsan megreggeliztünk, 9 órakor kiderült a grid-sorrend, és kihúztuk a gépeket a startra. Mire ezzel és az akksik, egyéb cuccok bepakolásával végeztünk, már mehettünk a 10 órakor kezdődő eligazításra.

Az eligazítás elején a képvetítések jó ötletnek bizonyultak, de maga az egész szervezés korrektül volt lebonyolítva. A meteorológus szintén Sándor Valéria volt, akár csak az Avas Kupán, így már ismerősként figyeltem az előrejelzéseit. A verseny elején még labilisabb, zivatarosabb volt az időjárás, aztán szép lassan, ahogy egyre közelítettünk a 40 fokhoz, elkezdett kiszáradni, és ezzel együtt sajnos csökkent is a cumulus felhőzet mennyisége. Összességében mégis nagyon klassz időt fogtunk ki, jobb időpontot talán nem is lehetett volna választani.

Az eligazítások után rendszerint még volt egy kis időnk a sátornál megpihenni, és mivel én voltam a szonda pilóta segítője, 11.30 magasságában már ismét a starton voltam. A szonda mindig sikeres volt, bár néha nagy küzdések árán, de fent maradt J (később indult az időjárás, 11 és 13 között még elég gyenge volt)

Termikelés a szondapilótával

Amikor jött a jégkrémes kocsi, mindig megörvendeztettem magam valami hideg nyalánksággal, egy kis vízzel, és kezdődött is a kemény munka! Rendszeresen 300 km feletti távokat repültek a versenyzők, terep alig-alig volt, a legtöbben a 2 hét alatt minden nap hazaértek.

Késő délután vagy este felé folytatódott tehát nekem a munka, amikor megérkeztek a pilótáink. Visszahúztuk a gépet a nyűgöző területre, ott kipakoltunk, leragasztottuk, rendbe raktuk a másnapi repülésre.

A munka végeztével sokszor besétáltunk a városba gyrosozni, fagyizni, de egyik este a szervezők által főzött gulyásból ehettünk, élő zene kíséretében.

A verseny hangulata egészen elbűvölt engem, mint kis „mazsola” pilótát. Jó volt látni, hogy milyen egyszerűen, profin mennek a dolgok, mindenféle fennakadás nélkül. Este figyelmesen hallgattam az aznapi repüléseket értékelő beszélgetéseket, igyekeztem tanulni a nagyobbaktól.

Naplemente, hőlégballon, a szondapilóta repülőgépe... idilli esti csendélet

2 hét eltelt… repültem Pirattal otthon egy napot, nagyvasból is gyönyörködhettem a környékben, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már vége is a versenynek.

Kicsit szomorú volt magam mögött hagyni a sátortábort, a sok nevetés, a jó hangulat helyszínét… de a záróbuli méltó megkoronázása volt az eseményeknek. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy a munkámért virágcsokrot is kaptam a szervezőgárdától, és szívesen tudósítottam a 2 hét alatt élőben a verseny helyszínéről. A legprofibb pilóták toronymagasan vitték el az I. helyezésért járó díjat, de az első 10-ben végzettek is mind nagyon szép teljesítményt nyújtottak, ici-pici különbségekkel.

A csinos kis csokor

Külön örültem, hogy a hőlégballonok is sokszor megszépítették a reggeljeinket, vagy épp az estét, és az utolsó napon szintén a repülőtérről szálltak fel.

Vasárnap délelőtt nehéz szívvel ugyan, de sok emlékkel gazdagodva távoztunk… viszlát Hajdúszoboszló, jövőre ugyanitt, ugyanekkor! (Reszkess Pirat, hamarosan együtt:))

A 60. Nemzeti Bajnokság jó 2 hetes időtartama alatt nekem főképp a kisegítői munka jutott Hajdúszoboszlón - egészen a tegnapi napig. Már délelőtt tervbe lett véve, hogy az egyik helyi klubtaggal együtt repülünk, miután felvontatták a mezőnyt.

Fél 3 körül befejeztem a zászlós/kampós munkát, elindultam hát vissza a hangár felé ismerkedni a nagyvassal. Anno nálunk, a Borsod Megyei Repülőklubban is volt IS28 B2, de aztán túladtunk rajta, így leginkább csak történeteket hallottam a repülőgépről, közelebbről még nem találkoztam vele.

Még a helyi pilótát vártam, gyorsan lemostam a gépet, aztán belekészültünk... hely van bőven, így kényelmesen elhelyezkedtem a hátsó ülésen. A hőség sem zavart sokáig, mert vontatás után rögtön találtunk egy 1 m/s-es emelést, ami erősödött később.

Közel a felhőkhöz... 3000 feletti alap volt

A nagy meleg miatt maga a vontatás kicsit lassan indult, csak 80 km/h-val húzott a Citabria, ezért sebességet kellett kérni. A Standard 2.5-es Jantar ekkor tervezett leszállni, de mivel meghallotta, hogy ki ül a nagyvas hátsó ülésén, még ő is kicsit fent maradt velünk mókázni :)

Aznap gyönyörű idő volt sok cumulussal és igen magas alappal... a kezdeti 1 m/s-es emelés később szinte "rossznak" számított, csak 2-3 m/s-ekben állltunk meg tekerni. Kb. 2750 méterig emelkedtünk fel, és onnan már teljesen más volt a világ :) főleg hogy én még vitorlázó repülőgéppel nem jártam ilyen magasan. Kimerészkedtünk Hajdúböszörmény, Hajdúsámson és Debrecen felé, majd a mezőny hazaérkezése előtt leszálltunk. A "végsiklás" is nagy élmény volt, 150 km/h-val robogtunk a hajdúszoboszlói repülőtér felé, és ahol esetleg nagyobb emelés volt, csak ott lassítottunk 100-110 km/h közé.

Kiszabadultunk kicsit a földi kötöttségek közül.... 3000 méter közelében a gondolatok is kitisztulnak :)

Több szempontból is tanulságos másfél óra volt:

- kicsit több önbizalmam lett azzal kapcsolatban, hogy tudok termikelni. A helyi pilóta nagyon megdicsért, hogy tudom tartani állandón a bedöntést és a sebességet is csavarás közben. A tágítás/szűkítés dologra is kezdek ráérezni.

- ha igazán jó az időjárás, nem szabad a plusz tűnyi emelésben geberegni. Főleg nem bőven 1000 méter felett.

- két felhő között, ha nagyobb merülésbe futok, pályázni kell...azaz megpróbálni megkeresni az az útvonalat, ahol a merülés a lehető legkisebb. Persze ez a távrepülőknek nem új, de nekem van még mit tanulni a távrepülésről :)

- télen van mire edzeni :D a nagyvas a bő másfél óra alatt rettenetesen lefárasztott. Nem egy női repülőgép... a végén a nagyobb sebességű siklásnál már két kézzel fogtam a botot.

Na nem ilyen nagy bedöntéssel termikelek ám :) a képforgatás nem akarja csak az igazat

Összességében tehát nagyon különleges repülés volt ez az én rövid repülős karrieremben :) és így nagyon emlékezetes is lesz. Ilyen időjárásban élvezet lehet távra indulni, így aztán nagyon várom, hogy a most ledolgozott órákért cserébe kapott repülésemkor majd hasonlóan sok cumulus és magas felhőalap legyen Hajdúszoboszlón.

Augusztus hónap első fele számomra a 60. Nemzeti Bajnokság jegyében telik Hajdúszoboszlón. Kampós, illetve zászlós munkát vállaltam, és a szolnoki csapatnak is segítek... a hétköznapi sűrű teendők közepette viszont elég hamar jött a gondolat, hogy hétvégén mégis csak haza kellene utazni Miskolcra kicsit Piratozni, ha már előző héten sikeresen befejeztem a típusrepülést.

Szombat reggel nem túl sokan gyűltünk össze a hangár előtt, mert augusztus 20. miatt bedolgozós nap volt. Oktató és vontató pilóta is jött, így már egy probléma megoldódott. Még korán kipakoltuk az összes gépet, én pedig szép lassan ráhelyezkedtem az egyik Piratra.

Merőben más érzés, mint amilyen a Góbézás volt. Lemosom a repülőt, hozom az akksit, rádió -és üléspróbázok... valahogy jobban a magaménak érzem :)

Délben még nem alakult ki az időjárás, de hőség már volt. Csörlésből nem nagyon lehetett elkapaszkodni, ezért kis pihenőt tartottunk, ami alatt én egy hideg üdítővel és jégkrémmel frissültem fel.

A vonatógép tulajdonosa sajnos csak 14:45 körül ért ki a reptérre, és mivel úgy voltak pakolva a gépek, én utolsóként, fél 4-kor vontattam fel. Az Ls, az Astir és a másik Pirat addigra már elkapaszkodott, így én is nagy reményekkel vágtam neki a repülésemnek.

600 méteren nem messze a reptértől az Apollo Fox már 4 m/s-el emelt, ezért gondoltam, itt az ideje oldani. Tettem egy-két kört azon a helyen, keresgéltem, de csak óriási merülés volt. Enyhe pánik tört rám, hogy ciki nem ciki, de ha így folytatom, vissza fogok esni, és sajnos a vontatás is kidobott pénznek tudható majd be.

Elindultam a reptér irányába, és valamivel 400 méter alatt fogtam egy 1 m/s-es emelést. Felhőtlen boldogság volt, ahogy szép lassan kúszott felfelé a magasságmérő mutatója. 1100 méteren fogyott el csak az emelő légáramlat, így új keresésére indultam.

Igen ám, de majdnem teljesen kékben ez nem egyszerű feladat.... ismét nehézségek elé néztem, 600 méteren már rádióztam a többieknek, hogy merre járnak. Egyik oktatónk Jantarban tekert a reptér melletti dombok felett, bár valamivel távolabb azért... aggódtam is, hogy kiérek -e, de valószínűleg ez aztán teljesen felesleges aggódás volt, csak a kezdők tipikus félelme. De hát meg kell szokni, hogy a Pirat legalább 10-el jobban siklik, mint a Góbé.

Már épp azon a ponton voltam, hogy nem érem el a termiket, amikor felugrott a vario mutatója 1 m/s-re. A Pirat nagyon szépen benne volt az emelésben, élvezet vele tekerni, így csakhamar nem voltak magassági problémáim. A jantar által megfestett emelés után a repülőtértől észak felé indultam el, ott viszonylag sokáig 1000 méter felett tartottam a magasságom.

5 óra környékén már csak keresgéltem a pálya két oldalán, sajnos sikertelenül. Gyenge hátszélben szálltam le 5 óra után 10 perccel. És aránylag elégedetten is. Tanulságos kis repülés volt, én is jobban látom, hogy milyen hibáimon kell még dolgoznom: csúszni kicsit sem szabad emelésben, mert nagyon sokat ront azon, hogy milyen intenzitással emelkedem. Azt hiszem, még mindig nem döntöm eléggé a repülőt, bár lényegesen jobban, mint ahogy azt Góbéval tettem.

Vontatás közben is nagyobb precizitást kíván a repülésem, termikben fordulózva volt olyan, hogy ki-kicsúsztam a vontatógép mögül.

Leszállás után gyorsan kipakoltam a gépből, rendbe raktam a papírokat, és sajnos nem is tudtam megvárni az üzemnap végét, mert már így is késésben voltam egy születésnapi vacsoráról.

Bízom benne, hogy egy másik alkalommal, ha időben felszállok ki fog jönni az 5 órás feladat is...mert hát bevallom, Pirattal ez is könnyebb lesz :)

Már kezdőként is csodálva figyeltem azokat a pilótákat, akik a reggeli sorakozó után kitolták a fehér gépeket, délelőtt készültek a repülésükre, majd egy-egy vontatás után órákat töltöttek a magasban, akár nagyobb távolságokat is megtéve.
Mindez persze egy hosszú, rögös út eredménye. Kitartó munkával, kellő elszántsággal elérhető, de mégis, 2013-ban tőlem ez még nagyon távolinak tűnt.

Tavaly év végén átléptem a bűvös határt, 30 repült órám volt Góbéval. Októberben repülhettem volna meg a típust, de több okból kifolyólag halasztódott az esemény. (5 órás feladatot már úgysem tudtam volna repülni késő ősszel) Idén az ellenőrzőket követően, a szabályzatnak megfelelően 15 felszállás és 5 óra repülés után érkezett el a pillanat a Pirat típushoz.

Már az Avas Kupa előtt, a hangárban sétálva sokszor tekintettem rá vágyakozva. Kis segítséggel megtanultam, hogy hogy kell szétszedni, összerakni, esténként olvasgattam a légi üzemeltetési utasítást.

Az Avas Kupa után ismét országjáró körútra indultam (Őcsény, Farkashegy), így az egyetlen júliusi hétvégét nem Miskolcon töltöttem. Elérkezett augusztus. A nemzeti bajnokság első edzőnapját kihagyva maradtam LHMC-n, és lélekben már nagyon készültem a nagy pillanatra. :)

Délelőtt szakosztály vezetőnk engem, és még egy Pirat típus várományost felkészített a repülésre, de a jó időre való tekintettel két klubtagunk délben elindult a repülőgépekkel első távjukra. (A 100 km-es táv egyébként sikeres volt, mindketten visszaértek 3-4 óra magasságában)

5 óra körül készülhettem be a 4387-es Piratba. Első üléshelyzet, ólomsúly, ejtőernyő… rádió az ejtőernyőre csipeszelve… kabintető zárva, biztosítva… kötél beakasztva… feszes, mehet a fel!

Régen éreztem ilyen izgalmat repülés előtt. Kicsit talán az első egyedülire hasonlított. Tudatosodott bennem, hogy nem ül mögöttem senki, aki majd megoldja a dolgokat, ha én valamit elrontok. Csak én vagyok, és az új típusom. Hát akkor itt az ideje megismerkedni, és kellő bátorsággal felvértezve felszállni.

120 km/h-val haladva először 600 m-re vontatott fel az Apollo Fox. Oldás után rögtön sikerült megfogni egy termiket, és meg is lepődtem, hogy a Pirat mennyire könnyen benne marad, szinte dolgozni sem kell vele… igazuk volt azoknak, akik mondták, hogy nagyon jó vele tekerni.

100 m emelkedés után kivettem a termikből, mert sajnos időhiány miatt pörgetni kellett a típusrepüléses felszállásokat. Megbeszéltük a földön, hogy kisebb és nagyobb sebességgel is próbáljam ki, hogy hogy repül. 150 km/h-ig nyomtam a botot, ott azért már volt hangja, de egyáltalán nem éreztem vészesnek. Az érzés viszont nagyon újszerű volt, hogy visszavéve normálisra a sebességet a repülőgép egészen sokat emelkedik.

A féklap valóban igen hatásosnak bizonyult, a jel után 5-10 m-rel szálltam le, és a lebegtetés is jól sikerült, szépen simult a földhöz a repülőgép.

A következő vontatás elején sem volt még tökéletes a követés, de kezdtem azért szép lassan megszokni a Piratot. Két 400 m-es vontatás és 2 csörlés volt még a típusrepülés része. A csörlés elején talán kicsit meredeken indultam, de a kabinban ez számomra annyira nem érződött… a kontra mozdulat azért megvolt, hogy ne ágaskodjon a repülőgép.

Az első csörlés 400 m-re ment, így abból még egy hosszabb iskolakört repülhettem. A Góbéhoz képest nagyon nagy élmény volt érezni, hogy mennyire jól siklik, egyszerűen fogalmazva: ezzel a repülőgéppel lehet haladni.

Az utolsó vontatásomat követően, este 7 órakor bepakoltunk, és következett az ünneplés egy kis elfenekeléssel.

A nagy pörgés ezután is folytatódott, ugyanis este 8 órakor már indultam Hajdúszoboszlóra a Nemzeti Bajnokságra. A tudósítások a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség facebookjára így a helyszínről folytatódnak. :)