A pilóta növendékek amikor először belecsöppenek a vitorlázórepülés világába, általában még nem igazán tudják felmérni, hogy mire is vállalkoztak. Nem hiszem, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy a vitorlázórepülés az alázat sportja is (meg a kalandoké, a közösségi életé, lehetne hosszan sorolni:), mert itt igazán nem az számít, hogy kinek milyen végzettsége, anyagi háttere van (a repült órák számában sajnos persze valamelyest számít az anyagi helyzet). A repülésben lévő hierarchiát a tudás írja, azaz a tapasztalat, és aki megtanítja az embert repülni, annak sok hálával tartozik a növendék.

Most, hogy napokon belül a kezemben tarthatom majd a szakszolgálati engedélyem, úgy gondoltam, hogy itt az ideje köszönetet mondanom sok-sok embernek. (Ne ijedj meg, kedves Olvasó, nem egy csöpögős, semmitmondó Oscar-díjátadós szöveg következik!)

2013-ban, kezdésem évében 2 fiatal, "kezdő" oktató kapcsolódott be a Borsod Megyei Repülőklub oktató csapatába. (A kezdő szót egyáltalán nem negatív értelemben használom, csupán annyit jelent, hogy ebben az évben kezdtek oktatni.) Mindkettőjüket hamar megkedveltem, nagyon közvetlen stílusban tanítottak, és türelmesen, ami számomra a legfontosabb volt. A kissé nyersebben fogalmazó stílus nekem hamar le tudja törni az önbizalmam, és nehezen építem újra. Persze fontosnak tartom, hogy ha az ember mégis valami butaságot csinál, köntörfalazások nélkül mondják meg neki, de azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy hajlamos az ember átmenetileg elkedvetlenedni, ha durvábban szól neki egy nagy tiszteletben álló oktató.

Az élet már csak ilyen, nem mindig simogatják az ember lelkét dicséretekkel, de nincs is ezzel semmi baj, mert a vitorlázórepülés megtanított a negatív kritika elfogadására, az alázatra, az őszinte beismerésekre magammal szemben is. Ha átgondolja a kedves Olvasó, hogy manapság az kollégák, barátok, ismerősök mennyire nehezen viselnek bármilyen kritikát, akkor úgy tűnik, a pilótákat szuper képességre tanítják meg :)

De vissza a Borsod Megyei Repülőklub oktatóihoz! Nem csak kezdő koromban, hanem később is az említett 2 fiatal oktató kísérte végig a képzésem (vontathatói, időtartam feladatok), egyszóval nehéz kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok a türelmükért. Bevallom, hajlamos vagyok izgulni, túlgondolni bizonyos feladatokat, vagy rágörcsölni a dolgokra, erről is ők szoktattak le. Rajtuk kívül is persze van mit köszönnöm a BMRK idősebb oktatóinak is, hiszen tudom, hogy ha valaha szóltak nekem a hibáim miatt, azt mindig a jó szándék, az óvatosság vezérelte. Úgy gondolom, ezt az alapvető gondolatot kell minden növendék fejében elültetni, hogy az oktatók intelmei csak a személyes biztonságunkat szolgálják, ezért alapvető érdekünk minden kritika átgondolása, elemzése.

Mivel nagy világjáró vagyok, nem lenne teljes ez a bejegyzés anélkül, hogy megköszönném a többi repülőklubban sportot űző barátomnak a repüléseim szervezését. A repülést csak úgy érdemes csinálni, ha az ember kiélvezi a sport közösségi oldalát is, mert elég klassz érzés, hogy szinte sehol sem járok idegenként az országban. Tapasztaltabb pilótáktól kérdezni ér, repülési lehetőségekről pedig érdeklődni kell mindenfelé, amerre jár az ember! Garantálhatom, hogy a fogadtatás 99%-ban mindenhol kellemes lesz! Még Izlandon is tudtam repülni, hála a kíváncsiságomnak és az alapos szervezésnek :) és ugyan miért zavarna, hogy izlandi nyelven instruál az oktató, ha egy Duo Discusban ülhetek? ;)

Utóirat:

Képtelenség lezárni ezt a bejegyzést, annyi köszönetnek lenne még helye. A Magyar Vitorlázórepülő Szövetséget viszont tényleg nem hagyhatom ki... ők ajándékoztak meg azzal a klassz érzéssel immár több, mint egy éve, hogy az írásaimat egyre többen olvassák. És bármikor bármilyen dokumentum, nyomtatvány kellett, készségesen és gyorsan segítettek nekem mindenben. Ilyen, ha az embert barátok veszik körül :)

Péntek délelőtt már nagyon izgatott voltam a közelgő gyakorlati szakszó vizsgám miatt. Sejtettem, hogy az időjárás nem lesz túl kedvező, de bizakodó maradtam, így kicsit hideg zuhanyként ért a hír, hogy halasztanunk kell a vizsgát keddig. Még egy teljes hétvégényi izgalom!

Csiga lassúsággal elérkezett a kedd reggel. Itthon nem találtam a helyem, mihamarabb szerettem volna indulni a reptérre... bár a vizsgáztató csak 11.30 után érkezett meg, én már 10.30 után kicsivel kint voltam, mert szerettem volna nyugodtan bepakolni a gépbe az ernyőket, előkeresni az okmányokat. Rám mindenképpen pozitív hatással van, ha nem spontán és azonnal kell indulni, ezek az apró, gondos kis előkészületek valahogy lehűtik a felesleges aggodalmaim. Mire kiraktuk a Góbét, a vontató gépet és az előttük lévő 2 motoros gépet, már majdnem 11.30 volt. Szuper gyors Góbé mosás következett, és két rongy-vízbe-mártás közben megérkezett a vizsgáztatóm is. Hamar a tárgyra tértünk, a Góbét körbejárva el kellett mondanom, hogy mit kell ellenőrizni a repülőgépen minden repülés előtt. Már szakszóval rendelkező ismerőseim elfelejtették mondani, hogy ezt is szokták kérni a vizsgán, de nem ért meglepetésként, mert ez tényleg nagyon fontos dolog. A hátam mögött lévő 3 szezon során sokszor csatlakoztam a hangármesterhez reggelente, amikor ellenőrizte a repülőgépeket, így összességében gond nélkül sikerült végig szaladni a check-listán...de hogy ne higgye a kedves Olvasó, hogy mindent mindig hajszálpontosan tudok, azért egy dolgot elfelejtettem. Megnézni, hogy a farokcsúszónál lévő kézilabda elég kemény -e ;)

Szárnyak alatt, mint második otthon... (tavalyi, táborban készült fénykép)

Itt szeretnék alkalmat ragadni egy fontos megjegyzésnek is hibákkal kapcsolatban: növendék korom óta igyekeztem leírni minden hibámat a blogbejegyzéseimben, és ez ezután sem fog megváltozni. Én szívesen bevallom bárkinek bármikor, hogy nem vagyok hibátlan ember, tökéletes pilóta meg végképp... de elsődlegesnek tartom azt, hogy ha már elkövetek valami szamárságot, megbeszéljem oktatóval, tőlem tapasztaltabb pilótákkal, illetve hogy megosszam az Olvasóimmal. Remélem hogy azok a növendékek, akik még esetleg a képzést nemrég kezdték, tudnak tanulni ezekből a történetekből.

De kanyarodjunk vissza a vizsgához! (Milyen szentimentális, vallomásokkal teli stílust vettem fel - sejthetitek tehát, hogy mámoros az öröm:)) A check-lista után időm sem volt izgulni tovább, felvettük az ejtőernyőket és beültünk a gépbe, vontatásra készen. A repülés programját már a földön átbeszéltük - egy-két helyen nagyot nyeltem, mert milyen lenne az olyan vizsga, amin mégsincs egy kis izgalom?! :)

Igen gyenge oldal hátszél fújt, ami vontatáshoz ugye nem a legelőnyösebb, de nem nagyon lehetett észrevenni, így már az adott egy energia löketet, hogy a vontatás szépen sikerült. A vontatás vége felé egyszer átvette a vizsgáztató a botot, szándékosan kitért a vontatógép mögül, nekem pedig meg kellett oldani a helyzetet.

Leoldás után iránytartás, egy kis liftezés következett, majd a dugóhúzó! Itt ismét egy érzelmes vallomás következik részemről :) - növendék koromban nem mindig sikerült pontosan irányban kivenni a gépet az 1 perdület után, de most meglepően pontosan ez is összejött. A dugóhúzót még két spirál követte, jobbra és balra is 20, valamint 45°-os bedöntéssel, és végül leszállás kiszámítása, majd földet érés.

Érdekes idő volt, mert roham tempóban nőttek a cumulusok a Bükk felett (délutánra jó kis zivatar lett belőle), de a repülőtér felett meg hatalmas merülések voltak (3-4-5 m/s!) A negyedik fordulóban persze termik volt, de a kiszámítással így sem volt baj, talán egy ici-picit hosszúak lettünk. (A vizsgáztató a nagy merülések láttán javasolta, hogy áá, ne távolodjak el nagyon a reptértől:)

Amikor véget ért a repülés, még jóformán fel sem fogtam, hogy ez itt most már tényleg egy szakasz vége, nincs több feladat a szakszóm megszerzéséért... küldhetem a papírokat a hatóságnak, és remélem 2 hét múlva kezemben lesz a friss, ropogós engedély. 3 év alatt sikerült eljutni eddig az állomásig. Akkor még nem láttam, hogy milyen mélyen el fogok veszni a repülés világában, csak reméltem, hogy eljutok egyszer ide. Van hova tovább fejlődni, hiszen most kezdődik majd csak az "igazi" vitorlázórepülés. Újabb 3 év múlva remélem egy másik mérföldkőről írhatok Nektek!

Szép lassan eljön a várva-várt nagy nap majd, amikor kezembe vehetem az (immár nem növendék!) szakszolgálati engedélyem. Kicsivel több, mint 3 év munkája van benne, és bár reméltem, hogy még hamarabb meg tudom szerezni, egyéb dolgok úgy alakították az utamat, a repüléseimet, hogy mostanra sikerült teljesíteni a szakszó megszerzéséhez szükséges feltételeket. Nem elégedetlenkedem, mert az idei szezon nekem nagyon jól indult, 2 héten belül tudtam teljesíteni a 2 db 180 perces repülést Pirattal.

A hét közepe felé már eldőlt, hogy péntek délután lesz a vizsgám a reptéren Kaposvári Zoli bácsival... lehet kezdeni izgulni ;) Mivel idén még nem volt meg a vontatásos ellenőrző repülésem sem, így ezt a hétvégén letudtam, és még egy gyakorló repülést végeztünk.... és hát nem akarok hazudni, szükségem is volt rá, hogy kicsit felfrissítsem a tudásom. 

Klubunk vontatógépe és az 5532-es Góbé

Az első vontatásnál a gyenge oldalszél miatt leért az egyik szárnyvég, de sikerült a korrigálás, és a föld feletti követéssel nem volt probléma. A második vontatással már elégedettebb voltam, ott nem volt semmi malőr. A dugóhúzót nem felejtettem el, bár továbbra sem a szívem csücske... :) Csúsztatni kifejezetten szeretek (főleg a nagy melegben esett jól!), és azon is kicsit korrigáltunk, mert hajlamos vagyok arra, hogy nem csak a csűrőt térítem ki a lábbal ellentétesen, hanem még megnyomom a botot. (Ami ugye felesleges, ha 80-90 km/h között indítottam a csúsztatást.)

A liftezés volt számomra valamivel nagyobb falat, mert a reflexeim tiltakoztak ellene, hogy amikor alig van sebessége a repülőgépnek, még hasra húzzam a botot... ez fejben csak a második vontatást követően állt össze, hogy megtaláljam a megfelelő ritmust.

Az oktató által történő "állásszög elrontással" nem volt problémám, ezeket a helyzeteket hamar megoldottam. 

Csak bízni tudok benne, hogy a szakszó vizsgán legalább úgy fognak sikerülni a dolgok, mint a második vontatásom alkalmával. :) Persze nyugtatgattak már néhányan, hogy felesleges aggódni, igazán rendes vizsgáztatót kaptam, de egy egészséges vizsgadrukk szerintem megmarad péntekig.

A vizsga után ígérem, hogy érkezik az újabb beszámoló!

Az első 180 perces feladatomat közel 2 hete repültem meg, és ennek kapcsán nagyon fellelkesültem, hogy időben teljesíthetem a szakszolgálati engedély megszerzéséhez szükséges feltételeket. A növendék szakszolgálati engedélyem június elején jár le, így különösen sürgetőnek éreztem a második 3 órás feladat megrepülését.

Már a hét elején úgy tűnt, hogy a szombat ideális napnak bizonyul majd. Némi aggodalomra adott okoz azonban a 11 óra körül megjelenő vastag cirrus réteg... a cumulusok eltűntek, a felhőréteg eléggé leárnyékolt, így szomorúan kémleltem az eget a már lemosott Pirat mellől. Hogy lesz ebből így 180 perc repülés, ha nem elég a besugárzás?

A cirrus réteg lassacskán elvánszorgott, mögötte pedig már ismét kisütött a nap. Az első csörlésemkor még volt némi maradvány cirrusos felhőzet, így 12 perc küzdelem után a földön találtam magam. Éreztem viszont, hogy ebben a napban meglesz a lehetőség, ezért kb. 15 perc várakozás után újra csőröltem.

200-250 méteren voltam, amikor végre valahára felfelé mozdult a variométer mutatója... először 0-1 m/s közötti emelést fogtam, ami a magasságom növekedésével szép lassan erősödött. Ebben a termikben körülbelül 1200 méterig sikerült kitekerni, és aztán indult a keresgélés máshol.

A két gyönyörű Pirat a nap végén, Góbék társaságában

Nagyon jó periódusok is voltak a három óra alatt, amikor 2-3-4 m/s-os emelést találtam, de összességében nézve nem volt egyszerű idő. Mindegyik termik dobálós, rázós volt, nagyon kellett figyelni a sebességre, és jó párszor az volt az érzésem, hogy kifejelem a kabintetőt. Azt az érzést még mindig szoknom kell, hogy mások is lehetnek velem egy termikben, egy magasságon, vagy éppen felettem és alattam is... ez aztán a megosztott figyelem!

Most volt nálam szőlőcukor, víz, napszemüveg, kalap is, egyszóval ideálisabbak voltak a körülmények, mint 2 hete. Mindezek ellenére elég hamar elfáradtam, 3 óra után már alig hittem, hogy kiterülhessek a repülőgép mellett. Az energiáim beosztását még gyakorolni kell... az első 1,5 óra gyorsan elszállt, jobban bírtam mint 2 héttel ezelőtt, de az utolsó 1 órában ugyancsak erőlködnöm kellett, hogy még tudjak összepontosítani a feladatomra. És bármilyen furán is hangzik, elég erős álmosság jött rám, úgyhogy az elalvás elkerülése miatt hangosan énekelgetni kezdtem :)) a dolog pedig bevált, ettől kicsit éberebb lettem.

Leszállás után még sok idő volt magamhoz térni teljesen. Nagyon boldog voltam (és vagyok is) amiatt, hogy 3 év alatt így végül eljutok a szakszolgálati engedélyhez, és különösen örültem annak is, hogy szebb volt a csörlésem, a leszállásom, mint múltkor. Ezek az apróságok is sokat hozzáadnak számomra a repülés élményéhez, és bízom benne, hogy a sok-sok Piratban eltöltött óra majd egyre magabiztosabbá tesz. 

Késő délutáni élet LHMC-n

És hogy mi a nap tanulsága? Ugyan vittem vizet, de nem ittam belőle eleget, erre jobban kell figyelnem, hiszen az is lehet (sőt, valamelyest biztosnak érzem), hogy ez rontotta a koncentrációs képességem. Másrészt ennem is többet kell, nem csak szőlőcukrot... és ha már energia takarékosság: kevesebb stresszelés repülés közben (pl. más gépekkel együtt termikelésnél) = több energia, ami hosszabb időre elég :)

Nagy lelkesedéssel készültem a szombati üzemnapra már péntek este. Az előrejelzés szerint a trigger hőmérsékletet már reggel 9 óra magasságában átlépi a hőmérséklet, lesznek felhők bőven (voltak is), csak hogy a szél... nos, a szél megtréfált minket. Délig mindhiába vártunk, nem csendesedett, így a szombati napnak lőttek, csalódottan indultam haza. Pedig ott várt lemosva a Pirat, bepakoltam, akksit is tettem be, egyszóval minden kész lett volna egy klassz repüléshez.

HA-4387, számomra most a legszebb repülőgép

Szombat este el is döntöttem, hogy vasárnap nem megyek. Az időjárás előrejelzés semmi jót nem ígért, már reggel cirrusos időnek kellett volna lennie. De nem volt! 6 órakor meglepve kászálódtam ki az ágyból, és 7 óra előtt valamivel döntöttem csak úgy, hogy esetleg aznap is megyek a reptérre.

Reggelre megváltozott persze az előrejelzés is, a topmeteo 500-as időt adott, így gyorsan fellelkesültem, bár nagyon hirtelen ért az egész. 8 óra 30 perckor már tele volt az ég csinos kis cumulusokkal, eljött az idő arra, hogy elővegyük a fehér gépeket. A villámgyors bepakolást követően jó 10 percig rohangáltam a gépkönyv után, de szép lassan minden összeállt. Szintén 3 órás feladatra induló Góbé pilóta csőrölt előttem, majd következtem én, és a HA-4387-es Pirat.

Hamarosan indulunk!

Bevallom, hogy volt bennem izgalom... azt hiszem, nem is kevés. Utoljára augusztusban repültem Pirattal, még vissza kellett szoknom. A spontaneitás miatt nem is voltam teljesen felkészült egy 3 órás feladatra: csak 1,5 literes PET palackban tudtam vinni vizet, amit elővenni repülés közben, letekerni a kupakot, és visszagyűrni a könyököm mögé... hááát, nem kis mutatvány. Cukorkát nem raktam be, mert nem volt a táskámban, ezért aztán a 3 óra vége felé már éreztem, hogy nagyon fogy az energiám, és egyre nehezebb koncentrálni. Sőt, mi több, a napszemüvegem is otthon hagytam, így maradt a hunyorgás, bár szerencsére volt annyi felhő, hogy nem sokat láttam a Napot. (A szórt fény így is elég zavaró.)

Kicsit magabiztosabbá tett viszont az, hogy rögtön termiket fogtam a pálya széle felett, és türelmesen 0,5-1 m/s-el emelkedtem. A felhőalap elérésével (ekkor még kb. 1400 méter) szinte eufórikus állapotba kerültem, hiszen már szombaton annyira elképzeltem, láttam magam előtt, ahogy a gomolygó felhőfoszlányok között repülök.

A 3 óra alatt a legnehezebb talán az egyre növekvő fáradtságot kezelni: bátran ki merem jelenteni, hogy egyik sport sem fáraszt el ennyire, mint a vitorlázórepülés. Figyelni a sebességre, a variométerre, mindig megfelelően trimmelni a gépet, nézni a felhőket, tervezni, hogy mit célzok meg, és persze figyelni a körülettem termikelő gépeket is! Nem túl tapasztalt pilótaként ez egyszerre igen nagy falat.

Mivel a szél szinte teljesen elcsendesült, nem túl nagy meglepetésként értek az összeállások, és a távolban látható esőfalak... de jött ez közelebb is! Az eső előtti 10-20 percben a reptér közvetlen közelében voltam, és szinte le se tudtam volna szállni, 100-110 km/h-s siklásban volt, hogy 2-3 m/s-el emelkedtem! Az első esőcseppek megjelenése még nem riasztott meg, de hamarosan sajnos erősödött, és mikor leszálltam, már dézsából öntötték az esőt!

A végtagjaim elgémberedtek, alig bírtam kikászálódni a Piratból, még kellett volna néhány perc, hogy magamhoz térjek, de nem volt mese, kormányokat kikötöttem, és húztuk is vissza autóval a gépet a hangár felé. A szakadó esőben, a vizes füvön futottam vissza a gép szárnyát fogva, de kijelenthetem, egyáltalán nem zavart, ahogy éreztem, hogy szép lassan átázik a cipőm, a ruhám, és a hajam is a homlokomra tapad.

A hangárban az első a hű társ ápolása volt: áttörölgettük a Piratokat (még egy Piratos pilóta velem egyszerre szállt le) és szép lassan próbáltam visszatérni lélekben is a földre... papírok elrendezése, kipakolás, a táskám megkeresése következett. És persze evés! Egyszerre nem tudtam annyi cukrot magamhoz venni, ami elég lett volna a kimerült agynak.

Röviden összefoglalva tehát, fenomenálisan boldog vagyok 3 óra 23 perc repült idő után, mert végre érzem, hogy már csak 1-2 lépésnyire vagyok a szakszolgálati engedély megszerzésétől! A vasárnapi nap tanulsága pedig, amit minden középfokos pilóta társamnak is ajánlok figyelmébe: kevesebb felesleges izgalom = kevesebb energia felemésztése! Illetve egy olyan kis csomag összeállítása, amelyben minden benne van egy sikeres, hosszabb repülés lebonyolításához, és nem kell több, mint 3 órán át hunyorogni, illetve éhezni ;)

Áprilisban egynéhány üzemnapon részt tudtam venni (amit ugye korlátolt valamelyest az egyetem, a rossz időjárás, illetve az, hogy sokat szoktam utazgatni hétvégéken).

Képes beszámolóm első darabján is látszik a sok cumulus, a felhőutak, a gyönyörű, sötét aljú felhők, amik csak úgy vezetik a pilótát... ja, hogy mégsem?! :) Bizony bizony, ezen a csörlés közben készült képen is mutatja magát a szomorkás időjárás...

(A teljes korrektség kedvéért: a kép készültekor utas voltam, hátsó ülésből fotóztam.)

Nincs is jobb, mint egy kis közös repülgetés családon belül :))

Tekintettel a gyenge napsütésre, a fehér sapeszt átmenetileg egy valamelyest vagányabb kendőre cseréltem :) végre egy fotó tehát, amin nem a "csősz sapkámban" díszelgek. Persze a repülőtéri lét nem a divatról szól, na de hát nőként az ember mégis igyekszik valami fantáziát csempészni a szettjeibe.

Egy igen kedves meghívás alkalmával (ezúttal is köszönet érte, Tibi!) jópár iskolakört repültünk Cessna-172-essel. A repce már nagyon látványos felülről, nem győztem fotózni a zöldben és sárgában pompázó tájat. A szürkés tél után ez igazi felüdülés!

"Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj" - és nekem a legszebb részlete a térképnek a miskolci repülőtér!

Végre belombosodtak a fák is az erdőkben - még nem tudtam betelni a látvánnyal! Utasként történő repüléseim alkalmával igyekszem minden apró részletet megfigyelni - jé, ott egy szép kék színű medence! A gyerekek labdáznak az udvaron! Most fordul a busz a végállomásnál! Megannyi apróság, ami a levegőből egy egész képpé áll össze.

Nem túlzás azt állítanom, hogy a tavasz kezdetével minden vitorlázórepülő pilóta fellélegzik egy kicsit. Túléltünk egy újabb telet, már kezdődik az év vidámabb, élményekkel teli időszaka, amikor végre egész nap a szabadban lehetünk hétvégén, és nem is akármilyen környezetben.

Repül a bálna, repül a bálna...

Az idei szezon első repülését nem Miskolcon, hanem Nyíregyházán ejtettem meg, ugyanis márciusban a családommal arra jártam - és ha egy elkötelezett pilóta csörléses üzemet lát, még szép, hogy befizet egy körre ;) egyébként is klassz élmény egy ismeretlen várost megnézni felülről, bár aznap az időjárás nem volt valami kegyes: zárt felhőzet (= semmi emelés), és hűvös is volt a levegő.

LHMC-n a szezon az előző hétvége szombati napjával kezdődött meg. Sokan összegyűltünk reggel 8 órára, én pedig izgatottan álltam már sorakozó közben, alig vártam, hogy leellenőrizzenek, és azt érezzem, hogy szabad az út egy újabb feledhetetlen nyár felé.

Gondoltam hogy a hidegben jót fog tenni egy kis mozgás, hát magamra vállaltam, hogy átkísérem a Góbét a pálya másik oldalára - csakhogy az edzetlen váll megérzi ám az ilyen dolgokat! Nagy könnyelműen naptejet sem használtam, mondván, ez még csak egy kis gyenge tavaszi napocska - az arcom megérezte, egész este forró volt, másnak pedig húzódott a bőr rendesen!

Az első idei repülés Miskolcon

 Az ellenőrző repülés gond nélkül lement, bár a szezon első repülései mindig kicsit esetlenebbre sikerednek. Nekem most éppen nem volt elég szögletes az iskolaköröm, csak olyan ímmel-ámmal, nem 90 fokban csináltam a fordulókat. Viszont magamban jól megjegyeztem (és ez a bejegyzés is segít ebben), hogy tudatosabban figyeljek ilyenekre a jövőben.

A szél szombaton és vasárnap is hallatlanul erős volt, küzdős, rugdosós időjárással, ezért Piratozásra még nem volt alkalmas ez a hétvége. De alig várom, hogy végre ismét kalózkodhassak egy kicsit :)

A minap egy pszichológiai témájú könyv akadt a kezembe, Csíkszenmihályi Mihálytól "Az öröm művészete" c. kötet... ilyesfajta olvasmánnyal még nem volt dolgom, de úgy gondoltam, a 81 éves pszichológus professzortól tanulhatok is egyet és mást, ami a mindennapi boldogulást segíti.

A könyv központi témája a flow élmény, és az, hogy hogyan lehet minél többször eljutni ebbe az állapotba. A flow-ra nehéz helyes magyar fordítást találni, szó szerint fordítva azt jelenti: hömpölygés, áramlás. A flow élmény (sajnos) nem valami mindennapi jelenség, teljes belefeledkezés egy kellemes, izgalmas tevékenységbe, ami szellemi kihívást jelent. A flow tehát nem egyszerű kikapcsolódás, szórakozás, hanem tulajdonképpen a munkával kiérdemelt öröm, egyeseknek szinte transz állapot is, amikor észrevétlenül repül az idő.

Lazulás és koncentráció is: egy flow-flight

De nem kell kétségbe esni, nem lettem sem filozófus, és pszichológiai babérokra sem szeretnék törni. Viszont ma utazgatás közben az jutott eszembe, hogy a flow élményt a repülés szempontjából is lehetne vizsgálni... (na igen, a tömegközlekedés nem a flow élmények melegágya, de legalább ötleteket lehet gyártani az ablakon kifelé bambulva)

Csíkszentmihályi Mihály több ezer fővel elvégzett statisztikái szerint az aktív tevékenységek, hobbik adják a legteljesebb flow élményt. Nem a tévézés, nem is az interneten szörfölés, hanem mondjuk...a vitorlázórepülés!

Visszatekintve kezdő koromig, be kell vallanom, akkor a repülés még nem igazán flow élmény volt. Imádtam, élveztem, de még nem vezéreltek automatikus mozdulatok, nem volt evidens egy forduló végrehajtása, sőt, szégyen vagy sem, görcsösebb iskolaköreim is voltak. Azt hiszem, mint mindenkinek.

Jött aztán az első egyedüli, húú, na az meg aztán egészen remegős-izgulós köröket adott. Bizonyítottam, hogy képes vagyok rá, de még nem az ellazulásról szólt a repülésem. Imádkoztam, hogy ne szakadjon a csörlő kötél, reméltem, hogy nem lesz erős szél, számítgattam folyamatosan, hogy honnan érek be, honnan nem érnék be.

Nem tévedés a szólás, hogy gyakorlat teszi a mestert, mert a repüléseim előrehaladtával egyre jobban kezdtem közeledni a flow élményhez. Azt nem állítom, hogy a Pirat típusrepülésem is egy flow élmény volt (a földön semmiképp, csöndes aggódásba burkolóztam:)) de nagyon hamar megbarátkoztam a repülővel.

Ennyi negatív példa felsorolása után igazán helyet érdemelnek a gyorsan repülő, görcsölés mentes, csodálatos repülések is. Mert hogy szerintem a vitorlázórepülés az az aktív tevékenység, ami tökéletes, kellően koncentráció igényes, és nagybetűs FLOW élményt ad.

Például amikor stabilan 1500-on maradtam Pirattal (típus repülést követő 2. repülés), és csak arra figyeltem, hogy minél jobban megfogjam a termiket. Nem gondoltam földi problémákra, az mind lent maradt, és csak az számított, hogy a lehető legtökéletesebben repüljek. Persze, nem volt tökéletes, de nem kattogtam végre senkin és semmin, csak én magam voltam, meg a repülőgép. Nem kalandoztam el, teljes mértékben koncentrált maradtam, de nem terhelően, vagy kellemetlenül... csak ahogy kell. Ahogy a világ a helyén van, és ahogy az ember hirtelen megérzi, hogy a helyén van.

Sorban ugranak be ilyen pillanatok. Ezeknek a pillanatoknak a harmóniája... szóval ha bárki megkérdezi, hogy miért szerettek repülni, ez elég egzakt válasz. Mert FLOW élményt ad.

(U.i: Nekem ennek a bejegyzésnek a megírása is egy flow-élmény volt. És remélem nem csak engem örvendeztetett meg, hogy írhatok, hanem a Ti tetszéseteket is elnyert ;))

Így január-február felé már egyre jobban érezni a repülés-elvonási tüneteket, hiszen még mindig várni kell a jó időre... ha gyakorlatban nem is, akkor legalább elméletben képezhetjük magunkat ebben az időszakban :)

Az egyetem és a sűrű időbeosztásom miatt a saját, klubos tanfolyamunkon sajnos eddig még nem tudtam megjelenni, de a 3 megtartott MVSZ tanfolyamból legalább 2 előadáson sikerült részt venni. Bár én még távokat nem repülök, és nem is versenyzek, de bízom benne, hogy a hallott jó tanácsokra akkor is emlékezni fogok. És itt lesz nem is olyan sokára az az időszak, hogy megrepültem a középfokos feladataim, akkor pedig meg kell kezdeni a felkészülést a koszorútávra.

Azok, akik nem tudtak részt venni a Budapesten megtartott előadásokon, ne aggódjanak, megpróbálom majd megszerezni a videó felvételeket, és a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség facebook oldalán meg lesznek osztva!

Fotó: Szűcs Antal

Bevallom, hogy én kütyüzés terén is le voltam (pontosabban fogalmazva: vagyok) maradva, úgyhogy elkezdtem ismerkedni ezekkel a dolgokkal is, bár nem árt még foglalkozni vele február második felében és márciusban sem. Kipróbáltam, hogy az ingyenesen letölhető XCSoar-ba hogyan kell beírni a dolgokat, mégis hogyan fogjak neki a tervezésnek. Az alkalmazás funkcióinak feltérképezéséhez kaptam segítséget, így sokkal könnyebben és gyorsabban haladtam vele. Szóval a középfokos blog-olvasóknak nagyon ajánlom, hogy kérjenek segítséget már távokat repülő pilótáktól...akár fél óra alatt is rengeteg hasznos infót lehet begyűjteni.

2006. január 15. Jeles nap a magyar vitorlázórepülő pilóták számára. Pontosan 10 éve alakult meg a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség, mint a Magyar Repülő Szövetség származtatott jogi személyiségű szakága.

Jómagam nem kísérhettem végig a Szövetség 10 éves munkáját, hiszen 2006-ban csupán 10 éves voltam, de immár egy éve én is aktív részese lehetek ennek a csapatnak. Még március-április körül kért fel Ugrósdy Marci, hogy ha lenne kedvem, akkor szerkeszthetném az MVSz facebook oldalát... gondolkodás nélkül igent mondtam. Nagyszerű lehetőségnek éreztem, és most is annak gondolom, egyáltalán nem bántam meg, hogy csatlakoztam.

A Szövetség fő feladatai közé tartozik a vitorlázórepülő sport irányítása, szervezése Magyarországon; a magyar vitorlázórepülő válogatott működtetése; a sport versenyszabályzatainak kiadása, karbantartása; nemzetközi sportkapcsolatok ápolása, és persze a hírek, fontos információk közlése a tagokkal. Manapság már szinte biztos, hogy az hírközlés leghatékonyabb módja az internet, a facebook, ezért különösen fontosnak tartom, hogy naprakész legyen a kommunikáció a vitorlázórepülő pilótákkal, a sport iránt érdeklődőkkel.

De hogyan is készülnek el a napi bejegyzések, honnan származnak az információk? 

Eleinte kicsit káosz volt a fejemben, nem tudtam, hogy is fogjak hozzá, hogy színvonalas, érdekes bejegyzések jelenjenek meg, amely minden korosztályt meg tud szólítani. Szép lassan kialakult a reggeli rutinom: facebook hírfolyam átböngészése (azt hiszem nincs olyan repülőklub oldal, amit nem like-oltam), a Szövetség honlapjának ellenőrzése, YouTube csatornák átfutása, a FAI vagy az MrSz oldal friss híreinek követése.

Néhány hét múlva érkeztek az első pozitív visszajelzések, és az is hihetetlen jól esett, hogy bármerre jártam az országban (versenyeken, vagy csak idegen repülőtereket látogattam), megismertek, és gratuláltak a munkámhoz.

Most már nem kérdés számomra, hogy viszonylag jól zakatol a Média Bizottság munkája :) és külön öröm volt olvasni Marci 2015-ös Média Bizottsági beszámolóját, amely a Küldöttgyűlésen hangzott el.

Külföldi kapcsolatok építése... éppen Izlandon :)

Egyre inkább olyan törekvések munkálnak bennem, hogy ne csak hírek, közlemények jelenjenek meg az MVSz facebook oldalán, hanem szeretném kicsit interaktívabbá tenni, kommunikációt, igazi közösséget létrehozni a pilóták között.

Tartsatok velünk 2016-ban is! :)