Lassan 1 hete, hogy befejeződött az Európa Bajnokság Őcsényben. Mivel volt szerencsém személyesen is részt venni 2 versenynapon, így talán még hitelesebben állíthatom: az Őcsényi Repülőklub tagjai profi munkát végeztek.
Csupán az EB végét látva is nyilvánvaló: hiába volt 35 fok meleg, rengeteg munka, szervezés, az utolsó 2 napon is minden a helyén volt. Az angol nyelvű eligazítás az előző napi videóval megnyerő volt, informatív, és pontos; de talán mondani sem kell, hogy ezen a szinten a versenyzők és kisegítők munkája is zökkenőmentes.
Hihetetlen érzés volt végigsétálni a sok-sok hosszú, csillogó szárny között, figyelni a felkészülés pillanatait, majd a kis tóban hűsölve várni a hazaérkezőket... ahogy a kecses repülőgépek sorra suhantak el a víztükör felett, még épp a zivatar előtt hazaérve.

A küzdelem valóban nagyon kiélezett volt, egy-egy jobb vagy rosszabb döntésen sok múlott, hiszen az élmezőnyben elenyészőek a pontkülönbségek.

A szervezőgárda gondoskodott a pilóták és segítőik szórakozásáról is, fergetegesen sikerült a nyitó air show, a nemzetközi este.. de persze a versenynapok után is megtalálhatta mindenki a számára legpihentetőbb elfoglaltságot.
Gratulálunk még egyszer, szép munka volt!

Jelenleg 3 repüléssel foglalkozó facebook oldal szerkesztője vagyok, és mivel zajlik éppen a VI. Avas Kupa, a verseny honlapjának frissítésében is segédkezem.

Akit érdekelnek az írásaim, cikkeim, ezeket a facebook oldalakat keresse:

- Magyar Vitorlázórepülő Szövetség

- Borsod Megyei Repülőklub

- Avas Kupa

http://www.avaskupa.hu/2015/

Szombat reggel: egy újabb forró nyári nap kezdete. Álmosan, de már kissé izgatottan lépek ki az ajtón és kémlelem az eget. Lesz ma felhő? Sikerül vajon hosszabbat repülnöm?
Az álmodozásomat ideig-óráig felváltja a praktikus gondolkodás, gyorsan beszaladok a boltba felkészülni a tikkasztó üzemnapra némi elemózsiával.

A megbeszélt helyen találkozom az ismerősömmel, aki kivisz Budakeszire. Újpestről meglepően hosszú az út a repülőtérig, bár a meglepődésemnek már nincs helye, szilveszterkor ugyanis volt részem egy kis havas repülésben Fahegyen.

A reggel tervezéssel indul, ahol átbeszélik az aznapi feladatokat, és csak ezt követi a sorakozó. Én a csörlő átnézésénél segédkezem, majd feltöltjük a flakonokat, és irány a start! Próbálkoznak az időtartam feladatosok, és a várakozással ellentétben még van is 1-2 felhő, nem teljesen száraz termikes az idő. Elkapaszkodni nem egyszerű, ráadásul itt nem olyan „korlátlan” a repülés, mint Miskolcon: a légtér határ alacsonyabban van, 800 métert elérve kintebb kell menni a repülőtér felől.

Számomra a másik új jelenség a lejtő: persze repültem már lejtőben, vagyis hegy/domb mellett Hármashatárhegyen meg Izlandon is, de akkor is szokatlan, hogy milyen közel lehet merészkedni a fákhoz…

Miután az időtartam feladatosoknak aznap sajnos nem sikerül tartósan fent maradni, következem én. 280 méterre csőrölünk, és nagyon gyenge emelések vannak csak, éppen egy nullát, plusz tűt találunk 180 méteren. Oktatóm kitartó, és persze olyan tudással rendelkezik, hogy megfogja a termiket, mert szeretne többet mutatni nekem Budapestből, mint amit egy 5 perces iskolakör tudna nyújtani.

Lassan, de biztosan nő a magasságunk. 20 perc, 150 méter emelkedés. 400 méter körül megkapom a lehetőséget, hogy keresgéljek most én egy kicsit. A kezdők szerencséje volt, vagy nem is tudom, de nagyon hamar eredményre vezetett a keresés: egy stabil 2-2,5 m/s-es emelést fogok. Igyekszem úgy tágítani és szűkíteni, hogy mindig 2 méter felett mutasson a vario, és jól is megy a dolog, hamar elérjük a 800 métert.

Oktatóm instruál, hogy merre induljak kintebb… és az a hihetetlen élmény jut nekem, hogy 100-110 km/h óra között is 2 méterrel emelkedem, spirálozás nélkül, siklásban.

Amikor kicsit elmerülünk, visszatérünk a reptér közelébe, de megint játszi könnyedséggel sikerül termiket találni, és az atomkutató mellett ismét kiemelkedni. Mivel a Ka-7-esre még szükség van, így fájó szívvel, de féklapot nyitunk, és leszállunk. Régen volt ilyen nehéz leszállni… mi valószínűleg pont egy jó periódust fogtunk ki, aminek az eredménye 46 perc repülés.

A nagy eufóriában észre sem vettem, hogy milyen meleg van a repülőben… bezzeg a földön. A felmelegedett ivóvizet locsoljuk mindenhova, csurom vizes a pólóm egész délután… 10 perceként megszárad, de 20 perceként újra bevizezem.

Naptej, fehér sapka kötelező elem, de azért így is fogy az energiám… szombat este majdnem csak 8-ra érek haza, és erőtlenül, de igen elégedetten alszom el… hogy folytatódjon a móka vasárnap!

Az időjárás még forróbb, és a hangulat is, sokat nevetünk, és én is kezdem magam jobban kiismerni. Az időtartamosok (köztük az ismerősöm is) talán kicsit szerencsésebb periódust kapnak el, repül egy órát :) ugyan a 3 órás feladat most nem sikerül neki, de magam példáján tudom, hogy egy ilyen hosszabb repülésnek is lehet ám örülni. A földről figyelem, hogy hogy helyezkedik, hogyan repül a lejtő mellett… jó érzékkel csinálja, mert nem mindenkinek sikerül aznap fent maradni.

Köztük nekem és egy másik oktatónak sem, bár lehet, hogy mi már kicsit később jutottunk gépbe… egy iskolakör azért így is jut, ennek is örülök.

Az üzemnapot hamarabb bezárjuk, mint az előző nap, de a pakolás kicsit elhúzódik, mert várjuk a távról hazaérkezőket. Addig gépmosás, és a csörlő elpakolása történik. Az este méltó lezárása egy pizzázás, amire szükségem is van, farkas éhes leszek ugyanis a nap végére.

Nagyon tetszik a tudatosság, ahogy a középfokosok repülésére figyelnek az oktatók, és bár kötélszakadás is nehezítette a repülést, azért aki akart repülni, az mindig tudott.

Biztos vagyok benne, hogy a nyáron még fogok menni Farkashegyre, mert ha már a fővárosban tartózkodom, nem bírom ki repülés nélkül…

Az egyetlen elszomorító dolog számomra a szombat esti kisgépes baleset volt… bár szerencsére komolyan nem sérült a pilóta és utasa, rossz volt látni a földbe fúródott légcsavart és hátára fordult repülőgépet.

És hogy mégiscsak egy pozitív gondolattal, illetve fotóval zárjam a hétvége történetét: íme, a csörlőkezelő jobb keze (vagy bal… de leginkább kétbal keze:) legújabb napszemüvegében. Elszántan, mosolyogva, és izgatottan vártam akkor még a szombati repülést!

2-3 hete felmerült a gondolat, hogy klubunkból néhány távrepülő pilóta, leendő Avas Kupás versenyző szeretne a nagy megmérettetés előtt még egy kicsit repülni a szokásos miskolci tábor után is. A legközelebbi és legmegfelelőbb célpont? Kétségkívül Hajdúszoboszló!

Apollo fox - a vontatásra használt repülőgép

Számomra már májusban vége lett az egyetemi félévnek, szabadidőm a kis nyári munka mellett volt, így jött a gondolat nekem is, hogy érdemes lenne csatlakoznom a kis csapathoz.

Az indulás napja június 29. - közvetlenül a június 28.-án befejeződő miskolci tábor után. Elég jó kis nyári zápor kísér a miskolci repülőtérig; imádkozhatunk, hogy út közben se essen az eső, mert a Piratról metszegethetjük a rügyeket, mire Szoboszlóra érünk.

Az út szerencsére eseménymentesen telik, a Piratra csupán 1-2 csepp eső esik, és némi eltévedés után a repülőtér is meglesz.
Az Astirt gyorsan összeraktuk még aznap este, aztán irány házibuliba! A buliról csak annyit, hogy másnap kissé nehezebb volt felkelni, és indulni is a repülőtér felé 9 órakor... :)

Első nap: érkezés utáni Astir összerakás

 Kedden én ugyan nem repültem, de feladat volt bőven...egy pilótánk ért csak vissza a távról, így összesen 3 terephez kellett menni. Én a legtávolabb lévő repülőgép csapatához lettem osztva, így aztán irány Dévaványa este 6-kor. A terep viszonylag jól megközelíthető volt, a repülőtértől való távolsága viszont 80 km. Ennek ellenére már este 10 előtt ismét LHHO-n voltunk.
Mindez így már-már túl egyszerű lenne... és akkor most jön még csak a neheze! Este fél 11-ig raktuk össze az Astirt, és valahogy a két szárnyat sehogy sem sikerült egyszerre illeszteni a helyére. Egyik kitolta a másikat, vagy be se mentek eleve. Alapos zsírozás, sok újra próbálkozás után, közben szúnyogok csípdesésétől ugrálva csak összejött a dolog, de addigra már nem sok energiám maradt. Kiadós vacsora, majd alvás.

Viszont szerda az én napom, kedvem a repülésre hangolom... :) sokkal jobb időre számítottunk, mint kedden. Ezzel szemben hiába voltak olyan elképzeléseim, hogy 3 órát repülök, a repülőtér felett egy kék lyuk maradt egész nap, és csak tőlünk távolabb voltak cumulusok.

A szerdai üzemnap

Reggel egyik klubtagunk nagyon ügyesen megcsinálta a szakszó vizsgáját, aztán pedig én következtem, egy idősebb oktató oldalán ülhettem be a Góbéba. A csörlés nem ment olyan magasra, csupán 300 méter. Először körbe kellett néznem, megismerni fentről a terepviszonyokat, a bejövetelt, hogy Szoboszlón hogy érdemes felépíteni az iskolakört.

A második körnél sikerült egy kis emelést találni a repülőtér sarkánál lévő tónál, ahonnan kitartó ügyködés után kiemelkedtünk 600 méterre. Mivel erősebb szél volt, az is sodort kifelé folyamatosan, így aztán befelé kellett húzódnom a repülőtér felé...arra viszont már nem volt termik. Egy szép 20 perces repülés volt, eddig sajnos a leghosszabb szoboszlói repülésem. Abban tudok bízni, hogy máskor jobb időjárást fogok majd ki, tehát nem kesergek ezen: legalább felderítettem egy kicsit a terepet ;)

A harmadik iskolaköröm során sem találtunk emelést a reptér mellett, a strandfürdő felett, így aztán az csak 5 perc volt. De már legalább jelre szállással, nem lettem hosszú. (az első körnél még a biztonságra mentem, meg erősebbnek gondoltam a szembeszelet, mint amilyen valójában volt)

 Közben klubtagjaink is elindultak kisebb-nagyobb távokra, de mindenki szerencsésen hazaért. A helyi erők több, mint 500 km-t repültek! A repülőtértől nem messze tehát élt az idő, érdemes volt aznap nekiindulni.

Az estét egy kis bográcsozás zárta, 11 kg krumpliból ettük a paprikás kolompért :) Sajnos én csütörtökre és péntekre már nem tudtam maradni, de így is rengeteg élménnyel gazdagodtam.

Naplemente, langyos nyári este, bográcsozás

Összességében elmondható, hogy a szoboszlói klubvezetés tagjai közül mindenki nagyon segítőkész és vendégszerető volt. Az idős oktató bácsi kérdései izzasztottak meg csupán egy kicsit, de tőle is tanultam legalább. Csak remélni tudom, hogy a következő hajdúszoboszlói repülésem időtartamát már nem percekben lehet majd mérni, hanem órákban! ;)

És végül, de nem utolsó sorban: egyik klubtagunk az LHHO-LHBC távolság megrepülésével a nemzetközi ezüstkoszorús vizsgajelvényt viselheti. Gratulálok Máté, csak így tovább!

Békéscsabán feszít a miskolci Pirat

Még élénken élt bennem (és több LHMC-táborlakóban is) a tavaly júliusban megrendezett vitorlázórepülős tábor emléke: reggelente szürke felhők, szakadó eső, olyan nyirkosság, hogy a törölköző sem száradt meg a faházban... kétségtelen, nagyon rossz volt az időpont választás, pont elkaptunk egy csapadékos hetet.

Na majd idén! - gondoltam magamban már májusban, amikor kiderült, hogy a tábor az Avas Kupa előtt lesz megszervezve júniusban, hogy versenyzőink tudjanak kicsit készülni, távokat repülni a nagy megmérettetés előtt.

Eltelt a 9 nap, szinte folyamatosan kint voltam a repülőtéren, és hát... most megint abban a nehéz helyzetben vagyok, hogy próbálok pozitívan nyilatkozni az időjárásról, holott ismét leginkább negatív élmények értek minket. :D

A tábor eleje viszonylag jól indult, bár én magam feladattal nem haladtam, de tudtam repülni. A szombati kezdést követően vasárnap rögtön 2,5 órát Góbéztunk az egyik klubtaggal, vontatásból indítva. Itt bebizonyosodott az, hogy csörlésből immár sokadjára is képtelenség volt elkapaszkodni, kellett egy bizonyos magasság ahhoz (legalább 500-600 méter), hogy meg lehessen maradni a levegőben. 1700 méteres felhőalap, 1-2 m/s-es emelések, sok-sok cumulus... kicsit sajnáltam is, hogy nem gondolkoztam, és vállaltam be egyedül a vontatást, mert akkor most gazdagabb lehetnék talán egy teljes 3 órás feladattal.

A hét elején már kezdett romlani az időjárás, de a hétfőhöz még nagy reményeket fűztünk... én rendületlenül próbálkoztam csörlésből, negyed órákat küzdöttem a reptér mellett, az ipari park felett, de a tartós fent maradás nem sikerült.

Nem kizárólag az időjárásra akarom fogni azt a tényt, hogy nem sikerült haladnom most sem feladattal, mert talán 1-2 nap lett volna esélyem a 3 órára... nagy tanulság még mindig, hogy ha szűk a termik, még jobban kell döntenem a repülőgépet. Az egyéni probléma, hogy a kisebb súlyom miatt (még ólommal is) sokszor csak úgy "lifeg" a repülőgép a levegőben spirálozás közben, hiába trimmelem...és talán ez a bizonytalanság érzés az oka annak, hogy ösztönösen kevésbé döntöm a Góbét.

Szóval a Góbés próbálkozásaim után sem maradtam a földön hétfő délután, hanem a szakosztály vezetőnkkel mentem Twin Astirozni. Az időjárás már közel sem volt annyira kegyes, mint előtte, meg kellett becsülni a 0 m/s-t, a plusz tűt is. A felhőalap magasság hasonlóan alakult (1600 méter körül), de csupán egyszer tudtuk elérni ezt a szintet. A repülés bizonyos részében én magam is keresgélhettem a termikeket, és persze hatalmas élmény volt, amikor sikerült megtalálni, és még be is dönteni az Astirt megfelelő szögben...:)
Az eredmény: 1,5 óra helyizés. Vigyorogva szálltam ki a repülőből, abszolút pozitívan ítéltem meg, hogy nem a Góbéval folytattam a próbálkozást, hanem éltem az Astiros lehetőségekkel. (Sajnos a Góbés-feladattal rendelkezők megint a földön maradtak)

Itt pedig az a szomorú tény következik, hogy a hét további részének időjárását a hidegfront határozta meg, és utána is hiába vártuk a jó időt... az volt az elképzelés, hogy kedden és szerdán átmegy a front, akkor csütörtök, péntek felé újra visszatérnek a gomolyfelhők... ez persze nem így alakult, magasszintű felhőzet, erős szél is bezavart, így már nem is minden nap ültem be próbálkozni a Góbéba.

A tábor másik nagy projectje a 3 órás feladatomon kívül a Pirat-típus lett volna. A feltételeim megvannak immár, csak sajnos a vontatógépünket vitték el egy időre... de amint visszajön, biztosan megint jelentkezni fogok reggel a sorakozón, hogy lenne itt nekem még egy feladat, ha belefér a napba...:) addig is olvasgathatom a légi üzemeltetési utasítást, hogy naprakész legyek Piratból.

A 9 nap alatt haladtunk az Avas Kupás munkálatokkal is, és izgatottan várom, hogy milyen lesz a verseny. Nekem elvégre az első vitorlázórepülő versenyem, még ha csak szervezőként is...:) Feladatom lesz bőven, ugyanis sajtós, zászlós, és díjátadó hölgy-posztokban is fel fogok tűnni.

És végezetül, a tábor befejező estéjének hagyományos része következett szombaton: záróbuli. Megünnepeltünk két C-vizsgást, ittunk is egy kicsit az egészségükre, és jól elbeszélgettünk... ki-ki még dalra is fakadt a faház teraszán :)

Nagy tanulság, hogy a tábor időpontjával kapcsolatban nem lehet okosnak lenni: sem a július vége, sem a június vége nem jött be az idei és a tavalyi szezonban...persze hosszú még a nyár, bízom benne, hogy lesz alkalom a táborban kimaradt repüléseket pótolni.

És mint minden nagy beszámoló végén (vagy mint az Oscar-gálán) itt a köszönet helye: köszönöm, kedves csörlőkezelők, hogy töretlen hittel húztatok a magasba, abban bízva, hogy 5 perc múlva nem leszek megint a starton! :D Köszönöm a két pilótának a szép repüléseket, amikre magukkal vittek vasárnap és hétfőn. Köszönöm a fehér sapkát az egyik klubtagtól, ami aznap megmentett a napszúrástól!

Most pedig köszönöm a lehetőséget, hogy nekem folytatódik a táborozás, és Avas Kupás versenyzőinkkel ezen a héten Hajdúszoboszlón repülhetek. :)

Fotó: Szondi Eszter

Szombaton elkezdődött a szokásos 9 napos nyári tábor a repülőterünkön.. :) Már nagyon vártam, bízom benne, hogy végre sikerül a teljes 3 órás feladatomat megrepülni, és a Pirat típust is...a típusrepülés feltételei megvannak, azaz rendelkezem 30 óra repült idővel, ez évben már volt 15 csörlésem, és 5 óra repült időm is. Csak az idő legyen jó..

Eddig kettő hosszabb repülésen vagyok túl: egyik klubtagunkkal 2 óra 44 percet repültünk Góbéval vontatásból, a szakosztályvezetőnkkel pedig több, mint 1,5 órát repültem Twin Astirral.

Bár ezeket a repüléseket nem írhatom be a naplómba, de mindkettő tanulságos volt, és nagyon szép is... az egyik nagy tanulság, hogy felhőalapon, 1700 méteren hideg van, és érdemes pulóvert vinni :D

Egyébként vasárnap volt jobb idő, mert sokszor találkoztunk 2-2,5 m/s-es emeléssel... hétfőn sokkal nehezebb dolgunk volt, a plusz tűt is meg kellett becsülni.

A mostani hidegfront után bízom benne, hogy a hét második felére visszatér a kellemesebb időjárás...és meglesz az első együléses típusom! A két hosszabb repülésem nagyon fellelkesített, élmény volt együtt tekerni más vitorlákkal, egymás mellett siklani, és felhőalapon kicsit szürkülni...hamarosan talán ugyanezeket átélhetem, csak már egy Pirattal.

Sajnos Izlandon most kicsit elromlott az idő, napokra beköltözött ide egy hidegebb, nedves légtömeg... bár így vitorlázórepülésre nincs lehetőségem, de a repülés a mindennapok része, főleg, ahol én lakom, a belföldi repülőtértől nem messze... ;) a kikötőben járva sikerült is felvennem a belföldön repülő légitársaság egyik Fokkerjét közvetlenül landolás előtt.

Az első Duo Discusos repülésem után már tudtam, hogy ezt az élményt szeretném még egyszer átélni. (Nem is csak még egyszer, de mint tudjuk, időbeli és anyagi korlátjai is vannak a repülésnek:))

A szervezkedést tegnap délben kezdtem el: megint megcsörgettem Stefant, hogy este fog e menni a reptérre, és van e lehetőség arra, hogy csatlakozzak. Hogy könnyítsek a dolgán, felajánlottam, hogy ne itthon vegyen fel, hanem egy számára könnyebben elérhető ponton. Ebből lett is galiba, fél órán át azon hezitáltam, hogy vajon melyik benzinkútra gondolt Reykjavik egyik legforgalmasabb útján... ide-oda sétálgattam, amíg meg nem érkezett, 4 óra után nem sokkal. Telefonos segítséggel végülis eltaláltam a megfelelő helyszínt, és indulhattunk Sandskeið felé.

Az időjárás sajnos nem ígért sokat: a lejtőzéshez északkeleti szél kell, most viszont teljesen dél felől fújt. Ráadásul mint megtudtam az autóban, az a megfigyelés, hogy a déli szél mindig sok felhőt meg esőt hoz. Az viszont nagyon szokatlan volt, hogy a repülőtéren (ami viszonylag nyílt terepen van, nincsenek épületek, házak a környéken) is csak alig lengedezett a déli szél. Mert hogy Izlandon mindig fúj a szél, és nem is kicsit... szóval ez is intő jel volt, hogy nem egyszerű időjárással kell majd megküzdenünk a levegőben :)

Stefannal és még egy idősebb bácsival kivittük a csörlőt és a Discust a startra, miközben megint Magyarország volt a téma... az idősebb bácsi nyaralt a Balatonnál jó 10 éve, de nagyon lelkesen számolt be róla, hogy mennyire lenyűgözte a magyar tájkép, a Badacsony lankái... Keszthely nevét persze nem tudta kiejteni, de egy rögtönzött magyar nyelvtanulós óra után ezt is sikerült megtanítanom. Viszont a "tízezer" szót egyikük se tudta kimondani, rendre csak azt hallottam tőlük, tíszeszer... mert hogy magyar pénzeket is kellett nekik mutatni, nem hitték el, hogy nálunk nincs még bevezetve az euró.

Mire kipakoltunk mindent többen is megérkeztek, de rajtam kívül aznap senki nem repült, annyira rossznak találták az időt... én persze töretlen lelkesedéssel vigyorogtam a Discusban, bíztam a szerencsémben, hátha mégis fogunk valamit.

Csörlés után nem találtunk emelést, mivel a hegyre nem jó irányból fújt a szél. Elkeseredésre nem volt idő: Duo Discus Turboval repültünk, tehát motor ki, nyertünk egy kis magasságot, és onnan kezdtünk keresgélni.

Stefan oktatói hozzáállása már az első repülésemkor nagyon tetszett, hagyta, hadd próbálgassam én magam a Discust, nem nyúlt bele. Most még nagyobb szabadságot kaptam, azt mondta, sajnos ebben az időben ő se tudja megmondani, hol érdemesebb termiket keresni (6-7 okta felhőzet) úgyhogy csak "Enjoy the flight, go anywhere you want!"

Mínusz tűket, nullás "emeléseket" találtam a lejtőtől kicsit eltávolodva, a lávamezők felett, aztán pedig a szél is jó irányba sodort, mert a mínusz tűkből lett plusz tű is. Néha hátraszóltam, kérdezgettem Stefant, hogy mit javasol, hogyan tovább, merre, de azt mondta, fedezzem csak fel én magam a helyet, mert ez az én repülésem, nem az övé. 

Észrevétlenül repült az idő, én kitartóan keresgéltem, néha nyertünk egy kis magasságot, aztán kicsit megmerültünk. Egyszer csak megszólal már végre Stefan is, hogy büszke rám, mert jól vadászgatom a nullákat, lassan 1 órája repülünk, ügyes vagyok.

Végül több, mint 1 óra lett, a végén már éreztem is, hogy fáradok... elvégre teljesen új környezet, új típus, más időjárási körülmények, mint amit valaha is tapasztaltam. A termikek nagyon szűkek voltak, gyengék is, némelyik inkább dobálós volt, vagy csak egy kis lökés, és hiába fordultam bele. Mindezek ellenére nagyon élveztem, mert bár bizonyára voltak a repülésemben hibák, mégiscsak az enyém volt, és még viszonylag sikeres is :)

Leszállás után el is raktuk a Discust, mert csak én voltam olyan vakmerő, hogy repülni akartam (már lógott az eső lába a végén, pedig az első 10 percben még a nap is sütött). Stefan szerint amúgy sem iskolázós idő van, mert a szél sem kifejezetten pályairányú, hanem észrevétlenül elsodorja az embert, meg rázós is)

A klubházban történő adminisztráció most nem húzódott el, hamar szétszéledt a kis csapat, engem pedig egy északon élő orvos vitt vissza a belvárosba. Végigbeszélgettük a 20 perces utat, és meg is hívott egy körre a MOVIT-jával jövő héten... mert ahogy ő mondta: When you are young, you have the energy to do everything, but you don't have the money. Later you'll have the money, but you won't have the passion."

1. Borús ferihegyi délután

2. A Duna-hidak és a Parlament

3. Naplemente fél 9 körül

4. Hiába van éjfél, a nap már nem megy le

5. Pilótakeksz.. van ok a vigyorgásra :)