Nagy lelkesedéssel készültem a szombati üzemnapra már péntek este. Az előrejelzés szerint a trigger hőmérsékletet már reggel 9 óra magasságában átlépi a hőmérséklet, lesznek felhők bőven (voltak is), csak hogy a szél... nos, a szél megtréfált minket. Délig mindhiába vártunk, nem csendesedett, így a szombati napnak lőttek, csalódottan indultam haza. Pedig ott várt lemosva a Pirat, bepakoltam, akksit is tettem be, egyszóval minden kész lett volna egy klassz repüléshez.

HA-4387, számomra most a legszebb repülőgép

Szombat este el is döntöttem, hogy vasárnap nem megyek. Az időjárás előrejelzés semmi jót nem ígért, már reggel cirrusos időnek kellett volna lennie. De nem volt! 6 órakor meglepve kászálódtam ki az ágyból, és 7 óra előtt valamivel döntöttem csak úgy, hogy esetleg aznap is megyek a reptérre.

Reggelre megváltozott persze az előrejelzés is, a topmeteo 500-as időt adott, így gyorsan fellelkesültem, bár nagyon hirtelen ért az egész. 8 óra 30 perckor már tele volt az ég csinos kis cumulusokkal, eljött az idő arra, hogy elővegyük a fehér gépeket. A villámgyors bepakolást követően jó 10 percig rohangáltam a gépkönyv után, de szép lassan minden összeállt. Szintén 3 órás feladatra induló Góbé pilóta csőrölt előttem, majd következtem én, és a HA-4387-es Pirat.

Hamarosan indulunk!

Bevallom, hogy volt bennem izgalom... azt hiszem, nem is kevés. Utoljára augusztusban repültem Pirattal, még vissza kellett szoknom. A spontaneitás miatt nem is voltam teljesen felkészült egy 3 órás feladatra: csak 1,5 literes PET palackban tudtam vinni vizet, amit elővenni repülés közben, letekerni a kupakot, és visszagyűrni a könyököm mögé... hááát, nem kis mutatvány. Cukorkát nem raktam be, mert nem volt a táskámban, ezért aztán a 3 óra vége felé már éreztem, hogy nagyon fogy az energiám, és egyre nehezebb koncentrálni. Sőt, mi több, a napszemüvegem is otthon hagytam, így maradt a hunyorgás, bár szerencsére volt annyi felhő, hogy nem sokat láttam a Napot. (A szórt fény így is elég zavaró.)

Kicsit magabiztosabbá tett viszont az, hogy rögtön termiket fogtam a pálya széle felett, és türelmesen 0,5-1 m/s-el emelkedtem. A felhőalap elérésével (ekkor még kb. 1400 méter) szinte eufórikus állapotba kerültem, hiszen már szombaton annyira elképzeltem, láttam magam előtt, ahogy a gomolygó felhőfoszlányok között repülök.

A 3 óra alatt a legnehezebb talán az egyre növekvő fáradtságot kezelni: bátran ki merem jelenteni, hogy egyik sport sem fáraszt el ennyire, mint a vitorlázórepülés. Figyelni a sebességre, a variométerre, mindig megfelelően trimmelni a gépet, nézni a felhőket, tervezni, hogy mit célzok meg, és persze figyelni a körülettem termikelő gépeket is! Nem túl tapasztalt pilótaként ez egyszerre igen nagy falat.

Mivel a szél szinte teljesen elcsendesült, nem túl nagy meglepetésként értek az összeállások, és a távolban látható esőfalak... de jött ez közelebb is! Az eső előtti 10-20 percben a reptér közvetlen közelében voltam, és szinte le se tudtam volna szállni, 100-110 km/h-s siklásban volt, hogy 2-3 m/s-el emelkedtem! Az első esőcseppek megjelenése még nem riasztott meg, de hamarosan sajnos erősödött, és mikor leszálltam, már dézsából öntötték az esőt!

A végtagjaim elgémberedtek, alig bírtam kikászálódni a Piratból, még kellett volna néhány perc, hogy magamhoz térjek, de nem volt mese, kormányokat kikötöttem, és húztuk is vissza autóval a gépet a hangár felé. A szakadó esőben, a vizes füvön futottam vissza a gép szárnyát fogva, de kijelenthetem, egyáltalán nem zavart, ahogy éreztem, hogy szép lassan átázik a cipőm, a ruhám, és a hajam is a homlokomra tapad.

A hangárban az első a hű társ ápolása volt: áttörölgettük a Piratokat (még egy Piratos pilóta velem egyszerre szállt le) és szép lassan próbáltam visszatérni lélekben is a földre... papírok elrendezése, kipakolás, a táskám megkeresése következett. És persze evés! Egyszerre nem tudtam annyi cukrot magamhoz venni, ami elég lett volna a kimerült agynak.

Röviden összefoglalva tehát, fenomenálisan boldog vagyok 3 óra 23 perc repült idő után, mert végre érzem, hogy már csak 1-2 lépésnyire vagyok a szakszolgálati engedély megszerzésétől! A vasárnapi nap tanulsága pedig, amit minden középfokos pilóta társamnak is ajánlok figyelmébe: kevesebb felesleges izgalom = kevesebb energia felemésztése! Illetve egy olyan kis csomag összeállítása, amelyben minden benne van egy sikeres, hosszabb repülés lebonyolításához, és nem kell több, mint 3 órán át hunyorogni, illetve éhezni ;)