We arrived to the last day of the stage: I knew it already that it will be a complicated day and the weather forecast at 9.30 am confirmed it. It was expected to have 25-30 km/h wind (N, NNE) above 1500 m and some severe turbulence zones at several places where we usually fly. The task was the following: Laveno - Sette Termini - Cornizzolo - home (Calcinate del Pesce). It is not a long task, but I was sure that it will be challenging because of the special weather conditions (thermals mixed with strong wind). 

The flight started quite well: I did immediately 1676 m at Campo dei Fiori so I went to Monte Nudo. Here I passed a bit of time until I found a wonderful thermal (laminar lift?) which let me to start the task at 2100 meter! I passed above Monte Pian Nave on my way to the first waypoint, Sette Termini. It was not a nice glide as I arrived near the waypoint only at 1600 m. Yes, only very close to the first waypoint and I did not touch it: I was not careful enough when I entered the task into my Kobo (it is an e-book reader with XCSoar on it) and I put the waypoint in Lugano CTR (and it is an extra difficulty to do the radio communication with Lugano Tower when you are low and you do not find any lift). My bad! I should have checked the whole task on the ground and verify the location of every waypoint. 

I was quite frustrated at this point and I needed to glide back in the direction of Mt. Nudo as I did not find any lift at Sette Termini. But at this height (1300 m) the wind was not strong enough to help me - so I continued my way in the direction of the airfield. The flight becomes at this point a game of patience: I am only at 800 m above the city of Varese. And another unpleasant surprise here! There is wind from SSW (12-15 km/h), I see it clearly when I check the shape of my track on the map. 

Finally I did it, what a win! I am very happy when I restart the flight with the max. altitude (1676 m) in the direction of the second waypoint. I am slow and careful - I know that the conditions are tricky, I don't know at which altitude I will feel again the NNE wind. I follow the standard way to the east: Mt. San Giorgio, Generoso. I hardly find normal (circle) thermals, I find some weak lifts in lines near the ridges. The sky is blue with some high clouds, I feel it too complicated to go until the second waypoint so I decide to return home much earlier. Especially because I have already lost a lot of time above Varese. 

I have mixed feelings about this flight: I did some mistake with the task setting, I did not complete the task (of course it was possible to complete it) but it was a small win that I could "re-start" the flight after that low point above Varese. 

All in all the whole stage was a great occasion to learn about distance flying, flying in groups and task setting, thanks again for the organization for Margherita Acquaderni & Stefano Ghiorzo. A special thanks also to Alfio Lavazza for the wonderful flight on Day 1 and to all my fellow Flypink ladies for the support & the fun together. 

If you want to see my flight on OLC/weglide, you can find it here:

OLC Flight information - Adrienn Kiss (HU) - 30.03.2025 (onlinecontest.org)

93 km · Adrienn Kiss · Calcinate del Pesce 03/30/2025 (weglide.org)

Even though I was really tired after the flight of Day 0, I had too much adrenaline in the veins to sleep. On Thursday (so the 1st day of the stage) I woke up not so freshly, but the goal was clear: another good day ahead, we need to fly!

At least my glider was already rigged, so I did not start the morning with this exercise (but I helped other people to rig...so yes, gliding is always a sport:)). We had the briefing together with all the participants of the stage at 10.30 am and we defined the daily goal: we set a small task (Laveno-Tamaro-Porlezza-Brunate-home) and I was assigned to the tutor Alfio - a perfect match, me with my ASW15b and he was flying with an ASK21 with Bianca on board. 

We started the task relatively late, the conditions were already good. So let's go! There was a misunderstanding about frequencies in the air which made me a bit stressed but finally at Monte Nudo me and my tutor found each other so we could start the task. I was really content: I reached the altitude of 2100 meter so I could go to Sette Termini without any worries, Alfio and Bianca were well under me (anyway I knew they will be really good:)). 

What a beautiful sky with well-functioning cumulus, it is a real pleasure to fly these days! I did 2300 meter at Sette Termini, so we went to Monte Lema. I lost only 100 meter during this glide and it shows well that the conditions were excellent. Not so much my abilities with my Kobo (XCSoar)! Alfio asked from me my distance to the next waypoint and I did not know it... but the weather was generous, I had the time to search the right NavBox and put it out on the screen so I could say: 5.6 kms, I am coming! We went together to Mt. Tamaro and this was the point where I felt the first little signs of insecurities. I would like to do 3000 meters here... well, I have 2800 meters now, not bad, but I would stay a little bit more to circle (typical behaviour of a beginner). 

Alfio said that they head to the east in the direction of the next waypoint (Porlezza) which was the most challenging part of the task. I was waiting at Tamaro and asked in the radio: did you find the lift, Alfio? The reply was: negative. I thought that I will wait until the good news so I followed them much later. But where to pass? I go more to the north, do more distance to stay above the ridges or I turn immediately to the east in the direction of the waypoint (so I do less distance but I pass above small hills only)? Alfio says: 90 degrees, come, it is good now. 

I knew I did not get the point, I passed above the small hills which was not a good idea, I lost 500 meters of altitude in this glide. I am quite far from home now, I get a bit worried, I need to find that lift! Alfio tells me to go under a cumulus which is even further from the waypoint, but I stop and start to circle above Denti della Vecchia. Alfio has the patience to come to me and do the thermal together, I feel that he holds my hand, this is the support I need. 2900 meter again, so good, I get calmer. 

So let's get the last waypoint, Brunate! We start to glide to the south (I take a good look at Porlezza field - it is an outlanding option, not so magnificent) and the conditions are getting worse. The cumulus are disappearing, there is a thick layer of high clouds in this direction. I stop again to circle a bit, I believe that I will need all the altitude to touch the last waypoint and get home. Indeed we do not find anything at the last waypoint, we touch and go. We pass above the Mt. Bisbino: nothing good, come on, before we were circling in super thermals, now what is this 0.1 m/s? Unacceptable!

Alfio stops just before Mt. Generoso: he finds a little thermal, I do not find it... I ask from him: can I go to the ridge of Mt. Generoso and try there rather? Yeah... good idea, there is a good thermal here again! I leave it with 2000 m altitude and we glide directly to our "home mountain", which is Campo dei Fiori...let's see if we can do a second circle (so if we can do the task twice in a row). 

The sad reply is no, we cannot, the high clouds cover too much, there is no energy to reach 1676 m again (the max. altitude at Campo dei Fiori). 

Nevertheless, I am so happy, especially when I find it that only we two completed the planned task successfully. I can't believe, Alfio did magic with me, he gave me belief in my skills. The other ladies also did a very nice flight but they did not try to reach "Brunate" waypoint as the weather seemed too dead there (and it was indeed like that). 

 The next day (Friday) is much much worse, a real nightmare: everyone very low and struggling to survive, more or less all of us fly 1.5 hours only and we do not complete the planned task (only a tutor does that in a Duo Discus with a pilot who could not come with her own glider). We took off in the worst moment: the sun was covered by thick high clouds again, there wasn't enough energy. What a pity that when we're already on the ground the sun comes out again, aaargh!

Saturday is a windy day with a not typical wind direction (NNE, and not NNW) so I decide to stay on the ground and wait for better times (anyway I am quite tired after 3 days of flying). The last day of the stage is on Sunday - but I will tell more about it in the next blog post, stay tuned!

If you want to see my flight on Thursday, you can find it here:

OLC Flight information - Adrienn Kiss (HU) - 27.03.2025 (onlinecontest.org)

131 km · Adrienn Kiss · Calcinate del Pesce 03/27/2025 (weglide.org)

Unluckily I cannot show any photos made during the flight of Thursday, I was too concentrated on the task. :)

This is not a joke, glidingirl blog is back again... after 5 years of break! It would be very hard to list all the events which happened since my last blog post but with the upcoming new stories you will get  slowly all the insights again to see where I am now in my glider pilot journey. On a sunny Saturday morning on the highway in the direction of the airfield it just came to my mind: how nice was that Hungarian tradition to write about our flight experience, I miss it! So why not to start it again, and now in English - just to be able to share the love of flying with more people...especially because since 2020 so many things changed, I live abroad, I bought my own glider, I found many new friends in the gliding community.

March 26th, Wednesday, Calcinate del Pesce, Italy: Finally, day 0 of the Stage Flypink (for Italian woman glider pilots), I am so excited! I woke up around 6 am, first things first: the forecast did not change, it will be a magnificent day! I wanted to rig my glider the day before but I could not because of the first spring storm...so let's drive to the airfield as quickly as possible! Around 8 am I find two people to help me so we rig the glider without significant difficulties. The mornings are still cold, the grass is very wet so after this first exercise I need to change my shoes. I prepare everything carefully, two batteries, parachute, Kobo (XCSoar) for the navigation, my Insta360 camera, some food (always salty, especially because in Italy breakfasts are usually sweet - and this is already strange for a Hungarian:)) and two little fruit juices to drink. I bought last year a pair of Skyboots for the cold spring days and finally these are the days when they are really needed and they save me from freezing. 

When everything is ready for my flight, I go around to help the other ladies: we prepare for the take-off the glider of Liana as well and we welcome the other stage participants at our airfield. It's been a year that I haven't seen Stephanie and Mariella! As Wednesday was day 0 of the stage we did not receive a task so I could decide on my own where to go. Let's try Crodo - Lecco!

There's a smile stamped on my face: I am so lucky to fly this day, the conditions are really good. Campo dei Fiori, Monte Nudo, Sette Termini, Lema, Tamaro: the way to the north is easy-peasy, enjoyable, I do 2850 m before crossing the lake (Lago Maggiore) so I have no worries. The difficulties start on the other side of the lake: there is so much convective energy that under the nice cumulus near Albergone I find rain and snow. But more or less it works, I continue to circle in the rain. In order to enter to the Cento Valley, I would like to do at least 2800 m again (it is possible) but I lose some time here around the rain. I feel myself a bit low around 2100 m behind the Mt. Limidario but the persistance pays off: I find myself at 3100 m, let's gooo.

There are many cumulus on the sky, the crossing of the valley is not difficult at all, I just follow the cumulus. I arrive to the last mountain near Masera Airfield: I do again 3000 m and I head to the north: spectacular mountains with  snow under me and I only need to follow the ridge. It is a bit late, let's start to return, I am 51 km from my home airfield (and I hope I can do the leg planned in the direction of Lecco). 

I decide to cross the valley again and continue on the southern side - just to see how it works. Normally I never passed here because there is a national park under me where the obligatory altitude is 500 m AGL but today I have no worries - I am really high. I do a long glide until Monte Nudo - and I see that the conditions are getting strange, the clouds are under me, the visibility is poor especially in the direction of my home airfield. I try to call the home airfield and I get to know that there is a thunderstorm arriving there, so they tell me to land. I need to open the airbrakes at Campo dei Fiori, I directly go the airfield. The view is scary and spectacular: the last rays of the sun on the runway and a dark blue-purple cloud mass behind. I am worried: what will happen after I land? I try to remain focused during the landing even though I hear in the radio that they talk about flashes of lighting. I successfully land, I feel already the wind of the storm: there are just a very few people at the airfield, it is more than challenging to find someone who can help me to de-rig my glider. Suddenly everything gets complicated: it starts to rain a bit, they talk about ice very close the the airfield (Azzate), we have some difficulties during the lifting of the glider. 15-20 minutes of massive anxiety...and the storm goes away! As I want to fly the next day as well (which will be the 1st official day of the stage), I left the glider rigged at the airfield just to sleep one night...and we do it again together!

If you want to see my flight, you can find it here:

OLC Flight information - Adrienn Kiss (HU) - 26.03.2025 (onlinecontest.org)

137 km · Adrienn Kiss · Calcinate del Pesce 03/26/2025 (weglide.org)

Sokszor készültünk már rá idén, hogy repüljünk végre egy igazán jót, de valahogy az időjárás sosem teljesített a vártnak megfelelően... ezidáig! Most pedig nem számítottunk bomba időre, és mégis... az előrejelzés csak nagyon kevés cumulust ígért, de egész szép számmal sorakoztak fel az égen már 11 óra magasságában. 

Dél körül végeztem a gépbe történő bepakolással, így hát átsétáltam az Astirral a pálya másik végére, és segítség is akadt mindig, úgyhogy igazán zökkenőmentesen haladtak a dolgok. Az iránytűnek a tartó háza sajnos megrepedhetett, így az okozott egy kis galibát felszállás előtt, hogy a benne lévő olaj elkezdett lefolyni a műszerfalon. Egy kis ablaktisztítós-papírtörlős súrolást követően ezt is sikerült elrendezni, így egy óra előtt valamivel felszállhattam. 

Ezúttal különösen ügyeltem arra, hogy a vontatás a lehető legszebben sikerüljön, és számítottam is rá, hogy a Fox nem túl nagy induló sebessége miatt majd az egyik szárny ismét megpróbál leesni. Mivel ezt sikerült megakadályozni, és a vontatás alatt végig tudtam követni a Fox-ot meglehetősen könnyedén, így eleve egy nagy adag jókedvvel kezdtem meg a repülést! 

Még csak 600 méterig sem kellett vontatnom, a város felett olyan termiket fogtunk, hogy már 500-on oldottam és nem telt sok időbe, hogy a felhőalapon találjam magam. 1300 méter, kellemes 20 fok, sok-sok felhő az égen, és szinte mindegyik alatt meg lehet találni az emelést, olykor kifejezetten erőseket! Hát kell ennél több egy vitorlázórepülő pilótának?! Aligha! Nem is beszélve a látványról, amiben a felhőalap közelében gyönyörködhettem. Újra és újra hihetetlen csodaként tudom megélni, hogy ilyen közel kerülhetek a felhőkhöz, és innen nézhetek le a földre, ahol minden csak apró pontnak tűnik már... valahogy egészen kitágul a tér ott fenn, csakugyan olyan, mintha madárként lehetnék a magasban!

A három órás repülés alatt szinte sosem kerültem 1000 méter alá... most tényleg nem kellett minden idegszálammal azon lenni, hogy a tűnyi emeléseket megfogjam. Hajdúszovát és Derecske felé mentem ki, de a napban ennél egyértelműen több volt, ideje lesz hát télen ráfeküdni a távrepülések előkészítésére! A fiúkat közben hallgattam a rádióban, és úgy tűnt, gyakorlatilag minden irányban jó emeléseket fogtak (mind Nyíregyháza, mind Törökszentmiklós felé), végre igazán jó időben repülhettünk!

Jó három óra elteltével én egészen elfáradtam, és a felhők mennyisége is jelentősen lecsökkent, így aztán négy óra körül leszálltam, hogy megkezdődjön a szokásos gépmosás-hangárba berámolás-anyagiak rendezése napzáró program. Hála a sok segítségnek, nagyon gyorsan elkészültünk, így már hat óra körül nekivághattam a 100 km-es vezetésnek hazafelé. (Ezúttal Miskolcra, és nem Budapestre mentem vissza.)

Augusztus második vasárnapja csakúgy, mint az első, egészen ígéretesnek tűnt az időjárás előrejelzés szerint. Sok felhőt sajnos nem vártunk, de azért nem írt teljesen kéket a meteo... persze azt sejtettem, hogy fázni nem fogok, bőven harminc fok felé kúszik majd a hőmérő higanyszála. 

A szokásos vonattal megcéloztam hát Hajdúszoboszlót, így 11 óra körül ki is értem a repülőtérre. Az Astir már kint volt a hangár előtt, így következett is a gyors bepakolás, valamint a gép lemosása. A reptéren viszonylag nagy volt a nyüzsgés, mert lovas rendezvény is volt aznap a pályán kívüli területen, így aztán sokan jöttek kérdezősködni, amíg összekészültem... talán az egyik leggyakoribb kérdés az volt (és nekünk, pilótáknak persze elég vicces) hogy egyedül repülök -e az Astirral. Nos, bár azért nem kicsi a hely a kabinban, nem nézném meg, ahogy bepréselődik egy akkora repülőgépbe két pilóta. :)) 

Abból a szempontból is különleges volt ez a szombat, hogy ezúttal nem csörlésből, hanem vontatásból próbálkoztunk. Bár ebben a szezonban már vontattam Őcsényben, de azért kicsit izgultam előtte, és hát valóban, nem minden pontosan úgy sikerült, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Ámde, magamhoz képest sokat fejlődve ezen képes voltam gyorsan túllendülni, és arra koncentrálni, hogy megtaláljam az első emelést. Ez sikerült is, de 250 méteren! A meleg tikkasztó volt, a termik gyenge, de hát a türelem lassan csak rózsát termett megint, sikerült 6-700 méterig eljutni. Szerencsére egy ideig nem kerültem lentebb, és a vasútállomás felett jó kis emelést fogtam, ami egészen 1250 méterig juttatott.

Ezúttal sajnos a panoráma sem bizonyult olyan gyönyörűnek, mint az előző héten, inverzió nehezítette a dolgunkat. Idővel kialakult néhány cumulus, de a termikek végig nagyon buborékosak voltak, erősebb emeléseket csak 2, maximum 3 kör erejéig tudtunk fogni. Ezek mind a repülőtér város felőli oldalán voltak, a nem lakott területek, művelt földek/legelők felett ezúttal szinte semmit sem lehetett találni! A vasútállomás egyfajta "megmentő" pontnak bizonyult számomra, többször is sikerült ott újra kiemelkedni, amikor visszaestem 500-600 méterre. Távot sajnos senki sem tudott repülni, csak helyben, a közelben próbálkozott ("küzdött") mindenki. Többször is együtt tekertünk a többiekkel, ami viszont kárpótolt a kevésbé szép napi panorámáért (felhőképért). 

Egy igen intenzív két és fél órás folyamatos termikkeresést követően végül fél öt magasságában leszálltam, és következett a szokásos gépápolás-kipakolás-állomásra igyekvés. A nap leghasznosabb ötlete az volt, hogy vittem magammal a hátizsákomban váltópólót! Igencsak megizzasztott a vontatás és az alacsonyan történő termikelés, nem is beszélve a kánikuláról. Bár a repülés talán kevésbé volt élvezetes, mint a korábbiak, de annál tanulságosabbnak bizonyult. Az pedig mindenképpen sikerélmény, hogy sikerült fennmaradnom, és végülis több, mint kettő órát repülni.

A két utolsó júliusi hétvégét sajnos a rossz időjárás miatt nem a reptéren töltöttem, de az új hónap, augusztus ígéretesen indult. Szombatra viszonylag sok cumulust vártunk, és szerencsére kánikula sem volt, csak kellemes, 27-28 fokos maximum hőmérséklet.

Fél egy körül már berendeztük a startot, bepakoltam az Astirba, egyszóval minden készen állt a felszállásra. A felhők még kicsi messzebb voltak a reptértől, de szép lassacskán ők is közelebb araszoltak, ideje volt hát gépbe ülni valamivel egy óra után. 

A júliusi repülésekhez hasonlóan sajnos ezúttal sem sikerült fent maradnom az első csörlésből (pedig a viszonylag erős szél miatt 400 m-re mentek a csörlések). Sebaj, újra kell hát próbálkozni, majdcsak elkapom a megfelelő periódust, és meglesz az első emelés, ami reményeim szerint az alapig visz. 

Nem így alakult. Sajnos másodszorra is visszaestem, holott már jártam 700 méteren is... egy viszonylag erős első termiket követően hatalmas merüléseket találtam, így kényszerültem ismét a földre. A türelmes próbálkozás végül ismét meghozta gyümölcsét, a harmadik csörlésből már sikerült elkapaszkodnom, és egész gyorsan 1600 méteren találtam magam. A látvány leírhatatlanul gyönyörű volt! Mindenhol cumulusok, kék ég, alattunk színes kavalkádként kukorica -és napraforgó földek, tavak, és persze a fürdő....

 Arról nem is beszélve, hogy mennyire szuper élmény volt a többi géppel együtt tekerni, vagy csak egymás mellett siklani! Az időjárás érdekes, számomra kissé szokatlan volt, mert sokszor csak fél körön tudtam megfogni egy-egy termiket, és bár voltak igazán erős emelések 2 m/s feletti átlaggal, hatalmas merülésekbe is belefutottam, nem volt ritka a -4, -5 m/s. Szerencsére olyan "fix" pontok is voltak, ahol szinte mindig volt emelés, ha valahol megmerültem... és ez épp a reptér mellé, a fürdő felé esett ezúttal!  (Itt még egy nagyon jó emelést tekertünk leszállás előtt, 700 méterről 1300-ig ismét kiemelkedtem.)

A turbulens idő, és a kissé küzdelmes termik fogások aztán olyannyira elfárasztottak, hogy fél 6 körül már nem volt erőm tovább keresgélni, leszálltam, és addigra a felhők mennyisége is jelentősen lecsökkent. 

A fáradtságnak persze "amatőr hiba" okai is voltak, mint a nem elegendő folyadékbevitel, és a sapka hiánya... hát, van hova fejlődni, de az utóbbi néhány repülés során mégis egészen jól összeszoktunk az Astirral, legalább 2-3-4 órákat mindig tudtam repülni a környéken. Az idő ezúttal sem volt bomba a fiúk elmondása szerint sem, de a lehetőségekhez képest sikerült kihozni a maximumot a napból. 

A leszállást követően következett a szokásos gépből kipakolás-lemosás kör, majd irány a vasútállomás, és irány vissza Budapestre. Este 10 után valamivel hazaestem, az pedig már igazán nem meglepő, hogy nem kellett altatni egy ilyen nap után ;)

Ezidáig minden repülésemnek külön bejegyzést szenteltem, de ezúttal valamelyest megcsúsztam az idővel, így  a két legutóbbi két repülésem történetét igyekszem összefoglalni. A feladat nem is olyan egyszerű, meglepően gyorsan kopnak az emlékek, ahogy az élmények száma nő!

2020.06.27.

Bár nagy időjárásra nem számítottam ezen a szombati napon, rendkívül kellemes meglepetés ért! Előző nap Budapestről Miskolcra utaztam vonattal, majd szombaton korán reggel Miskolcról indulva vezettem Hajdúszoboszlóig. Az egész heti munkahelyi hajtás megtette a hatását, nem voltam túlságosan kipihent, így út közben már a második kávémat vettem, amit sikerült is magamra borítanom, így jött egy rögtönzött póló vásárlás - átöltözés még Balmazújvárosban. A fáradtság és a nem túl jó hangulatom miatt nem számítottam nagy repülésre, de az időjárás kárpótolt mindenért.

Kicsit későn sikerült a startot berendezni és bekészülni a gépbe, így kettő óra után csőröltem először. Nem lett magas, csupán 300 méter, és mire megfordultam, illetve elindultam az iskolakörön, gyorsan 200 méteren találtam magam. A harmadik forduló előtt aztán találtam egy nem túl erős emelést, de kitartó körözéssel meg is emelkedtem, és azon kaptam magam, hogy már 1600 méter körül járok, a felhők között. Azzal viszont már kevésbé számoltam, hogy a szél is elég erős, így kisodródtam Hajdúböszörmény felé.

Nem került túl sok erőfeszítésembe a felhőalap közelében maradni, szuper emeléseket lehetett fogni egészen sokáig... jó két óra repülést követően viszont gyengültek a termikek, kevesebb lett a felhő is, és ekkor gondoltam úgy, hogy ideje lesz a reptér felé venni az irányt (Kajó Marci már leszállt az ASW-vel), de még fogok egy emelést, és majd alapról elindulok vissza...ez sajnos nem jött össze, 1100 méteren voltam, amikor úgy döntöttem, itt az ideje a reptér felé keresgélni tovább. Emelést már nem nagyon találtam, merüléseket annál inkább, így nem túl büszke magasságon értem vissza Hajdúszoboszló felé.  Maga a repülés viszont nagyon-nagyon élvezetes volt, talán az egyik legfelszabadultabb, legszebb "helyizés", amit valaha repültem!

A nap végén az Astirt lemostam és vissza is került a hangárba, ezután pedig hazafelé vettem az irányt, vagyis újabb 100 km vezetés következett, igencsak kellemes fáradtsággal.

2020.07.04.

A múlt heti forgatókönyv fordítottja lett igaz erre a szombati napra, vagyis jobb időt vártunk (elég sok fehér gép összegyűlt a starton a távrepülésben bízva), és sajnos végül egy valamelyest kevésbé élvezetes repülés jött össze. Ezúttal vonattal érkeztem Budapestről, a MÁV persze iszonyatos késéseket produkált, de időben kiértem a reptérre, 11.30 körül már pakoltam a gépbe az akksikat, az ernyőt, és 12 után ki is húztuk az Astirt a startra. Szinte teljesen zárt felhőzet volt, a pálya tocsogott az előző nap leesett esőtől, ez pedig nem sok bizakodásra adott okot. A szél sem volt gyenge, vagyis az elsodródás veszélye megint fenn állt, de mindezek ellenére eléggé optimistán másodiknak csőröltem a fehér gépek közül. Nem sikerült elkapaszkodni, de ezzel nem voltam egyedül, többünknek szüksége volt nem egy próbálkozásra. Ez persze valamelyest növeli a feszültséget, de még a negyedik csörlésem előtt is egészen nyugodtan ücsörögtem a gépben, immár a napon, mert szerencsére felszakadozott a középszintű felhőzet és csak a cumulusok maradtak. 

Negyedszerre aztán sikerült fennmaradni és egészen alapig emelkedni, ami a várt 1500 méterrel szemben csupán 1100 méter volt. Jó emelést persze már a Debreceni Repülőtér légterében fogtam, így a srácok szóltak, hogy vegyem másfelé az irányt, mert érkező gépet várnak Debrecenben. Hajdúszoboszló felett még valamennyit keresgéltem, de nagyon gyenge emeléseket találtam, viszont annál nagyobb merüléseket, így ezúttal nem sikerült 3 órát repülni, mint az előző héten. 

Mindenesetre ez a nap is rengeteg tanulsággal szolgált számomra, mert ahogy megállapítottuk a starton, bár kötélvégen 3 m/s-ből eltekerni élvezetesebb, egy-egy ilyen kevésbé jó idős napból többet lehet tanulni! A gépből történő kipakolást és lemosást követően bepakoltuk a hangárt, majd Pisti kivitt a vasútállomásra és irány Budapest! Mondanom sem kell, aznap nem kellett altatni, 11 óra körül beájultam az ágyba, és nyomban el is aludtam... 

A 2020-as szezon nem csak nekem, de sok pilótának nem indult a terveknek megfelelően: a koronavírus-járvány nagy mértékben hátráltatta a repülések szervezését, mire viszont valamelyest visszaszorult a vírus terjedése, búcsút mondhattunk a jó időnek is (hát még ha sajnos csak hétvégén tud repülni az ember... akkor garantált, hogy szombat-vasárnap csöndes esőre vagy zivatarokra lehet számítani minden mennyiségben).

Június 13-a csakúgy, mint a korábbi szombatok nem tartogatott számomra felhőutakat és szuper emeléseket, de egy repülhető nappal, valamennyi helyizéssel én már kibékültem eddigre. Az előrejelzések szerint Hajdúszoboszlón megint esős, zivataros délutánra számíthattunk, ezért hát a közmondásnak megfelelően döntöttem: ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor márpedig Mohamednek kell mennie a hegyhez. Nézzük meg, mi a helyzet a Duna jobb partján, irány Őcsény!

Egy viszonylag korai kelést követően vonatra pattantam, és meg sem álltam Sárbogárdig, majd egy regionális kis vonattal Őcsényig. 10 óra, tikkasztó meleg, egy teremtett lelket sem látni az utcákon. Nyakamba vettem a a falut, és egy fél órás sétát követően megérkeztem a repülőtérre. A hétvége programja elég sűrűnek ígérkezett Őcsényben, mert a Rally Kupa aktuális futamát éppen ők rendezték, ezért hát igazi nyüzsgés fogadott a reptéren több mint 10 versenyzővel és a lelkes, segítőkész helyi erőkkel. 

A vontatások 12 óra után kezdődtek meg és mind bizakodóak voltunk az időjárással kapcsolatban: majd csak közelebb jönnek azok a formás kis cumulusok, és a versenyzők megrepülhetik a kiírt több, mint 300 km-es feladatot, én pedig körbenézhetek a környéken egy hosszabb helyizés keretében. Délután 2-3 óra magasságában sajnos valamelyest összeálltak ezek az aranyos kis felhők, és az első vontatásom pont egy ilyen rosszabb periódusban volt, ezért hamar visszaszálltunk a nagyvassal. És bár elég régen repültem már (idén először! - még leírni is fáj) szerencsére a vontatás simán ment, szépen követtük a Cessnát. 

A második felszállásom előtt egy hosszabb szünetre került sor, mert a vontatógépnek tankolnia kellett, de a jó társaság miatt csöppet sem telt unalommal a várakozás: a helyiek igazán vendégszeretőek voltak, így gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és sok-sok reptéri történetüket hallgathattam meg. A második vontatás alkalmával egy másik pilóta került mögém, mégpedig a nagyvas megvásárlása iránt komolyan érdeklődő Pécsi Repülőklub egyik pilótája. A kései idő ellenére (ekkor már fél 5 körül járt az idő, széteső cumulusok tarkították csak az eget) sikerült 1200 méterig emelkednünk és egészen Pécsig elláthattunk a magasból. A széles, de elég gyenge termikek azért jó lehetőséget biztosítottak a gyakorlásra, és tőlem szokatlan módon most abban hibáztam, hogy hajlamos voltam túldönteni a gépet! 

Ezt a hosszabb repülést egy fergeteges leszállás koronázta meg alacsony áthúzással, 250 km/h-s sebességgel, és egy elegáns leszállással. A történethez hozzá tartozik, hogy a nagyvas gazdát cserélt az Őcsényi és a Pécsi Repülőklub között, így az egyik utolsó repülést élvezhettem vele Őcsényben.

Naptól megpirulva, éhesen, és fáradtan indultam vissza este Budapestre, de telis-tele csodaszép élményekkel! Pluszpont, hogy Őcsényben szombaton este 6 után is lehet ám még finom fagyit és hideg sört kapni, így az állomáson történő várakozás is gyorsabban telt.