Az utóbbi napokban folyamatosan a közelgő elméleti vizsgára tanulok. Már az előadások során megragadt a fejemben a kezdő vitorlázórepüléshez szükséges tananyag nagy része, de ez közel sem elég. Maximalista vagyok. Törekszem a tökéletesre :) szeretnék jó alapokkal nekiindulni majd a gyakorlatnak.

Némi előnyre tettem szert azzal, hogy már augusztustól ismerős vagyok a reptéren, így könnyebb volt elképzelni a könyvben, vagy a jegyzeteimben foglaltakat. Ez a tanulás nekem teljesen más. A tanulást nem kifejezetten élvezem, de nincs is szebb tantárgy, mint maga a repülés. Végre olyasmi foglal le, ami érdekel is, és nem kínszenvedés az ismétlés, hanem öröm, mert közben számtalan pillanatkép ugrott be a reptéren töltött rövidke hónapjaimból.

- Fekszem a földön, csönd van. A Nap kellemesen rám süt, a fű egy nagyon picit már nedves, de nem zavar. Közel a föld illata, felettem a nyírfák ága hajladozik. Órákig el tudnék merengeni ebben a környezetben... becsukom a szemem és valami halk zúgást hallok a távolból. Erősödik a hang. Közeledik valami. Elég egészen kicsit kinyitni a szemem, a csíkon már meglátom a kis Cessnát. Átstartol a pályán, majd újra felemelkedik, és lassan ismét csönd lesz...

- A hangár előtt állunk kis csoportban, az ajtó bezárva, indul a helikopter. Csodálattal figyelem és már valamiféle enyhe szelet érzek, a mentősök körülötte sürögnek-forognak. Beletelik egy kis időbe, mire elindulnak. Fokozatosan erősödik a szél, de én nem tudom levenni róla a szemem. Hiba volt :D nem csak a fák ágai hajladoztak, hanem óriási port is kavart, régen esett már az eső, szárazság volt. A gyakorlottabbak elfordultak, de én nagy mosollyal figyeltem a felszállás pillanatát. Késő bánat, a szemem tele ment porral....

- Ragyogó napsütés van, a plexin tükröződnek a sugarak és a műszerfalat nézem. Előkapom a fényképezőm, kattintok egyet-kettőt, de rettenetesek a fényviszonyok. Ez a két kép csak ahhoz kell majd, hogy a művészkönyvemben le tudjam rajzolni a számlapokat pontosan. Lassan visszasétálok a padokhoz és ledobom a fényképezőm. Az időmérést rövid időre átveszi tőlem egy fiú, én pedig már el is felejtkezem arról, hogy a rajz órai projektemhez még jól jönne pár kép. Visszafelé indulok a Góbéhoz, de sokkal szaporábbak a lépteim. Elvégre megint repülni fogok, és ismét hullámvasutazhatok! Óvatosan beszállok a gépbe, az övek helyükre kerülnek és újra a műszerfalat nézem. Tikkasztó meleg van a plexi alatt, de csöppet sem bánom. Indul a csörlés, magasság, sebesség, gyenge szél... minden, ami kell!

- Micsoda szép látvány! A füvön végig fehér gépek, egymástól nem is messze sorakoznak, mellettük pilóták, valaki ide-oda rohangál, mások a gépet ápolják, én pedig a padon ülök, most egy kicsit még egyedül, csöndben, és őket figyelem. Szuper az időjárás, tizenegy óra magasságában járunk, indulnak a termikek és ezért indulnak a teljesítménygépek is. Én még nem sokszor láttam ilyet, kicsit naivan, jókedvvel nézem a hosszú szárnyakat, a karcsú testeket, az áramvonalas kialakításokat. Magamban elfantáziálok: de jó lesz, ha egyszer én is ilyennel repülhetek...