Már kislányként is elbűvölt a repülők messzi, számomra elérhetetlen világa, pár évente láttam őket közelebbről a reptéren a nyaralások alkalmával, egyébként csak nyáron, a füvön fekve néztem a fehér csíkot húzó parányi gépeket.

Különleges módon kerültem közelebb a repüléshez, egy véletlen folytán szinte. Apukám, mint a legtöbb férfi érdeklődött a repülés iránt, és a miskolci reptéren a Legyél Te is pilóta! ajánlat keretében fedélzetre került. :)
Meleg, nyári nap volt, de a látóhatárt sötétkék, haragos felhők borították. Kissé rémisztőnek találtam egy esetleges vihar közelségét, de engem nem igazán foglakoztatott a repülés. Apa repülni fog, rendben, elkísérem, úgy sincs jobb dolgom aznapra.

Maga a reptér hangulata elsőre elbűvölt. A sok-sok facsoport a kifutópálya mellett kellemes enyhülést nyújtott, a pálya szélén várt a repülőgép, Cessna-152-es. Pontosabban engem nem várt, apukámat annál inkább. Én itt még csak néző voltam, de megszületett bennem az elhatározás, hogy hm... ez tetszik. Ezt nekem is ki kellene próbálnom.
Ámulva figyeltem a pálya széléről ahogy a gép a magasba emelkedik, igazi laikusként tátottam a számat. Az íves fordulók lenyűgöztek, de gyorsan el is tűnt a gép a szemem elől. Apukám lelkesen mesélt a 20 perces körről, és pár hét múlva ő döntött úgy, hogy nekem meg a tesómnak is ki kell próbálni a repülést.

Elsőnek jelentkeztem felszállásra, mohó voltam, akartam, nagyon akartam ezt a repülést. Előtte röviden megismerkedtünk a géppel, aztán pedig következett az első, miskolci repülésem, ami később a vitorlázáshoz terelt. De ne szaladjak ennyire előre, hiszen maga a repülés élménye semmihez sem hasonlítható! A pályán hirtelen gyorsulni kezd a gép, majd pillanatok múlva már érzem is, hogy elemelkedtünk a földtől, már megszűntek a földi kötelékek, csak maga a repülés van. Simán, könnyen ellendül a gép a füves pályáról, meg se érzem. A gondolataim kitisztulnak, akkor és ott már csak a tényleges repülésre koncentráltam, és ez nagyon megragadt bennem. Hát milyen csoda az, ami el tud feledtetni minden rosszat, és csupán kalandot, izgalmat jelent, majd függőséget okoz? ;)

Tehát az első miskolci repülésem után nem felejtettem el a pilóta nevét, aki készségesen terelgetett a reptéren, ő ismertette meg velem a számára még kedvesebb hobbit, a vitorlázórepülést. Én rögtön kikérdeztem mindenről, és augusztus negyedikére sikerült időpontot találnunk, amikor mindkettőnknek alkalmas volt. Ismét gyönyörű, kék ég fogadott, de a fű már enyhén harmatos volt, nem hiába, lassacskán közeledett a nyár a vége felé.
Sorsdöntő napnak tartom augusztus negyedikét. Ha lehet, még jobban szerelmes lettem a repülésbe, hiszen a vitorlázást éreztem az én "műfajomnak". Akit soha nem húzott még kötél a magasba, nem tudhatja, milyen meredek, milyen meglepő, milyen furcsa. Persze csak pozitív értelemben. A vidám, sárga színű Góbé könnyen siklott a levegőben, és itt tényleg csak a szél halk süvítése hallatszott. Legjobban azt sajnáltam, hogy egy iskolakör csupán 5 perces, ami odafent csak másodperceknek tűnik.

Mondanom sem kell, a földet érés után is hosszan beszélgettem az első megismert pilótával, és már biztos voltam benne, hogy nekem ezt folytatnom kell. A véletlen közelebb vitt egy számomra ismeretlen világhoz, és ha így alakult, kötelességem, hogy jobban megismerjem. Ki tudja, még találok valami olyat, ami egy életre a társammá szegül, felfedezem talán a számomra legjobb szabadidős tevékenységet.
A feltevésem igaznak bizonyult. ;) A repülés és Én hosszabb viszonynak nézünk immár elébe...

A képek a Cessna-152-essel történő repülésemkor készültek. Saját kattintások!