Ahogy közeledik az év vége, a vitorlázórepülő pilótáknak is eljön a 2014-es szezon zárása… ha pedig valaminek vége lesz, azt mindig próbáljuk kicsit összesíteni, mérlegelni a megtörtént dolgokat. Szívesen gondolok vissza a sok örömre, az izgalommal, meglepetésekkel teli pillanatokra, amit a 2 év repülés adott nekem.

2 év… mi az a 2év? Nem hangzik olyan soknak, mégis, aki próbálta a repülést, tudja, hogy 2 év alatt rengeteg üzemnap van, rengetegszer égünk le a napon, toljuk fáradtan a gépeket, menekülünk a zivatar elől, vagy éppen figyeljük izgatottan a felhőket.
2 év repülés után mégis félve használnám magamra azt a szót, hogy pilóta… rendben, egyedül repülök, de ahhoz még ennél is több kell, hogy valakire kimondhassuk ezt a szót. Nem akarom túlmitizálni a lényegét, de egy pilóta több tudással és tapasztalattal rendelkezik, mint ami nekem megvan. Egyelőre. Mert bízok benne, hogy afelé haladok, hogy majd magamra is mondhassam nyugodt szívvel: Igen, pilóta vagyok. 

Közben mégis azt érzem, hogy a 2 év már bizonyított valamit, és nem csak nekem. Női pilóták eleve viszonylag ritkán tűnnek fel a kezdők között, de ha fel is tűnnek, akkor is hamar lelécelnek általában, tisztelet a kivételnek persze. Így viszont 2 szezon után még jobban érzem magamban a lelkesedést, az erőt, és a rajongást, hogy folytassam a repülést. Aki repül, az tudja, hogy miről beszélek. Nem kell magyarázni. Aki pedig nem ismeri a repülést, annak elég, ha annyit mondok, hogy próbálja elképzelni, ahogy egy szinten lebeg a felhőkkel, és órákon át mindenféle kötöttség nélkül lavírozhat a magasban.

Hozzátenném, hogy amióta elkezdtem a repüléssel foglalkozni, soha nem merült fel bennem, hogy abba hagyjam. Egyszerűen szenvedély lett belőle, függővé tett. A repülés csak azt adja vissza, amik mi magunk vagyunk. A repülés a tudáson nyugszik, és megmutatja mindenkinek, hogy hol kell még fejlődnie.

Nehéz is lenne kiemelni egyetlen pillanatot, amit a legjobban élveztem a 2 szezon alatt, hiszen számtalan kellemes élményt kaptam. És nem csak élményeket, hanem barátokat is, mert nekem igenis számít, hogy nem vagyok egyedül, mégis kicsit egyedül vagyunk… a földön társaság, a levegőben magány. (vagy ott is társaságJ) De így áll össze nekem a repülés egy kerek egész egységgé. Olyan egységgé, amiben nem lehet csalódni, és ez megnyugtató, ezért érdemes tovább csinálni.

Remélem, hogy jó pár év múlva a bejegyzésem címe már ez lesz: tíz szezonnal a hátam mögött. És nem csak remélem, azt hiszem, tudom is, hogy lesz ilyen post.