A júniusi időjárás sok lehetőséget tartogatott magában, főleg az esős május után: már ki voltunk éhezve a repülésre. Addigra túlestem egy komolyabb, hosszan tartó betegségen, de kezdtem felépülni, habár sokat gyengélkedtem. Június 10 és 20 között kétszer is repültem hosszabb ideig (40 perc, 2 és fél óra), de mindkettő „kényszerleszállással” végződött. Az időjárás nem romlott el, valódi bombaidő volt, de a gyulladt mandulám miatt szörnyű hányinger, émelygés, fülfájás lett rajtam úrrá. Ekkor meglett volna az esélyem, hogy sikerüljön a VII/3-as feladatom, de fel kellett adnom, és be kellett látni, hogy hiába görcsölök rá a repülésre és jutok el akár 40 perc repülésig, a sikerhez megfelelő belátás is kell. Nem lehet betegen repülni.
Június végére megérett bennem az elhatározás, hogy meg kell szabadulni a mandulámtól, a lehető leggyorsabban. Nem kívánom senkinek sem a műtét fájdalmát, de nagyon hamar felépültem, habár 1-2 hétig nem repülhettem a beavatkozás után.
Július elején, vagyis inkább a közepe felé haladva meggyógyultam. Nem émelyegtem többé, sokkal jobb lett a közérzetem, magabiztosságot adott az egészség. Az első kört a műtét után még oktatóval repültem, de utána folytatódhatott az egyedül repülés, és kicsit a gondtalanság érzése is. Letudtam az érettségiket, a rám váró műtétet, csak élvezni kellett a repülés nyújtotta szabadságot…
Igen ám, de az időjárás csúnyán kibabrált velünk: július végén megkezdődött a várva-várt repülőtábor, de szinte minden egyes nap esett az eső. Szemerkélt, ömlött, szakadt, nyirkossá áztatta a faházat, mi meg a pulóverekbe burkolózva ültünk a faház teraszán és vártuk a jobb időt. Mindhiába. A tábor ezt nem adta meg.
Adott viszont valami mást! Este felé, amikor néhanapján kitisztult az ég, tudtunk vontatni, így július végén megkezdtem a vontathatói képzésem. 4 nap alatt eljutottam az egyedül repülésig, és még a tábor vége előtt befejeztem a képzést. A C vizsga után bő 1 évvel így megint elfenekeltek.
A vontathatói adott nekem egy kis plusz magabiztosságot is, ami akkor nem is ártott. El voltam keseredve, hogy biztosan azért nem tudtam júliusban feladatot repülni, mert fakezű vagyok. A vontathatói viszont plusz kör nélkül lement, nagyon ráéreztem az ízére, és akkor ez megnyugvással töltött el. Mégis csak van valami keresnivalóm a repülőklubban.
Augusztus legelejére tehát befejeztem az átképzést, a tábornak vége lett, de csak nem jött az a jó idő, csak nem jöttek vissza a júniusi napok. Közben összegyűlt 30 óra repült időm, ezért gondoltam, ideje lesz megkérni a Pirat típust, már megvannak ugyanis a feltételeim. Közben még két ember megkapta a típust, akik már régebb óta pályáztak rá, és én még vártam a soromra… vagyis továbbra is várok rá. Valamelyest kifutottam az időből ebben a szezonban, mert ha továbbra is ilyen rossz idő van, akkor nem lesz típusom a Pirat. Sebaj. Jövő évre akkor megvan a cél: a Pirat típus mihamarabbi megszerzése, azzal majd pedig az 5 óra és a koszorútáv megrepülése.
Azt azért így visszanézve belátom, hogy sok mindent kellett volna másképp csinálnom a szezon legforróbb időszakában. Első körben azt említeném, hogy jobban jártam volna, ha a mandulámtól már megszabadulok télen, akkor a vontathatóit is elkezdhettem volna májusban-júniusban, és lehet, hogy már Pirat típusom lenne. Ezek persze csak feltevések, utólag könnyű okosnak lenni. Másrészt azt is be kellett látnom, hogy a csörlés nem mindig jó az időtartam feladathoz vagy távrepüléshez, számtalanszor csak azok tudtak elkapaszkodni, akik vontattak. Egyébként sem árt vontatásból a szinten tartás.
