Előző hétvégén saját szétszórtságom miatt kihagytam a szombati napot, vagyis pontosabban mondva egyszer és kivételesen nem mentem ki a reptérre.

Vasárnap reggel azonban tanulmányozva az előrejelzést, úgy találtam, hogy nem lesz rossz idő, érdemes kinézni, és ki tudja, mikor fejezzük be a szezont, ha csak iskolaköröket tudok repülni, azért is megéri. Mert mi van, ha ez a tél előtti utolsó alkalom... már most érzem, hogy a hosszú, hideg hónapok alatt jócskán megrohannak majd az elvonási tünetek, és bizony hiányozni fog a repülés, az üzemnapok rendje, és kis társaságunk jó néhány tagját is kevesebbszer láthatom majd.

Szóval vasárnap délelőttre kitisztult az ég, úgy ahogy elúsztak a cirrusok, és délre szinte látványos volt a kék égbolt a sok pici, formás cumulussal. Szó se róla, én vérszemet kaptam maximalista pilóta révén, ám egész délután nem sikerült nagy teljesítményt összehozni: max. fél órára tudtam fent ragadni.

Magamban ezzel meg is találtam a legfőbb hibákat: a pontatlanságom, és persze a tény, hogy nem vagyok még igazán tapasztalt. Bízom benne, hogy 1-2 szezon elteltével már nem termikelek olyan nagy sebsséggel, mindig megtalálom az optimális bedöntést, de be kell látnom, ez nem egy egyszerű út. Mindig van, és lesz is hova fejlődni.

Azt már csak remélni merem, hogy nem marad meg ez a hideg, borongós idő, és netán lehetőségem lesz még idén is egy-két kis szórakozásra a tél megérkezte előtt. Aztán tavasszal meg újult erővel vágok neki a második szezonomnak. És ezzel kapcsolatban azt érzem, hogy akkor az elsőt összegezni kellene, átgondolni, mi is történt azóta, hogy bő 1 éve megismertem a vitorlázórepülést.

De az már egy másik bejegyzés és egy másik történet... és még úgysem lesz elég átfogó: ennyi nagyszerű élményt nem festhet meg néhány mondat pontosan, de aki ismer, tudja, hogy soha nem múló lelkesedéssel tudnám részletezni. Egy hosszú, téli napon majd meg is teszem :)

Fotó: Flatland Cup - a kedvenc képeim válogatása a vitorlázórepülésről, mint életérzés :)