Csupán 2 nap a hétvége, kétszer 24 óra, kétszer huszonnégyszer 60 perc, mégis mennyi minden belefér, mennyi kis emlékezetes pillanat, izgalmas momentumok kavarognak bennem.

Új mérföldkőnél járnék? Azt hiszem. De csak egy fél mérföldkőnél ;) ugyanis most jutottam el az egyedül repüléshez szükséges felszállásszámnak a feléig. Alig pár hét telt el április 20 óta, és mégis meghozta a gyümölcsét az, hogy gyakran jártam ki a repülőtérre, minden alkalmat igyekeztem kihasználni, hogy a B vizsga felé vezető rögös úton haladhassak. Hogy nem tudok egyenesen repülni? Már a múlté... hogyan kell fordulót csinálni? Megy ez, nincs ok aggódásra. De hogy hogyan kell szépen leszállni? Na ez az, ami most az új feladat számomra, ugyanis I/4 végéhez érek lassan, tehát a teljes iskolakört már nekem kell felépíteni. Szombaton még több bizonytalansággal, vasárnapra már elég simán sikerült teljesítenem a feladatokat, és a levegőben töltött minden percre lelkesen emlékszem vissza. Szombaton még a csörlés végén a felhőbe repültünk, vasárnap már verőfényes idő fogadott, és végre azt mondhatom, hogy igazán kedvezően alakult az időjárás.

Ezen a hétvégén több újdonságba is belefutottam: az első és legfontosabb talán, hogy nem a megszokott, "bevált" oktatómmal repültem, hanem két új emberrel ismerkedtem meg ilyen szempontból, de velük is nagyon jó volt a magasba emelkedni. Persze mindenkinek más stílusa van, de hasznos volt mások magyarázatát is meghallgatni és ráadásul bebizonyosodott, hogy valóban a megfelelő szinten járok. Nem hiába múlattam az időt odakint, de idézem "ezt csak megszállottan, lelkesedéssel lehet csinálni, anélkül nem ér semmit".

Ahogy említettem, 3 meghökkentően új helyzetbe keveredtem, tehát nem csak oktatót váltottam, hanem kipróbáltam a sárkányrepülőzést is, illetve vasárnap az utolsó felszállást megnyerve a vitorlázórepülést új szemszögekből ismerhettem meg: termikeltünk.

Kezdem a rémisztőbb ténnyel: beültem egy sárkányrepülőbe :D ó, én meggondolatlan, én buta, szidtam magam, amikor már hátul a kis ülésben szorongattam a pulcsim szélét és nem tudtam, mire készüljek... lentről mindig úgy néz ki, mintha szét akarna esni a kis gépezet, és fent majd őrülten fúj a szél...mi lesz velem? Ehhez képest az adrenalin szintem mondhatni hiába emelkedett, maga a felszállás sem volt olyan rázós, és odafent úgy siklottunk, hogy alig éreztem a levegő rezdüléseit. Az való igaz, hogy meglepően erősen ért az áramló levegő, de előrelátóan felöltöztem, így ez se volt kellemetlen. Viszont maga a repülés szép élményekkel gazdagított, alattunk apró tavak terültek el, a látóhatárt sárga repcemezők tarkították és zöld foltokban facsoportok szegélyezték a folyót, az utakat.

Másnap aztán meg belekóstolhattam valami felejthetetlen dologba, ami nem az 5 perces iskolakör volt :) Kevés reménnyel indultunk a magasba, nem volt intenzív feláramlás aznap, de a csörlés után a város szélén keresgélve mégis sikerült egy 2m/s-es emelésbe belefutni, és onnantól sínen voltunk, kiemelkedtünk 1100 m-re a Góbéval. Igaz, eddig is tartott a jó szerencse, utána alig találtunk már termiket, leginkább 0-án állt a vario, majd lassacskán vesztettük a magasságot, de mégis 40 percet sikerült fent maradni. Annyira más volt ez, mint bármi, amit előtte csináltam a vitorlázórepüléssel kapcsolatban...sokkal izgalmasabb és persze nehezebb is, de a tudományom nem állt meg a csörlés közben, odafent is kipróbálhattam magam a termikben. Ezúton is nagy köszönet érte a pilótának! ;)