Egyik ismerősömmel a minap pont a teljesítményrepülésről beszélgettünk, én pedig vágyakozva gondoltam erre. Nekem még alig adatott meg, hogy egyáltalán megérezzem, mi is az a termik, de az első termikjeim nagyon emlékezetesek maradtak.

Szeptember közepét írjuk, valamilyen betegség megint utolért, otthon lábadoztam. Dél körül eszembe jutott, hogy hétvége van, a csapat biztos kint van a reptéren, és javában zajlik az üzemnap. Rátelefonáltam az ismerősömre, mi a helyzet, mondta, hogy valóban kint vannak, mehetek, ha akarok.

Kérdés sem volt, hogy akarok -e. Természetesen igen. Villámgyorsan összepakoltam és irány ki a reptérre!

Ahogy a bekötő úton sétáltam a repülőtér felé, elhúzott felettem egy sárga Góbé, én pedig már mosolyogva néztem fel az égre. A gyógyulás biztos színtere lesz a repülés.

Mikorra odaértem, körülbelül végzett minden pilóta a napi feladattal, de az ismerősöm szerette volna, ha én is repülhetek (naná, hogy én is szerettem volna ;)) így jutott még nekem egy csörlés egy öregebb, tapasztaltabb oktató oldalán.

Szintén szeptemberi üzemnap: a Pirat indul a hangárba

A meredek emelkedés után leoldás, sebesség rendezés, és mivel már délután 1-2 óra volt, termik-keresés indult. Szirmabesenyő és a repülőtér között kukorica-tábla húzódik, ott találtunk is néhány emelő légáramlatot, de éppen csak kicsiket, ami kellemesen dobta meg a gépet. Sorban következtek a fordulók, hogy a termikben tudjunk maradni, nekem igazán nagy élmény volt... teljesen más a levegő hangja, hirtelen hangosabb lesz, de mégsem fülsértően.

A kör így nem szokványosan alakult, körülbelül 15 percig fent maradtunk az oktatóval, hogy aztán elégedetten, a betegségemről teljesen elfeledkezve érjek földet. Gyógyír volt a repülés ;)