Esik az eső. Kipp-kopp, dobol az ablaküvegen, lassan lecsurog a csatornában, kis pocsolyák gyülekeznek a betonút szélén. Reménytelen a helyzet. Az ég egyenletesen szürke, a Napnak még csak a nyoma sem látszik. Hiába, az őszbe megyünk ...

Szeptember 20 körül írtuk már a dátumot, amikor egyik hétvégén odakint vártuk a reptéren az idő javulását. Alig voltunk hárman-négyen, a faházban ücsörögtünk és időnként kinéztük az égre. Dél felé járt már az idő, sőt, délután körül, amikor mintha egy kicsit tisztult volna az ég... kimerészkedtünk, a kifutópálya szélén álltunk, és a csapatból csak ketten reménykedtünk, hogy lesz még idő repülni.

Nekünk lett igazunk: három órára kisütött a Nap: előálltunk a Góbéval, de ezt sem szokványos módon, a szélirány miatt a repülőtér másik végéről történt az indítás. Én magamhoz vettem az időmérő naplót, kényelmesen elhelyezkedtem a fűben és lelkesen figyeltem, ahogy a Cessna-182-es a levegőbe húzza a Góbét, és a magasság elérésekor, a kötél leoldása után kezdődött a dugóhúzó gyakorlat. A srácok oktatói vizsgára készültek, ez egyfajta kis ismétlés, "ráhangolódás" volt, de lentről  is szép látványt nyújtott. (mostani tudásommal már így gondolok rá: a repülő szárnyain egyenlőtlenül vált le az áramlás, az egyik szárny átesett, és mindaddig folytatódik az autorotáció, míg a két szárnyfél állásszög különbsége fennáll :D Hiába, nemsokára vizsgázok elméletből, és most mindig a fogalmakon jár az eszem)

Türelmes várakozásomért, illetve időmérői szolgálatomért aztán én is kaphattam egy kis reptetést, aminek mindig borzasztóan tudtam örülni. Most is.

De nem a szokványos módon, tehát nem a Góbéba ülhettem, hanem a vontató pilóta oldalán. Hamar bekászálódtam, öv becsatol, ajtó bezár, indulhatunk! Hiszen én még így soha nem ültem repülőgépben, ezért folyton forgolódtam, azt figyeltem, hogy követ minket a Góbé, de persze maga a táj is szép volt. "Szép, szép..." kevésnek bizonyulnak ezek a szavak, csak az tudja, hogy milyen, aki repül. Nem lehet könnyen lefesteni, ezt látni kell és átélni, hogy elképzelhető legyen. (Erre a gondolatmenetre ráillik most egy ismerősnél látott idézet: "To most people, the sky is the limit. To those who love aviation, the sky is home")

A leoldás után meredeken megkezdtük a süllyedést, hogy hamar leérjünk a földre, kissé szinte meg is nyúlt az arcom a hirtelen magasságvesztéstől. Földet éréskor kötelességtudóan visszasiettem az időmérő naplóhoz, és persze megköszöntem a repülést. A nap fénypontja volt mindenképpen... ;)