GLIDINGIRL - egy vitorlázórepülő pilóta élményei 2013 óta

Glidingirl

2000 méternyi boldogság

2017. augusztus 23. - Glidingirl

Egész héten a repülésről álmodtam. Izgatottan figyeltem, hogy mit mondanak az időjósok, és mivel az előrejelzések azt mutatták, hogy a front az ország keleti részére csak szombat este/vasárnap reggel érkezik meg, így nem volt kérdés, hogy szombaton én még repülni fogok!

A cumulusok lassan gyülekeztek az égen, így a felszállás időpontja a tervezetthez képest kicsit halasztódott: végül egy óra körül emelkedtem a magasba. Az idő  ekkor már nagyon dobálós volt, de a vontatás lassan ment, nem emelkedtünk szédítő varióval. 400 méter körül valami oknál fogva belém bújt az ördög, elvesztettem a türelmem, és inkább leoldottam, mondván, hogy majd meglesz a termik, és nem kell többet rángatni magam a vontatógép mögött. 

Hiba volt ez az oldás. 600 méter felett volt inkább csak élhető idő, így gyorsan a földön találtam magam, ami nem javított a hangulatomon és a hozzáállásomon. Közben kikecmergett a csörlő is a pálya másik végére, így költséghatékonysági okokból (na meg mert a vontató gépnek melege volt) a csörlés mellett döntöttem. Ezzel aztán annyi idő elment, hogy három óra is volt, mire végre termiket fogtam, és fent tudtam maradni. A kellemes 80 km/h-s körözési sebesség nem működött, mert eszméletlenül nyugtalan volt a levegő, a -3 m/s és a +3 m/s varió között csak másodpercek teltek el. 800 méter fölött valamelyest javult a helyzet, de addigra már istenesen leizzadtam a nagy küzdelemben.

Azt az érzést is megtapasztalhattam, hogy milyen elemelkedni az üléstől, mert fentebb azért sikerült igazán jó emeléseket fogni. Amikor a kis tű 3 és 5 m/s között járt, kezdtem végre a helyemen érezni magam, és észre se vettem, hogy milyen messzire kerültem a repülőtértől. Az egyik legszebb pillanat az volt, amikor 2000 méter körül becsatlakozott egy madár is, és együtt körözhettünk... vajon ő mit gondolt, én milyen madár vagyok? Ekkora testtel mégiscsak pofátlanság elfoglalni a szűk kis termiket!

20882401_1668245846540611_7477960103715419004_n.jpg

"És mosolyogva néz rám a Tiszáig nyúló róna képe.."

Balmazújváros, 2200 méter. A hőmérséklet egész kellemesen alakult már ezen a magasságon (alig 20°C volt), és úgy értékeltem, most már van időm inni, fotózni, egyszóval egy kicsit lenyugodni a kezdeti izgalmak és megpróbáltatások után. A koszorútávra már késő lett volna elindulni, mert 4 óra felé járt az idő, és Kenderest oda-vissza szerettem volna megjárni Hajdúszoboszlóról. Az oda út stimmelt volna, de a vissza út kétségesnek bizonyult, és nagyon nehézkes lett volna kijönni értem szállítókocsival, így nem kockáztattam meg a dolgot. A koszorútáv megvár, használjuk ki akkor ezt a magasságot egy kis nézelődésre!

Egészen eddig semmilyen eszközt és szoftvert nem használtam repülés közben, de most elkezdtem ismerkedni a SeeYou-val. Rápillantottam a térképre, hogy mit hogyan mutat, beazonosítottam a környező településeket, és az eszeveszettül sípoló légtereket megpróbáltam elhallgattatni. Megkerestem a Keleti-főcsatorna fákkal szegélyezett vonalát, a 4-es utat, majd az idő gyengülésével átsiklottam Ebes felé. Igyekeztem fejben tartani az oktatók tanácsait, hogy nagy merülésnél gyorsítok, emeléseknél pedig csak húzom a botot, és élvezem, hogy süllyedés nélkül haladok tovább. 

A cumulusok szép lassan eltünedeztek az égről, és egyre nehezebb volt termiket találni. 5 óra felé járt az idő, amikor készültem a leszálláshoz. Végre nem égetett a nap, csak szinte simogatott a kellemes meleg. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elégedetlen voltam, amikor földet értem. Hiszen kaptam 2000 méternyi tömény boldogságot, egy kis tapasztalatot megint, és a koszorútávot egyre közelebb érzem magamhoz. Már csak egy kis jó idő kell, több türelem, és azt hiszem, eljön az ünnepi pillanat.

20170820_074613.jpg

Vasárnap reggel: megérkezett a front

A bejegyzés trackback címe:

https://glidingirl.blog.hu/api/trackback/id/tr4712773690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása