Péntek délután már alig vártam, hogy elszabaduljak munkából: feltéptem az albérlet ajtaját, gyorsan bedobáltam még néhány szükséges dolgot a bőröndömbe, megvettem a vonatjegyem és rohantam Kelenföldre. Ott aztán szembesültem vele, hogy a Tekergő gyorsvonaton hiába tekergek a kocsik között, hely nem lesz, így Szolnokig a bőröndömön ülve főttem. Szerencsére onnan autóval utaztunk tovább, így nem kellett még további két órán át élvezni a kerékpártároló rései közti kitűnő szaunát.

Este 7 körül meg is érkeztünk Hajdúszoboszlóra, ahol rekord idő alatt elaludtam, és végre tényleg kipihentem magam, legalábbis sikerült 8 órát aludni. A reggel és a délelőtt egy kis logisztikával kezdődött, de dél körülre összeállt minden, az akksik a helyükön voltak az Astirban, ernyőt kaptam, loggert is, és kicsit felfrissítettem a térképvázlataim alapján, hogy mi merre is található. A szél cseles volt, mert kétszer is át kellett állni a nap folyamán, amivel nem kevés idő ment el, másrészt csörlésből nehéz volt elkapaszkodni, de egy háromnegyed óra repülés így is sikeredett. Küzdelmes háromnegyed óra volt, 600 méter felett nem nagyon voltam, de a dolog nem szegte kedvem, mert tudtam, hogy holnapra én is hamarabb összekészülök, és akkor indulhatok időben. 

Vasárnap volt az én napom. 11.30 körül Andika felszállt az ASW-vel, és utána rögtön én is indultam vontatásból, mert felhőknek nyoma sem volt a láthatáron, nem volt mire várni. A földet érés után meg is beszéltük, hogy ez egy igen küzdelmes vontatás volt mindkettőnknek, mert nagyon dobálós volt az idő, ellenben rendes, kémény termik nem igazán volt, szóval a vontató pilóta is forgolódott csak erre-arra, és rendesen kellett küzdeni azért, hogy legalább nagyjából kövessük.

400-on már oldottam, mert bőven elég volt addig harcolni az elemekkel, és mivel Andika festette az eget, így én is hipp-hopp 1200-ra értem. Onnan látszódott csak igazán az inverzió, így később sem kerültem 1250 méter felé. 

A több, mint két óra alatt volt, hogy lekerültem 400 méterre, de végülis onnan is sikerült összekaparni magam, amit sikernek könyveltem el, mert közben csak tovább nőtt a magasszintű leárnyékolás. Azért 1000 méter felett sem fáztunk, sőt, egyenesen versenyeztek az izzadságcseppek a hátamon. 

A teljesítményem mérlege: örültem annak, hogy a sötét oldalról átkerültem arra az oldalra, akik nem csőrölgetnek egész délután, mert nem bírnak fent maradni :D és azt is pozitívumként éltem meg, hogy ha több géppel voltam egy termikben, nem kezdtem el automatikusan menekülni. A siklóernyősök persze néha nehezítettek a helyzeten, vagyis rontottak a lelki állapotomon, mert olyan érzésem volt, hogy mindjárt ráül valamelyik a dekkre, de ezt is elkerültük. Úgy látom, azon még mindig javítanom kellene, hogy jobban döntsem a gépet, illetve hogy ne felejtsek el inni, mert másfél óra napon aszalódás után már olyan volt a szám, mint a pergamen. Az is másik kérdés, hogy a víz valahogy kicsit hátrébb csúszott, ezért komplett tornagyakorlatot kellett bemutatnom a néhány korty frissességért. 

Az időjárás nagyon furcsa volt: rendesen kikörözni alig-alig tudtunk egy termiket, két-háromra emlékszem csak, amelyik szépen, stabilan emelt 1200-ig. Többségében csak rugdosások voltak, vagy vonal termikek, mert a pálya felett bizony volt olyan, hogy egy vonalban repülve tudtunk emelkedni.

A leszállás után levettem az összes többi levehető ruhám is, mert nagyjából pont dél és három óra között, a legmelegebb időben repültem, és azt sem bántam, hogy az Astirt még le kellett ápolni; élvezet volt a hideg vízben nyúlkálni végre. Hogy teljesen legyen a történet, a MÁV biztosította a keretet: körülbelül 11 órára értünk vissza Budapestre, pedig 5 óra utána nem sokkal elindultunk Szoboszlóról. 9 óra után már gyakorlatilag csak a testemet rázta a vonat, fejben megint ott voltam, hogy az Astirban ülök, és spirálozunk, és talán arról is álmodtam, hogy szép kis cumulusok sorakoznak az égen...

Összegezve tehát e sűrű hétvége élményeit: annak ellenére hogy teljesen kékben, inverzióval, magas szintű felhő alatt repültünk, az utóbbi idők egyik legjobb (legmagabiztosabb) repülése volt ez a mostani. Mert ahogy a bejegyzés címe is sugallja: Just fly, fly baby don't cry...