A pilóta növendékek amikor először belecsöppenek a vitorlázórepülés világába, általában még nem igazán tudják felmérni, hogy mire is vállalkoztak. Nem hiszem, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy a vitorlázórepülés az alázat sportja is (meg a kalandoké, a közösségi életé, lehetne hosszan sorolni:), mert itt igazán nem az számít, hogy kinek milyen végzettsége, anyagi háttere van (a repült órák számában sajnos persze valamelyest számít az anyagi helyzet). A repülésben lévő hierarchiát a tudás írja, azaz a tapasztalat, és aki megtanítja az embert repülni, annak sok hálával tartozik a növendék.

Most, hogy napokon belül a kezemben tarthatom majd a szakszolgálati engedélyem, úgy gondoltam, hogy itt az ideje köszönetet mondanom sok-sok embernek. (Ne ijedj meg, kedves Olvasó, nem egy csöpögős, semmitmondó Oscar-díjátadós szöveg következik!)

2013-ban, kezdésem évében 2 fiatal, "kezdő" oktató kapcsolódott be a Borsod Megyei Repülőklub oktató csapatába. (A kezdő szót egyáltalán nem negatív értelemben használom, csupán annyit jelent, hogy ebben az évben kezdtek oktatni.) Mindkettőjüket hamar megkedveltem, nagyon közvetlen stílusban tanítottak, és türelmesen, ami számomra a legfontosabb volt. A kissé nyersebben fogalmazó stílus nekem hamar le tudja törni az önbizalmam, és nehezen építem újra. Persze fontosnak tartom, hogy ha az ember mégis valami butaságot csinál, köntörfalazások nélkül mondják meg neki, de azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy hajlamos az ember átmenetileg elkedvetlenedni, ha durvábban szól neki egy nagy tiszteletben álló oktató.

Az élet már csak ilyen, nem mindig simogatják az ember lelkét dicséretekkel, de nincs is ezzel semmi baj, mert a vitorlázórepülés megtanított a negatív kritika elfogadására, az alázatra, az őszinte beismerésekre magammal szemben is. Ha átgondolja a kedves Olvasó, hogy manapság az kollégák, barátok, ismerősök mennyire nehezen viselnek bármilyen kritikát, akkor úgy tűnik, a pilótákat szuper képességre tanítják meg :)

De vissza a Borsod Megyei Repülőklub oktatóihoz! Nem csak kezdő koromban, hanem később is az említett 2 fiatal oktató kísérte végig a képzésem (vontathatói, időtartam feladatok), egyszóval nehéz kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok a türelmükért. Bevallom, hajlamos vagyok izgulni, túlgondolni bizonyos feladatokat, vagy rágörcsölni a dolgokra, erről is ők szoktattak le. Rajtuk kívül is persze van mit köszönnöm a BMRK idősebb oktatóinak is, hiszen tudom, hogy ha valaha szóltak nekem a hibáim miatt, azt mindig a jó szándék, az óvatosság vezérelte. Úgy gondolom, ezt az alapvető gondolatot kell minden növendék fejében elültetni, hogy az oktatók intelmei csak a személyes biztonságunkat szolgálják, ezért alapvető érdekünk minden kritika átgondolása, elemzése.

Mivel nagy világjáró vagyok, nem lenne teljes ez a bejegyzés anélkül, hogy megköszönném a többi repülőklubban sportot űző barátomnak a repüléseim szervezését. A repülést csak úgy érdemes csinálni, ha az ember kiélvezi a sport közösségi oldalát is, mert elég klassz érzés, hogy szinte sehol sem járok idegenként az országban. Tapasztaltabb pilótáktól kérdezni ér, repülési lehetőségekről pedig érdeklődni kell mindenfelé, amerre jár az ember! Garantálhatom, hogy a fogadtatás 99%-ban mindenhol kellemes lesz! Még Izlandon is tudtam repülni, hála a kíváncsiságomnak és az alapos szervezésnek :) és ugyan miért zavarna, hogy izlandi nyelven instruál az oktató, ha egy Duo Discusban ülhetek? ;)

Utóirat:

Képtelenség lezárni ezt a bejegyzést, annyi köszönetnek lenne még helye. A Magyar Vitorlázórepülő Szövetséget viszont tényleg nem hagyhatom ki... ők ajándékoztak meg azzal a klassz érzéssel immár több, mint egy éve, hogy az írásaimat egyre többen olvassák. És bármikor bármilyen dokumentum, nyomtatvány kellett, készségesen és gyorsan segítettek nekem mindenben. Ilyen, ha az embert barátok veszik körül :)